Az ellenzék nagyobbik fele csak a túlélésre hajtott, míg a választók nem tudtak bennük hinni. Így nem lehet egy maffia felett győzedelmeskedni. Mégis mi történt?
Közel öt éve Bajnai Gordon hívására kezdtem politizálni azért, mert azt látom, hogy a Fidesz mindent behálózó maffiája tönkretesz és ellop mindent ebben az országban. Azzal a hittel vágtam bele a közéleti munkába, hogy ezen lehet és kell változtatni. Az első pofon 2014-ben ért, amikor világossá vált, hogy sokan nem ezzel a hittel harcolnak az ellenzéki oldalon. Ebből okultam. A 2014-es választások után minden hitemet beletéve tettem magam is azért, hogy egyrészt megmutassuk azokat a bajokat, amelyeket elhallgat és elsikál a média fideszes pénzen hizlalt része, másrészt igyekeztünk megmutatni, hogy mi az Együttben milyen európai Magyarországot képzelünk el. Többek között feljelentést tettem a maffiaállam vezetői ellen, de az én munkám révén emeltek vádat például a vadászházas izsáki polgármester ellen, és legalább részben nekem köszönhette Tiffán Zsolt, hogy a 2018-as kampány miatt már nem kellett idegeskednie, viszont Bayer Zsolt miattam is agyalhatott nem egyszer. Orbán egyszer sem tudott úgy Baranyába utazni az elmúlt 4 évben, hogy ne érezhesse azt, hogy gond van a kormányzásával, így volt ez Vajszlón is. Most viszont újabb 4 évig nem kell idegeskedniük, de ha a jelenlegi parlamenti ellenzéken múlik, akkor még 40 évig nem is kell Orbánéknak szinte semmin sem aggódnia.
E munka közben az MSZP például azzal támadott meg, hogy ártok Szigetvárnak az ellenzéki politikai tevékenységemmel, ezért felszólítottak, hogy adjam vissza a főépítészi megbízásomat. Volt olyan baranyai szocilalista önkormányzati politikus, aki azzal hárította el a független média maradékában a szerepléseit, hogy jó a viszonya Tiffán Zsolttal, amit ilyen megszólalásokkal nem akarna elrontani. Szigetváron történt olyan eset is, hogy szocialista és fideszes politikusok közösen szerveztek nyilvános lejárató fórumot civil többségű önkormányzat ellen. Ráadásul ezek „csak” helyi ügyek, amelyekhez hasonlóról lehetett hallani Nyíregyházától Zuglóig sok helyen. Az Átlátszó tavaly januárban pedig azt írta, hogy a „klasszikus 70-30-as békeidők mutyijai kísértenek a Népszava-üzlet sztorijában. Minden jel arra mutat, a legmagasabb fideszes berkekben is áldásukat, sőt, híreink szerint az állam hirdetéseit is adják arra, hogy a szocialista Puch László tulajdonolja a balos kiadót, az egykori Geomédiát.” Vagyis, ahogy a B1 blog fogalmazott: Orbán Viktor és Puch László a „viszonyok konzerválásának érdekében” közösen fogják finanszírozni a Népszavát, amely megmarad ugyan ellenzékinek, de nyilván, Orbán kér majd cserébe valamit. Vegyük még ehhez hozzá, hogy maga Botka László is arról beszélt a tavalyi ősz elején, hogy részben azért mondott le a miniszterelnök-jelöltségről, mert a Fidesz behálózta pártját. Sajnos hasonlóra utalt Hadházy Ákos is az LMP-t illetően.
Számomra a fentiekből is világosan levezethető, hogy a régi pártokból nem lesz megújulás a magyar politikában, de nagy baj van az újakkal is. Hogy miként lesz változás, azt nem tudom, de a zoom.hu néhány napja készített velem egy interjút, ahol a választás előtti hetek történéseiről és a hogyantovábbról is beszéltem. Íme:
"Berkecz: az ellenzék a túlélésre hajtott nem kormányváltásra
Berkecz Balázzsal, az Együtt volt alelnökével beszélgettünk a párt jövőjéről, ami a felszámolás irányába mutat, a választásokról, az ellenzéki megegyezésekről és az ominózus Karácsony Gergelyes hangfelvételről.
(fotó: Kovács István / zoom.hu)
Mi lesz az Együtt-tel?
