Hatalmas a baj az uniós pénzekkel:

• A fideszes kormányzat még a lázárjánosi időkben lekötötte a rendelkezésre álló brüsszeli források 95%-át.
• A kormány a pályázati döntéseket késve, egy szétbarmolt adminisztrációs bázissal, másfél-kétéves csúszással hozta meg.
• A hatalmas késedelem eredményeképpen az alsó hangon 30-40%-os építőipari drágulás miatt a közbeszerzések jelentős része eredménytelenséggel zárul. 
• Most 2018-van, és két év múlva, 2020-ban le le kellene zárni az összes uniós projektet, de egyelőre nem látszik a megoldás arra, hogy 5%-os tartalék mellett hogyan lehet megoldani a 30, esetenként 100-120%-os költségnövekedés problémáját.

De mégis mi történik az uniós pályázati rendszerrel? Ezt a kérdést nem először teszem fel, sőt javaslatomra 2017 februárjában Szabó Szabolcs országgyűlési képviselő írásbeli választ igénylő kérdésként lényegében ezt a kérdést tette fel Lázár Jánosnak, az akkori Miniszterelnökséget vezető miniszternek is.

A levélre akkor Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára válaszolt. A kormányzati reakció rendkívül tanulságos, ugyanis az államtitkár leírta, hogy a kormány az aktuális uniós fejlesztési ciklus megkezdése és Orbán újabb hatalomra kerülése után két évvel, 2016 tavaszán döntött úgy, hogy átalakítja a Széchenyi 2020 program keretében kiírt felhívásokra beérkezett támogatási kérelmek értékelését.

Pedig 2014 nyarán már alakították az uniós pályázati rendszert, akkor szüntették meg a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, és helyette a Lázár-féle Miniszterelnökség alá pakolták az intézményrendszert, az egyes fejlesztési programok irányító hatóságai pedig a szaktárcákhoz kerültek.

Sőt, Rákossy szerint az újabb átalakítás célja az volt, hogy egy transzparens, piaci befolyástól mentes, felkészült, tapasztalt és nagy létszámú értékelői bázison alapuló értékelői rendszer jöjjön létre. 

Ennek ellenére a 2015-ben és 2016-ban benyújtott pályázatokat 2017 év közepére illetve végére sikerült a hazai intézményrendszernek elbírálni, így a "transzparens, piaci befolyástól mentes, felkészült, tapasztalt és nagy létszámú értékelői bázisnak" nem sikerült a 2014-2020 programozási időszakban az egyes európai uniós alapokból származó támogatások felhasználásának rendjéről szóló 272/2014. (XI. 5.) kormányrendeletben rögzített - jellemzően 30 napos - határidőn, vagy a TOP-os felhívásokban gyakran szereplő 40 napos határidőn belül dönteni, és azt sem sikerül már hivatalosan megtudni, hogy ez miért nem sikerült.

Viszont a beárazott pályázatok egy-két évig húzódó értékelése alatt, plusz a hónapokig tartó egyéb eljárási szöszölések után a nyertes projektek közbeszerzési eljárásai hozták meg az igazi hidegzuhanyt, mert a kivitelezői árak alsó hangon 30-40 százalékkal szálltak el. Tudomásom szerint van olyan projekt, ahol több, mint 100 százalékkal lett magasabb a közbeszerzési ajánlatok közül a legalacsonyabb ár, mint amennyi forrás van rá. Az sem ritka jelenség, hogy ajánlat sem érkezik jelentős kiviteli munkákra közbeszerzéseken.

Ennek egyik oka, hogy a hazai építőipar 2015-2017 között - finoman szólva - nem remekelt, ráadásul a közismert elmagyarugarosdási folyamatok is felerősödtek, ezért az építőipari szakemberek jelentős része (is) külföldre ment dolgozni, amihez még társult egy általános alapanyag drágulás, amit megtolt a forint történelmi mélységű megroggyanása is. 

A másik pedig az, hogy a 2017 előtti időszakban sok cég eltűnt az építőipari piacról, és azok, akik talpon maradtak most úgy gondolják, hogy abban a ritka helyzetben, amikor lassan már vadászni kell a munkát elvállalni hajlandó kivitelezőket, akkor megtehetik, hogy erősebben megnyomják a ceruzát a közbeszerzési ajánlatok elkészítésekor.

A legfrissebb Közbeszerzési Értesítőben 27 db közbeszerzési eljárások eredménye szerepel, de mindegyik építési tevékenységre irányuló közbeszerzés érvénytelenséggel zárult.

Jellemzően önkormányzatok, illetve állami és önkormányzati intézmények által tervezett beruházásokról beszélünk, ahol fel sem merül, hogy akárcsak egy 10 százalékos drágulásra lenne pénzügyi fedezetük (főleg nincs 30-120 %-os drágulásra), így egyetlen útjuk marad csak: a kormánytól kérni segítséget. Erről számolt be a HVG is a napokban.

Kormányzati oldalon, ha lenne szándék segítségre, akkor is bajban vannak, hiszen a Portfolio.hu júliusi cikke szerint a hazánkra jutó uniós pénzekből a nyertesekkel lekötött rész immár 95% felett jár, a kifizetett rész pedig már a 60%-os arányt közelíti. A tartalékként kezelhető 5% nem fedezi az építőipari árak elszabadulását. 

A kérdés az, hogy mit tesznek Orbánék ebben a helyzetben?

Egyelőre nem látszik, hogy a kormánynak lenne terve arra, hogy miként kezeljék ezt a helyzetet. Egyes szakértők szerint a kormány simán csak arra vár, hogy a finanszírozási szempontból reménytelennek tűnő projektek gazdái mielőbb feladják, és visszaadják a pályázatot, és az így felszabadult forrásokból ki lehet pótolni az elszállt építőipari árak okozta költségvetési lyukakat. Ezzel csak az a baj, hogy Magyarország úgynevezett indikátorokat vállalt az EU-val kötött támogatási megállapodás keretében, mely indikátorokat az összes pályázat megvalósulásával tudná teljesíteni, és ha nem teljesíti, akkor támogatásvisszafizetési kötelezettsége keletkezik hazánknak.

Más szakértők szerint elhangzott már intézményrendszeren belül olyan is, hogy a kormány megfontolja, hogy elengedi a műszaki tartalomra vonatkozó előírásokat a támogatott projekteknél azzal a feltétellel, hogy a bevállalt indikátorok nem csökkenhetnek. Ez viszont már akkor is megvalósíthatatlannak tűnik, ha elolvassuk Magyarország 2014–20-as fejlesztési időszakra vonatkozó, EU-val kötött partnerségi megállapodásában foglalt átfogó nemzeti fejlesztési célt: "A hazai (Országos Fejlesztési és Területfejlesztési Koncepció) és az uniós (EU 2020 Stratégia, valamint a Nemzeti Reform Programban rögzített vállalások) fejlesztési szükségletek és növekedési lehetőségek alapján a 2014–2020-as tervezési ciklus átfogó nemzeti fejlesztési célja a fenntartható, magas hozzá adott értékű termelésre és a foglalkoztatás bővítésére épülő gazdasági növekedés." Világos, hogy ez az épületek, utak és egyéb műtárgyak műszaki tartalmának csökkentésével nem érhető el.

Felmerülhetne még az építőipart terhelő adók csökkentése is, de épp a minap jelentette be a kormány, hogy az új lakások építéshez rendelt kedvezményes, 5 százalékos ÁFA is törölve lesz jövőre, így az adókkal való ösztönzés sem tűnik valós iránynak.

Szerintem az lehet a reális forgatókönyv, hogy a kormány hagyja bebukni a projektek egy részét, és majd kreatívan lekezelik a brüsszeli hatóságok felé az indikátorokat, de ez feltehetőleg nem lesz elég. Abban lehet még bízni - tekintettel arra, hogy a hazai építőipar egy jelentős része közpénzből megvalósuló beruházásokból él -, hogy a rövidesen belátják a kivitelezők azt, hogy ezen a részben mesterségesen felpumpált árszinten nem tudnak az önkormányzatok és közintézmények leszerződni velük, ezért a következő körös közbeszerzéseken már vékonyabb ceruzával számolják majd ki az árakat.

Bárhogy is lesz, az egyetlen biztos pont az, hogy 2020 december végéig le kell zárni minden uniós projektet, így minden nap késedelem milliárdos buktát jelenthet hazánknak, ezért nagyon gyorsan megoldást kellene találni az egyre súlyosabbnak tűnő építőipari problémára.