Berkecz Balázs blogja

Ellenzéki harcosok klubja vidéken

2017. február 11. 08:48 - BerkeczBalazs

Folyamatos és ragadós az a blame game, hogy az ellenzék nem csinál semmit. Ez nem igaz, de lagalábbis az Együtt politikusaira biztosan nem, olyannyira, hogy az egyik neves független hetilap "A köztársaság őrzői - Vidéki ellenzéki politikusok top 8+1" című cikkében 4 Együtt-politikust meg is nevezett, akik szerintük is a legnagyobb elánnal küzdenek egy normális Magyarországért. Természetesen az Együttben nem csak négy ilyen tántoríthatatlanul kemény "köztársaság őrző" van, itt a lista az ellenzéki harcosok vidéki klubjának krémjéről.

videki_harcosok_klubja.png

Bod Tamás, az Együtt gyulai önkormányzati képviselője az elmúlt négy éveben rendesen felkavarta a szelet a Viharsarokban, ahol most különösen a Fidesz nem békés, ugyanis Bod feljelentésére Simonka György személyével összefüggésben költségvetési csalás miatt nyomoznak. Már az is felmerült, hogy SImonkát nem is indítja a Fidesz a 2018-as választásokon. Bod Tamás szerezte meg tavaly azt a levelet is és mutatta meg magyar sajtónak, amelyben 28 békés megyei település polgármestere jelezte Zalai Mihálynak, a Békés Megyei Önkormányzat elnökének, hogy tisztességtelennek tartja a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) döntési mechanizmusát, ráadásul háttéregyeztetésekről és politikai alkukon nyugvó pályázati döntésekről írnak, miközben a kiírások le sem zárultak, hivatalos pályázati bírálat még nem történhetett, sőt nem is minden esetben nyíltak meg az ominózus uniós pályázati források, vagyis nem születhettek jogszerű pályázati döntések. Az ügyben mindketten bejelentést tettünk az Európai Csalás Elleni Hivatalnál (OLAF). Bod Tamás kezdeményezésére Békés megyében működő ellenzéki pártok és civil szervezetek 2016 elején flasmobbal tiltakoztak, mert a gyulai körzet  fideszes országgyűlési képviselőjének a fiát nevezték ki a NAV Békés Megyei Igazgatósága élére. 2015 decemberében Kovács Istvánnal, az Együtt mezőhegyesi politikusával közösen tüntetést szervezett egy békéscsabai földárverés helyszínén, ahol a Mezőhegyesi Ménesbirtok földjeit verték dobra. Utóbb a kormány visszavonta licit eredményélt, és egyben tartotta a nagy múltú gazdaságot. (Bod Tamás 2013-as közéleti szerepvállalása előtt 20 éven keresztül újságíró volt. A politikai életben szerzett tapasztalatairól, de főként a Fidesz karaktergyilkossági kísérleteiről két részben számolt be a Magyar Narancsban.)

bcs_bod_tamas_visszaveszik_1_04.jpg

Vannak ügyek, amelyekben nem mernek/akarnak más pártok harcolni, ilyen volt az az ügy is, amellyel Mihályi Ferencné tárnoki lakos szinte az egész ellenzéki paletta felkeresése után végül Csornai Károlyt és az Együtt érdi szervezetét kereste meg. A harcos tárnoki lakos állítása szerint településük önkormányzata olyan jól jött ki Tárnok Érddel és Diósddal közös csatornaberuházásából, hogy a nagyságrendileg 450 milliós lakossági hozzájárulást zsebrevágták. Csornai Károllyal mi is átrágtuk magunkat a vastag iratanyagon, és arra jutottunk, hogy a tárnoki önkormányzat valóban nagyon kreatívan oldotta meg a csatornafejlesztési projektet, hiszen az uniós pályázattal, a hazai társfinanszírozással és önerő támogatással, a konszolidált kötvénykibocsátással valamint a lakosságtól beszerzett hozzájárulásokkal együtt kb. 450 milliós plusszal jött ki a fejlesztésből. Az ügy még folyamatban van, azon dolgozunk, hogy a fel nem használt pénzt fizessék vissza a tárnokiaknak.