Június 2-án lesz küldöttgyűlésünk, ahova a tagság is meghívást kapott. Az a helyzet, hogy a 150 millión kívül, ami az elnökséget terheli, még van 30-40 millió forint mínusz: az Állami Számvevőszék bírsága, ami teljesen nonszensz, mert egy nem létező probléma miatt büntettek minket és még van 25 egyéni jelölt, akiknek az 1 millióját is vissza kell fizetni, mert nem érték el a 2 százalékot. Szerintem a legésszerűbb döntés, ha a felszámolás irányába visszük el a pártot, viszont van egy jó a közösség, amit össze kell tartani, ennek a formájáról is beszélni kell majd a küldöttgyűlésen.
Alapítanának egy új pártot?
Szerintem más irányba kell elmozdulni. A választási eredményeket figyelembe véve, nincs sok értelme egy újabb pártnak, hacsak az az új párt nem egy olyan néppárt tud lenni, ami képes bevonzani a többi pártból a hiteles szereplők többségét. Viszont számomra az is kiderült az elmúlt években, hogy az ellenzéki politikusok közül a látszat ellenére többeknek nem az az érdeke, hogy kormányváltás legyen, hanem sokkal inkább a túlélés vagy a Fidesz kiszolgálása.
Van olyan párt most a palettán, ahova tudnának csatlakozni?
Én biztosan nem, mert nem látok hiteles ellenzéki pártot az Együttön kívül. A Momentumnak egyébként megvolt a lehetősége arra, hogy magához vonzza a hiteles szereplőket a NOlimpia kapcsán, de sajnos nem ebbe az irányba indultak el, hanem önálló pártot alapítottak, mindenkitől elzárkóztak, és végül ezzel a kamikaze politizálással bezuhantak a parlamenti küszöb alá. Az LMP-nek hatalmas felelőssége van abban, hogy egyrészt nem jött létre egy új pólus, amivel meg lehetett volna feszíteni a külön paktumot kötő MSZP-t és DK-t, másrészt több fontos választókerületben jutott miattuk mandátumhoz a Fidesz. Nálam a Jobbik is elásta magát (túl azon is persze, hogy a szélsőjobbal mindig is hadilábon álltam): 2016-ban Hadházy Ákos hívott össze egy beszélgetést, amiben a Fidesznek kedvező választási rendszerrel szembeni alternatívát vázolt fel, amivel nyomás alá lehetett volna helyezni a kormányt és egy új választási törvényjavaslattal előállni. Ettől a Jobbik kapásból elzárkózott és mivel a legnagyobb ellenzéki erőről beszélünk, a kezdeményezés legitimitása komolyan sérült. Ugyanezt a politikát követték a Közös Ország Mozgalom kezdeményezésével szemben is, ahol egy nyolcpárti javaslat megszületett arra, milyen módon kellene egy új választási törvényjavaslatot létrehozni, de a jobbik nélkül nem lehetett azt állítani, hogy az egész ellenzék javaslata lenne.
A Fidesz benne lett volna bármilyen módosításba? Nekik ez nem lett volna érdekük.
Túl azon, hogy milyen Orbán Viktor megítélése az EU-ban, az ellenzék asszisztálásával azt a látszatot még mindig fenn tudja tartani, hogy itt demokrácia van és demokratikus módon megválasztják őt az emberek. Pedig az EBESZ-jelentés rámutatott, hogy a Fidesz az első kétharmadával visszaélve olyan versenyhelyzetet teremtett a hazai választási rendszerben, ahol Orbánék a legprofibb futócipőben, hátszéllel nyargalhatnak, míg a többi ellenzéki szereplő csak zsákban ugrálva képes bukdácsolni. Komoly üzenete lett volna annak, ha a Fideszen kívül mindenki azt mondta volna: amennyiben nem egyenlítődnek ki egy markáns jogszabályváltozással a feltételek, akkor nem indulnak el a választásokon. Sajnos ez a Jobbik miatt bukott el.
És mit lehetett volna tenni?