Az Együtt debreceni csapata a 2014-es önkormányzati választásokon önállóan indulva, mind a 24 önkormányzati választókerületben állított jelöltet és így sikerült bekerülnie a városi testületbe dr. Szegedi Istvánnak, aki civilben gyermekonkológus és – hematológus. István főleg országos akciók helyi rendezvényein és egészségügyi kérdésekben hallatja a hangját. Kammerer Gábor, az Együtt Országos Politikai Tanácsának alelönke és a párt debreceni szervezetének elnöke és Rutz Tamás, - aki az Együtt legaktívabb fiatal, debreceni politikusa - is mindent megtesz azért, hogy a helyi fideszes banda ügyei kiderüljenek, és a másként gondolkodó debreceni választópolgárok érdekei és képviselve legyenek. 

florida.jpgRutz Tamás és a debreceni fiatalok akcióban 

Ferjancsics László a Vácért Lokálpatrióta Egyesület és a váci Együtt önkormányzati képviselője a közérdekű adatigénylés specialistája, így az ő munkája révén derült ki például, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) két év alatt 137 millió forint értékben kötött szerződéseket a Nagy és Trócsányi Ügyvédi Irodával, vagyis óránként 55 ezer forintért számlázott az MNB-nek az igazságügyi miniszterhez köthető ügyvédi iroda. Ferjancsics László egy másik adatkéréséből 2015 novemberében derült ki, hogy a Kovács Ákoshoz köthető Fehér Sólyom nevű céggel a Váci Dunakanyar Színház Kft. egy tízmillió forintos szerződést kötött 2015 nyarán, vagyis feltehetőleg potom 10 milláért lépett fel Orbán és Tiffán kedvenc popsztárocskája Vácott. Az általa az MNB-s alapítványoktól megszerzett adatok alapján lett világos, hogy Matolcsy György új kedvesének anyukája (cégén keresztül) közpénzen nem csak négy, hanem mind a hat jegybankos alapítványnak könyvel. A közeli hetekben sem tétlenkedett, előbb a Rogán Antal vezette minisztériumot köteleztette arra többször is a Fővárosi Törvényszéken, hogy a népszavazással kapcsolatban kötött szerződéseit és számláit adja ki, majd neki sikerült először ítéletben kényszeríttetni a Schmidt Mária féle alapítványt, hogy az 56-os emlékév költéseire vonatkozóan közérdekű adatot szolgáltasson. A múlt héten azt derítette ki, hogy az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) az elmúlt két évben 23 uniós program visszaéléséről küldött vizsgálati jelentést a Miniszterelnökségnek.

12069021_1060111414007063_6492438759925748920_o.jpg

Rozmaring Sándor, dr. Jakab Zoltán és Ferjancsics László

Hugyecz Zoltán volt az Együtt polgármester-jelöltje Kecskeméten 2014 őszén, aki sajnos alul maradt a fideszes Szemereyné Pataki Klaudiával szemben, de azóta is keményen üti a Fidesz helyi ügyeit. Ő derítette ki például, hogy a kecskeméti polgármester férjének cége, a Szempont Consulting Kft. 400 millió forint kedvezményes hitelt kapott 3 millió forintos fedezetre, de Hugyecz Zoltán, az Együtt helyi politikusa kiderítette azt is, hogy a Matolcsy-unokatestvér polgármesterférj, Szemerey Szabolcs több százmillió forintos veszteséget felhalmozó cégekkel fedezheti az állami hitelt. Hugyecz Zoltán óriásplakátokat rendelt, hogy azokon tájékoztassa a kecskemétieket az ügyről, de végül letakarták vagy ki sem ragasztották az Együtt kecskeméti óriásplakátjait a plakáthelyek tulajdonosai. 