A nehéz helyzeten csak egy Veszprémben és Hódmezővásárhelyen is bizonyított széles, legalább 40 választókerületben megvalósuló koordináció segíthetett volna, viszont Karácsony Gergely szocikkal való lepaktálásakor vált számomra egyértelműen világossá, hogy érdemi koordináció nem lesz. A többi párt csak arra hajtott, hogy listán bejussanak a Parlamentbe, esetleg egy-két egyéni jelöltjük megnyerje a körzetét, és csók. Az intő jeleket látva számomra csupán az volt a kérdés, hogy a Fidesznek lesz-e kétharmada vagy sem. Mondok egy példát. Az Együtt alelnökeként több egyeztetésen is részt vettem tavaly ősszel, az első megbeszélés az MSZP vezetőivel volt, az egyik oldalon Hiller István, Molnár Gyula és Tóth Bertalan vett részt, míg a másik oldalon az Együtt és a Párbeszéd vezetői. Ezen a beszélgetésen mondták el a szocialisták, hogy az ellenzék egykori reménysége, Botka László 2017 februárja óta hétről hétre abban a hiszemben tartotta őket, hogy a következő héten meglesz a széleskörű ellenzéki megállapodás, miközben a valóságban valódi tárgyalások nem voltak, például az Együtt vezetőivel sem. Erre a szociknál állítólag már csak akkor derült fény, amikor Botka visszalépett a miniszterelnök-jelöltségtől, és ez jelentős belső feszültségeket gerjesztett. Molnárék már ezen az első tárgyaláson világossá tették, hogy nagyon nehéz lesz velük visszalépésekről beszélni, mert egyben kell tartaniuk a pártjukat, ezért elsősorban a DK-val akarnak megegyezni, és távozáskor megjegyezték, hogy az Együttnek, illetve a Párbeszédnek legfeljebb 1-2 választókerületben tudnak csak visszalépni. Már ebből lehetett látni, hogy érdemi megállapodás és széleskörű koordináció helyett egy zsarolós, kisstílű játékra lehet számítani. Végül novemberben Karácsony Gergely közölte, hogy megkereste őt az MSZP, amitől ő és a Párbeszéd nem zárkózott el, sőt vele üzentek, hogy az Együtt is menjen közös listára a szocikkal. Persze Gergő azt tudta, hogy egy 2016-os küldöttgyűlési határozatunk szerint nem tudunk az MSZP-vel közös listára menni, sőt, éppen a megújulás jegyében dolgoztunk vele együtt az Új Pólus összehozásán. Miután a jóvágású ex-LMP-s beadta az MSZP-nek derekát már mindenkinek világos lehetett, hogy semmilyen érdemi koordinációra nem lehet itt számítani, hiszen a szociknak csak az ő arca kellett ebből a csapatból.
Karácsony elhíresült mondatait ezt követően hozta nyilvánosságra?
Az Együtt és a Párbeszéd 2017 novemberében már a szövetségi megállapodás tervezetének véglegesítésénél tartott, amikor Karácsony Gergely 10 napos vekengés közepette közölte velünk, hogy ő nem hisz lényegében semmiben, elmondta, hogy szerinte ma már csak az a kérdés, hogy kétharmada vagy négyötöde lesz-e a Fidesznek, így nem is akarja ezt az egészet végigcsinálni, miközben valójában az Együttet legalább annyira szereti, mint a saját pártját, de annak ellenére elfogadja Molnár Gyula ajánlatát, hogy tudja, az Együtt és a DK sem fog közös listára menni az MSZP-vel, viszont a széles koordináció így még lehetetlenebbé válik. Emiatt nagyot csalódtam Karácsony Gergelyben, és az Együtt elnöksége előtt elmondott mondatait idegességemben azért osztottam meg a közösségi oldalamon, mert komoly rizikót láttam abban, hogy hozzám hasonlóan sokan elhiszik neki, hogy ő valóban a kormányváltás érdekében küzd, miközben egy olyan párt listájának az élére lépett, amelyről néhány éve azt mondta egy fórumon, hogy jobban utálja, mint a Fideszt. És persze az is bennem volt, hogy a választóknak tudnia kell arról, ha valaki valójában nem akar miniszterelnök lenni, hiszen akkor csak fél szívvel tud küzdeni. És azért vettem le a közösségi oldalamról az anyagot a posztolást követően perceken belül, mert rájöttem, hogy ezzel sokat ártok az Együtt közösségnek, akikért nagyon sokat dolgoztam, és sok mindent feláldoztam.
Karácsonnyal az eset után kb. két héttel leültünk Pécsett, hogy rendezzük a viszonyunkat. Bocsánatot kértem, megbeszéltük a nézeteltéréseinket, és azt is, hogy a KariGeri bloghoz semmi közöm, amiről ő is tudott, sőt, elmondta azt is, hogy szerinte ki volt az a szocialista vezető, aki a blog mögött állhat.
Térjünk rá a választásra...
Oké, még annyi, hogy decemberben a Karácsony-affér miatt felfüggesztettem az Együttben az elnökségi tagságomat, majd január elején, az etikai vizsgálat lezárása után – ahol megrovásban részesítettek - már újra alelnökként, egyfajta vezeklésként magam döntöttem úgy, hogy nem szereplek az Együtt listáján. Addigra, a baloldali pártokkal és szereplőkkel történt egyeztetéseken történtek után már egyáltalán nem hittem abban, hogy a kormányváltás lehetséges, ezért azt javasoltam az Együtt elnökségének, hogy ne induljunk el a választáson, inkább szervezzünk a választások után egy utcai mozgalmat. Viszont az Együtt elnökségének többsége nálam sokkal jobban bízott abban, hogy az ellenzéki oldalon kialakult felelőtlen chiken game-ben az utolsó pillanatban mégis kikényszeríti a közvélemény a széleskörű koordinációt, ami révén letörhető lehetett volna a Fidesz többsége. Elsősorban ez a stratégiai nézetkülönbség vezetett odáig, hogy február 7-én végül lemondtam az alelnökségről, amit azért nem kommunikáltam, hogy ne ártsak a kampányban az Együttnek, majd segítettem megszervezni az ajánlásgyűjtést a Dél-Dunántúlon, illetve indultam egyéniben a Baranya 2-es körzetben.
Ott miért nem működött az ellenzéki jelöltek visszalépése egy esélyes jelölt javára? A Baranya 2-ben végül Hoppál Péter nyert a Fidesz színeiben, aki 40 százalékot kapott, míg az ellenzékiek összesen 60-at.
Megpróbáltam összehívni az ellenzéki jelölteket, hogy legyen megegyezés, de senki sem volt kapható erre. Ha sikerült volna megállapodni, akkor Pécsnek két ellenzéki képviselője lenne most, nem csak Mellár Tamás.
Min bukott el a megegyezés?
A Közös Ország Mozgalom mérte a Baranya 2-es körzetet is, amiben azt vizsgálták, ha egy jelölt egyedül indul Hoppál ellen, akkor milyen integratív ereje van. A jobbikos jelölt és én is a Hoppállal szembeni önálló indulás esetén 42%-ot kaptunk volna, 44-et a DK-s és 46-ot az LMP-s és 36 %-ot a Momentumos. Az látszott a felmérésből, a hódmezővásárhelyi győzelemből és a körzet 2014-es eredményéből is, hogy ha pénzfeldobással is döntjük el ki maradjon egyedüli kihívóként, akkor bármelyikünknek esélye lett volna a győzelemre. Ezért hívtam találkozóra az összes mérhető jelöltet, hogy oldjuk meg ezt a helyzetet: bárki is marad állva, a lényeg, hogy ne a fideszes nyerjen. A jobbikos egyből jelzett, hogy rendben van, akár az ő irodájában is lehet ez a találkozó, a többiektől aznap délutánig nem jött visszajelzés. Estére a Jobbik jelöltje is visszatáncolt, majd másnap reggel a momentumos jelölt jelezte, hogy beszélgetne, de neki mindennap este 9 után jó, az LMP-s jelölt egy visszalépést tiltó küldöttgyűlési határozatukra hivatkozott, de azt mondta, szívesen beszélget. Végül a DK-s elmondta kerek perec, hogy ő nem lép vissza semmiképpen, ezért felesleges is beszélgetni. Innentől kezdve végképp világos volt: nem a győzelem érdekelte őket, hanem a töredékszavazatok, és az a DK-s alelnökökkel való beszélgetéseim után vált kristálytisztává, hogy a vidéki körzetekből csak erre számítanak, de nem csak ők.
Vagyis csak a túlélés volt a fontos?
Igen. Azért javasoltam az Együtt elnökségének még januárban, hogy ne induljunk el, mert itt április 9-én az emberek jogos meglátása lesz az, hogy az ellenzék ezt a választást eladta, miközben az Együtt a legjobb szándékkal dolgozott a kormányváltásért. Ráadásul az ellenzéki oldalon mindenki tudhatta, hogy velünk normális körülmények között bármikor meg lehetett volna állapodni, meggyőződésem, hogy ezért nem hívtak minket érdemi egyeztetésekre egészen az utolsó pillanatig, amikor mindössze két helyen lépett vissza nekünk az MSZP-DK páros.
Nem az volt a probléma, hogy az Együttet 1 százalékra mérték?
Az lehet, de én az egyszázalékot részben egy önbeteljesítő jóslatnak tartom, amiben a taktikai szavazásra buzdítóknak hatalmas felelőssége van. Ott van például a KOM-os mérés, amely szerint esetemben is lett volna akkora átszavazási hajlandóság, mint a jobbikos jelöltnél. Egyébként voltak több helyen erős jelöltjeink, például Baranyi Krisztina, Vajda Zoltán, Szabó Szabolcs. Utóbbi esete mutatja, hogy a szocialisták mennyire vették komolyan a választást: ha fontos lett volna nekik a kormányváltás, akkor a helyben már a kezdetektől a 2014-ben is bizonyított jelölteket támogatják, Csepelen például nem a valahonnan Észak-Magyarországról odahozott Bangónét erőltetik.
És most mik a tervek? Politizál tovább?
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a szakmámtól az elmúlt 5 évben sem szakadtam el, miközben nagyon sok munkát tettem abba bele, hogy kormányváltás legyen. Sajnos nem csak kormányváltás nem lett, de most újabb kétharmaddal nyúlhat le mindent a maffia. Érdemes mindenkinek elgondolkoznia, hogy miként lehet mégis normális hellyé tenni Magyarországot. Én is ezt teszem, de közben több időt fogok szentelni a családomra és a zenekaromra is. Ha lesz a megszűnő Együttön kívül olyan hiteles politikai formáció, akikkel érdemes újra munkának látni, akkor lehet rám számítani. Természetesen főépítészként és területfejlesztési szakemberként amúgy sem tudok elszakadni a közügyektől, hiszen az a munkám szerves része."
Amúgy most jelent meg Bod Tamás, az Együtt visszavonuló békési politikusának publicisztikája is a Magyar Narancsban, ahol többek között azt írja, hogy "azt látom országosan és helyben is, hogy azok az ellenzéki politikusok, akik ellébecolták az elmúlt négy-, illetve nyolc évet, az újabb súlyos választási vereség után ugyanazzal a süket dumával csábítják választóikat, ami eddig sem vezetett sehová".
Pedig magától Orbántól tudjuk, hogy a "hazugságok ipari méretű termelése, a hatalom eloldása az ellenőrzés pányvájáról, sutba hajított felelősség, intézményesített korrupció, maffiamódszerek. Demokrácia nélküli többpártrendszer, szociális válság, tömeges elszegényedés, munkanélküliség, eladósodás, kiszolgáltatott magyar gazdaság. Dobra vert ország.
A független, szabad élet elfojtása, amerre csak nézünk. Adókkal megfojtott kisvállalkozások, sorsukból kilábalni képtelen, máról-holnapra élő kiszolgáltatott kisemberek, tíz körmével hiába kapaszkodó, süllyedő polgárság. Nincstelenné, kiszolgáltatottá tett emberek, akik nem mernek felszólalni és kiállni az igazukért, mert a hatalomtól függ a másnapi megélhetésük. Hiába a NATO és uniós tagság, ez nem a Nyugat, és nem a XXI. század. Ez a keleti élet, és a múlt század, amit húsz év óta próbálunk magunk mögött hagyni, de újra és újra elér, körülfon és visszahúz bennünket."
Bod Tamás a választók passzivitásáról és hitetlenségéről is ír, és valójában ez az a pont, ahol a változás kulcsa rejlik. Arra bíztatok mindenkit, aki még képes közügyekről reálisan és előremutatóan gondolkozni, hogy ne a parlamenti ellenzéktől, ne celeb civilektől várja a változást, hanem kezdjen el a saját környezetében beszélgetni és ha van nyitottság, akkor szervezkedni, mert ezen az országon más nem segíthet, csak az itt élők.
Ne várjuk a segítséget az EU-tól, mert amíg a francia és a német cégek profitálnak az itteni beruházásokból, addig nem érdekük semmit tenni. Trumpról pedig ennél a félmondatnál többet nem is érdemes írni. Nincs mese: a magunk sarkára kell állni.