egyutt_plakat_letakaras.jpgHugyecz Zoltán a kihelyezett majd letakart plakáttal

Kaposváron egy régóta együtt politizáló, együtt gondolkodó a közösségért tenni akaró csoportja működik az Együttnek, melynek a gerincét a 2010-ben alakult Polgári Szabadság Platform elnevezésű civil szervezet adta. A Pintér Lóránt és Kerepesi Tibor által vezetett kaposvári csapat 2015-ben aláírás gyűjtést is indított azért, hogy a 67-es főközlekedési úta Toldi iskola előtti szakaszán közlekedési lámpát telepítsenek. Közlekedési lámpa ugyan nem, de telepített trafipax létesült azon a helyen. Ennél jóval látványosabb és hatékonyabb akció volt a kaposvárra tervezett gumiégető tervének elutasítása egy összellenzéki aláírásgyűjtő akcióval.

13769495_1766875303528912_8986360800078368376_n.png

Lővei Csaba 2014 októbere óta önkormányzati képviselő Nyíregyházán, az Együtt választókerületi elnöke. 2015-ben feljelentést tett a látványosan gyenge minőségben és gyanús körülmények között elkészült Sóstó beruházás ügyében az ügyészségen, a nyomozás jelenleg is tart. „Pofátlan kivagyiság”-nak minősítette Kovács Ferenc polgármester 300 lóerős szolgálati Audijának beszezését, főleg hogy a közbeszerzés enyhén szólva is gyanús volt. A helyi "Juhász Péterként" működő képviselőt is próbálják karaktergyilkolni, de végtelenül bosszantja a városvezetést, hogy más ellenzéki politikusokkal szemben nem találnak rajta fogást. A helyi fidesz már többször szólította fel lemondásra, mondván rossz hírét kelti a városnak. A város vezetésén kívül a helyi ellenzék egy részének is kellemetlen a „nem ijedős” képviselő: tükröt tart a helyi viszonyokba csendesen belesimulóknak. Sokáig viselte el  hogy gyakran egyedül kellett fellépnie, végül 2016 nyarán csapta rá az ajtót a NER-be besimult MSZP-s képviselőkre is.

lo_vei-juha_sz_legfo_bb_u_gye_szse_g_3.jpg
Juhász Péter és Lővei Csaba a Legfőbb Ügyészség épülete előtt
Az Együtt miskolci csapata szociális érzékenységével harcol egy jobb világért, ugyanis 2014 novembere óta a hét minden csütörtöki napján hideg és meleg ételt oszt a rászorulóknak a miskolci MÁV rendelő melletti területen, és hetente átlagosan 60-80 főnek segítenek legalább heti egyszer meleg ételhez jutni. A Tóth László és Iván Tamás által vezetett csapat ruhával és különféle bútorokkal is gyakran segíti a rászorulókat, amire sajnos nagy szükség van a borsodi megyeszékhelyen és környékén. 
14225494_1258626000823377_8297659216434396096_n.jpg

Szigetvári Viktor Miskolcon 

Keszthelyen a város polgári hagyományait megcsúfoló módon uralkodik a Fidesz (a helyi MSZP asszisztálásával), a mutyik egymást érik. A főtér OLAF által is figyelemmel kísért átépítése és a közvilágítás Tiborcz-féle ledesítése mellett talán a vitorláskikötő botrányos eladása volt az, ami a leginkább a Balaton fővárosára irányította a figyelmet. A szintén az Orbán-vőhöz kötődő kikötőmutyi leleplezésében és országos visszhangot kiváltó üggyé emelésében oroszlánrésze volt Molnár Tibornak, aki jelenleg a 220 éves Georgikon megvédéséért küzd a kormányzati beszántási törekvésekkel szemben, úgy tűnik sikerrel. Most pedig egy újabb Fidesznek kényes ügyet visz Molnár Tibor, ugyanis Keszthelyen két patinás Balaton-parti szálloda, a Hullám és a Balaton kerülhet Orbán-közeli kezekbe.

Az Együtt nem csak ellenzékben politizál. Szegeden Nagy Sándor személyében alpolgármestere van a pártnak, aki a városfejlesztésért felel 2014. óta ismét, hiszen korábban, 2002. és 2010. között már részt vett a város vezetésében, ebben a feladatkörben. Az alpolgármester olyan projekteket felügyelt, mint a közel 30 milliárdos villamos és troli hálózat rekonstrukció, ahol szokatlan módon nem túlköltés volt, hanem megtakarítás, így 10 helyett 13 trolit tudott venni a város. De az elmúlt évek fejlesztései közé tartozik a szegedi belváros megújulása is, ami kiérdemelte a Magyar Urbanisztikai Társaság nívódíját. Szintén Nagy feladata a befektetői kapcsolatok menedzselése, tavaly nem is rossz eredménnyel, három cég összesen közel ezer munkahely teremtését jelentette be Szegeden, részben az informatikai, részben az üzleti szolgáltató szektorban. 

egyutt_sajttaj002kf.jpgNagy Sándor és Dombi Gábor (kép forrása: szegedma.hu)

Varga Márk, az Együtt győri önkormányzati képviselője a Krúdy középiskola gimnáziumi képzésének megmentése ügyében indított el egy komoly online tiltakozó akciót, amely végül sikerre vezetett, megmaradt a gimnáziumi képzés a középiskolában. 

 

Baranyi Krisztinát sokaknak nem kell bemutatni, és aki tudja ki ő, az azzal is képben van, hogy Baranyi Kriszta nem vidéki, viszont nagyon sok vidéki ügyet visz. Ferencvárosi önkormányzati ügyei (Illatos út rehabilitációja, játszóterek segítése, Nehru-part felújítása, kilakoltatások megakadályozása, prostitúció visszaszorítása lakóövezetből, sérült emberek átmeneti bentlakásos elhelyezése, kutyafuttatók létesítése, stb.) mellett elérte, hogy a soroksári vegyi szennyezés felszámolásáról szülessen kormánydöntés, így a munkája eredményeként 1 milliárd forint fog jutni a bajba jutott családok kártalanítására, és a szennyezés eltüntetésére. A Tisza szennyezésének ügyét is ő vitte, amely jelentős visszhangot kapott a sajtóban, ennek nyomán rendbe hozták a vásárosnaményi szennyvíztisztító telepet, illetve nagyobb jogosultságot és hozzá eszköz- és emberállományt kapott a Vízügy. 

ke_pernyo_foto_2017-02-11_0_16_14.png

És végül, de nem utolsó sorban pár szó a baranyai csapatról is. Az Együtt számos akciót hozott össze Pécsett és Szigetváron, az egyik legemlékezetesebb Orbán 2015-ös pécsi látogatására szervezett mecseki atomtemető elleni akció volt, amit Rajnai Attilával és Pritisanac Tamással közösen szerveztünk.

De Bayer Zsolt pécsi látogatását is emlékezetessé tettük. 111 lovagkereszttel kitüntetett tisztességes ember, közel 5000 petícióban tiltakozó és számos szervezet határozott felszólalása sem volt idáig elég, hogy Bayer Zsolt visszaadja a méltatlanul, haveri alapon, fideszes kegyencként kapott kitütetést. Egy díjat viszont igazán kiérdemelt: az első Orbán Kegyence-díjat, amelyet Pécsett - kisebb-nagyobb küzdelmek árán - személyesen vehetett át, nem is akármilyen "háttérzenével".

Szigetváron pedig megakadályoztuk, hogy a védett fák és cserjék mindegyikét kivágja az állami gépezet. Sőt, úgy hírlik, hogy elértük: a gyakran és megalapozottan kritizált Tiffán Zsolt országgyűlési képviselőt, Orbán kedvenc borosgazdáját nem indítja már 2018-ban a Fidesz.

termeszetkarositas.png 


------------------------------
Megköszönjük, ha támogatod a munkánkat!
OTP Bank 11784009-20603887
IBAN: HU83117840092060388700000000
SWIFT kód: OTPVHUHB

Ha te is dolgoznál velünk Együtt, csatlakozz!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr4812237528

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása