Berkecz Balázs blogja

Tabáni kávézás: Bayer Zsoca megijedt

2017. május 10. 21:11 - BerkeczBalazs

Bayer Zsolt kedden meghívott "mindenkit, minden érintettet" egy kávéra május 15-én, délelőtt 11 órára a Tabáni Gösserbe, mert nem egyedül akarja elvinni a hazai közbeszéd áldatlan állapotáért a balhét. Jeleztem, hogy én is ott leszek. Bayer erre beijedt, és azt üzente blogján, nem örül annak, hogy én is megyek, sőt nem is hívott. Itt a válaszom erre Orbán kis kegyencének, Zsocának.

bayer_beijedt_1.png

Április 12-én még ezt üzente teli szájjal Bayer Hont Andrásnak és nekem:

„Drága hőscincér arcú Bandi, semmi Buda környéki fotel, egyenesen Buda kellős közepe, gyere, rendezzük le, hozhatod a Berkecz Balázst is, ha duhaj, nábobos jókedvem épp engedi, még lábujjhegyre pipiskedve, összekapaszkodva a seggemet is kinyalhatjátok.”

Néhány hét hallgatás után most itt van Bayer legfrissebb üzenete a keddi, mindenkinek szóló kávémeghívás után:

"Örülök, hogy Gulyás Márton igent mondott, így már van értelme a dolognak. Annak kevésbé örülök, hogy Berkecz bejelentkezett, őt a kutya sem hívta, de hát, van ilyen típus, akit soha, egyetlen házibuliba meg nem hívtak, mégis mindig megjelent, és mindjárt a zenét is elkezdte keverni. Sebaj, remélhetőleg nem hozza a fütyülőjét, ugyanis most beszélgetésre készülünk.

Akkor a megbeszéltek szerint, várok mindenkit hétfőn, a megbeszélt helyen. És a Gösser is szívesen lát bennünket."

És itt van az erre írt válaszom:

Drága Zsoca! Tekintettel arra, hogy gyáván kussolsz a nagyszájúskodásod óta, eredetileg azt gondoltam, adok egy esélyt neked, hogy személyesen tisztázzuk azt a helyszínt és időpontot, amire a kényesebb gyomrú Hont kolléga is el tud jönni. De látom megijedtél. Ne aggódj, csak beszélgetni megyek. Tudom, ennek sem örülsz, de a legcsekélyebb szándékom sem volt örömet szerezni neked.

 ke_pernyo_foto_2017-05-10_21_02_33.png

 

komment

Feljelentem Bayer Zsoltot

2017. május 08. 07:32 - BerkeczBalazs

Orbán kegyence nem fenyegethet senkit veréssel, főleg nem nyilvánosan, főleg nem egy közösséget. Feljelentem Bayer Zsoltot közösség elleni uszítás bűncselekmény elkövetése miatt. Egyúttal felszólítom az Orbán-kormányt, hogy teremtsék meg annak lehetőségét, hogy haladéktalanul visszavonható legyen a Bayer Zsolt nevű rasszista, xenofób, gyűlöletgyáros firkásznak adományozott Magyar Érdemrend lovagkeresztje.

feljelentem.png(kép forrása: index.hu)

Bayer Zsolt néhány hete még arról írt nyilvánosan, hogy hamarosan megtapasztaljuk, milyen érzés üldözöttnek és fenyegetettnek lenni, mert hogy ő és a haverjai is nagyon dühösek már. Bayer megfenyegette azokat a felelős polgárokat, akiknek herótja van attól, hogy Orbán és maffiája határtalan arcátlansággal és gátlástalansággal lopja szét az országot, tesz tönkre mindent, miközben a haverokkal olyan média egyeduralmat és gazdasági háttérhatalmat harácsoltak össze, amelyet gyengébb banánköztársaságokban is csak szemlesütve merne vállalni bárki.

Néhány hete civil szervezetek vezetői és munkatársai tiltakoztak a civil törvény ellen a Parlamentben az Igazságügyi Bizottság ülésén, erre reagálva Bayer egy rádióműsorban nyilvánosan adta ki az ukázt: "ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön. (...) Ha kell, akkor szanaszét kell verni a pofájukat."

Bayer Zsolt a miniszterelnök barátja, Orbán és Fidesz legtorzabb gondolatainak szócsöve, akinek szavait isszák a legelvetemültebb fideszesek, akikre hatással van az a sok ártó szándékú ostobaság, amit hallanak. Bayer Zsolt bűncselekményt követett el, amikor ellenzéki civilek elleni véres fellépésre buzdította hallgatóságát, és ez nem maradhat következmények nélkül, ezért ma feljelentem őt közösség elleni uszítás bűncselekmény elkövetése miatt.

Egyúttal felszólítom az Orbán-kormányt, hogy teremtsék meg annak lehetőségét, hogy haladéktalanul visszavonható legyen a Bayer Zsolt nevű rasszista, xenofób, gyűlöletgyáros firkásznak adományozott Magyar Érdemrend lovagkeresztje.

UPDATE: üzentem Bayernek!

Bayer Zsolt egy hónapja üzent Hont Andrásnak és nekem, miszerint ha "duhaj, nábobos jókedve épp engedi", akkor lerendezhetjük vele az ügyünket. Mindketten állunk elébe Bayer meghívásának, de azóta valahogy nem akar megérkezni a helyszín és időpont javaslat Zsocától. Ma a blogos felületén üzentem neki, hátha ettől kap egy kis lendületet:

"Drága Zsoca!
Legutóbb azzal hősködtél, hogy lerendezed az ügyet Hont Andrással és velem, de azóta eltelt közel egy hónap és semmi válasz, csak újabb szereplőkbe kötöttél bele. Mondasz végre egy címet és időpontot, amikor lerendezzük végre ezt a kis ügyet? Ne légy megint olyan gyáva pöcs, mint legutóbb Pécsett, és hozd majd el a keresztedet is, mert bunkót saját lovagkeresztje társaságában még élőben nem láttam.
Üdv,
Berkecz Balázs"

ke_pernyo_foto_2017-05-09_7_50_31.png
UPDATE2: kávézásra hívott "mindenkit, minden érintettet" Bayer

Ma végül Bayer meghívott "mindenkit, minden érintettet" egy kávéra, jövő hétfőn, azaz május 15-én, délelőtt, 11 órakor, a Tabáni Gösserbe. Én megyek, remélem Hont András, Szél Bernadett, Dojcsák Dalma, Szeles András és minden más érintett is ott lesz.

(Úgy tűnik, hogy használt neki a mai üzenetem, ugyanis Zsoca egy hónapja üzent Hont Andrásnak és nekem, miszerint ha "duhaj, nábobos jókedve épp engedi", akkor lerendezhetjük vele az ügyünket. Mindketten állunk elébe Bayer meghívásának, de azóta valahogy nem akart megérkezni a helyszín és időpont javaslat. Erre most jött a kávézós invit "mindenkinek". Jaj, de szép ez...)

................................
Ha te is dolgoznál azért, hogy jobb hely legyen Magyarország, tegyük Együtt!
Vagy ha támogatnád a munkánkat.
komment

Áder ezt nem rakja zsebre! (videó)

2017. május 07. 14:27 - BerkeczBalazs

Áder János a Lex CEU aláírásával végleg bebizonyította, hogy nem képes arra, hogy fontos alkotmányossági kérdésekben ne a Fidesz álláspontját érvényesítse. Áder Jánost nem érdekli az, amit az Alaptörvény és a demokrácia elvei előírnak. Áder viselkedése - még egy gyerek számára is nyilvánvaló módon -  minősíti azt az emberi, erkölcsi és politikai posványt, amelyből Orbánék rendszert csináltak. Itt az én nyílt levélként megfogalmazott üzenetem is, amit Áder nem rak zsebre. 

nyilt_level_adernek.png

Áder Jánosnak, a nem létező köztársaság első számú orbáni káderének!

Tisztelt Áder Úr!

Először is a tisztelt szót vegye egyszerű formaságnak, én nem tisztelem már Önt egy fikarcnyit sem, erről olvashat bővebben az alábbiakban is.

Kósa Lajos azt találta hazudni az Ön személye kapcsán, hogy: "Áder János képes arra, hogy fontos alkotmányossági kérdésekben ne a Fidesz álláspontját érvényesítse, hanem azt, amit az Alkotmány és a demokrácia elvei előírnak."

Ön viszont a Lex CEU aláírásával végleg bebizonyította, hogy nem képes arra, hogy fontos alkotmányossági kérdésekben ne a Fidesz álláspontját érvényesítse, pedig a köztársasági elnöknek az Alaptörvény szerint a nemzet egységét kellene kifejeznie, aki őrködik az államszervezet demokratikus működése felett, de Ön nyilvánvalóan nem ezt teszi.

Feltételezem, hogy a már nem létező köztársaság elnökeként vette arra a fáradtságot, hogy egyszer legalább elolvassa Magyarország Alaptörvényét. Ha így van, akkor az Alaptörvény szövege szerint az elmúlt öt évben mikor igyekezett kifejezni a nemzet valódi egységét, és mikor őrködött az államszervezet valóban demokratikus működése felett?

Drága Áder úr, mikor szólalt meg egyetlen ügyben is határozottan akkor, amikor a Fidesz a hazai demokráciát tiporta és a közvagyont lopta szét? 

Bocsánatot kért-e Ön azért, mert egy - az embereket méltóságában megsértő, Magyarország Alaptörvényével nem összeegyeztethető tevékenységet folytató - Bayer-féle rasszista, xenofób, gyűlöletgyáros miként kaphatott állami kitüntetést Magyarországon?

Bocsánatot kért-e a Lex CEU-ért, vagy bármelyik más szégyenért, amit Ön és elvtársai elkövettek?

Ön a hallgatásával és aláírásaival asszisztált ahhoz, hogy elvtársai Orbánisztánná változtassák Magyarországot. Haverjához, Orbán Viktorhoz hasonlóan valójában Ön is magasról tesz a demokráciára.

Áder úr, Ön és a többi fideszes káder felelősek azért, hogy az Orbán-klán ilyen társadalmi viszonyok közé taszíthatott valamennyiünket és a gyermekeink holnapját.

Tudja Áder úr, én arról a fajta kapzsiságról és igen egyszerűen átlátható szimpla emberi és politikainak nevezett törzsi érdekek mentén működő aljasságról beszélek, ami alapján az Orbán-klán gátlástalanul írhatott át minden jogszabályt kizárólag a saját érdekeiknek megfelelően, és így szó nélkül el lehet lopni a nyugdíjkasszát, a magyar földet, a dohányárusítás jogát, a befizetett adóforintokat valamint az unió euró milliárdjait… Áder úr minden egyes törvény aláírásával asszisztált ehhez, igazi fideszes káderként.

Ráadásul emellé az Ön elvtársai határtalan arcátlansággal és gátlástalansággal olyan média egyeduralmat és gazdasági háttérhatalmat harácsoltak össze, amelyet gyengébb banánköztársaságokban csak szemlesütve merne vállalni bárki. És ehhez az olyanok, mint Ön még tapsoltak is.

Drága, rengeteg közpénzt feleslegesen felemésztő Áder János, szerintem Ön nem államfő, hanem egy káder, aki azt teszi, amit a fideszes pártközpontból Orbán üzen neki. Ön a maffiaállam része, aki méltatlan bármilyen közfunkcióra, nem csak köztársasági elnöknek, ezért azonnal takarodnia kell a közéletből!

Áder úr, Önnek nincs lelkiismerete, de ha mégis lenne, akkor jelzem, hogy nekünk az Együttben kidolgozott javaslatunk van arra, hogyan számoltatjuk el a fideszes oligarchákat, Orbán Viktort és legszűkebb érdekkörét, amiért szervezetten rabolták ki hazánkat.

Kormányváltás után visszavesszük a törvénytelenül, illetve joggal való visszaéléssel szerzett vagyonokat, jóvátételi adót fizettetünk az oligarchákkal és kárenyhítést juttatunk a rezsim áldozatainak.

A rezsim kádereinek pedig felelniük kell mindazokért a bűnökért, amelyeket elkövettek. Csak tájékoztatásul jelzem, hogy a fideszes lopás törvényessé tételéért Ön is rajta van a bűnösök listáján!

Régen elmúlt tisztelettel,

Berkecz Balázs

az Együtt alelnöke

Mint ismert, az Együtt május 8-án a Kossuth térre rendezvényt jelentett be Áder János beiktatása alkalmából azzal a céllal, hogy a Parlamentben is hallható módon beszédet mondhasson és üzenhessen bárki a köztársasági elnöknek, Orbán Viktornak és a Fidesznek.

A te hangodtól is zeng majd az Országház, ha felveszel egy rövid, egy-két perces üzenetet, és elküldöd nekünk: hello@egyuttpart.hu
Ha van kedved egy közös élményhez, találkozunk május 8., hétfő, 13:00-kor a Parlament déli kapujánál a Kossuth téren.

Hívd meg barátaidat, ismerőseidet, hogy minél többen küldjenek hangüzenetet!
Itt találod az eseményt:
https://www.facebook.com/events/747370922054719/

UPDATE: megüzentük Ádernek!

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/

komment

Ilyen a cselekvő ellenzék

2017. május 03. 07:22 - BerkeczBalazs

Orbán Viktor legnagyobb barátja a tétlenség és az apátia, legnagyobb ellensége pedig a cselekvés és a kitartás. Csak akkor nézhetünk bele tiszta lelkiismerettel a tükörbe reggelente, ha úgy indulunk el munkába, aznap is mindent meg fogunk tenni az igazságért, magunkért, azokért az emberekért, akiket képviselünk. Nekünk, akiket Orbán Viktor ki akar rekeszteni a nemzetből, csakis a cselekvés maradt: a cselekvés ad nekünk tartást és erőt.

cselekvo_ellenzek.png

Aktívnak lenni azt jelenti, hogy kiállunk önmagunkért, hogy nem fogadjuk el megváltoztathatatlannak a jelent. Aktívnak lenni azt jelenti, hogy nemcsak kritizáljuk a körülöttünk lévő világot, hanem teszünk is egy olyan világért, amiben hiszünk, amilyenben élni szeretnénk.

Az Együtt aktív, sőt, az Együtt maga a cselekvő ellenzék pártja. Országszerte aktívan küzdünk a korrupció, az igazságtalanságok és az elnyomás ellen, a szabadságunkért, hazánkért. Bátran kiállunk az elnyomó hatalommal és tisztességtelen propagandagépezetével szemben: ha kell, sípokkal; ha kell, a jog eszközével; ha kell, szakmai érvekkel; ha kell, ellenállással küzdünk a szabadságunkért.

Az Együtt Juhász Péterrel, Baranyi Krisztinával, Szigetvári Viktorral, Szelényi Zsuzsannával, Hajdu Nórával, Ferjancsics Lászlóval, Hugyecz Zoltánnal, Lővei Csabával, Bod Tamással, Szabó Szabolccsal, Molnár Tiborral, Pintér Lóránttal és Kerepesi Tiborral az élén bizonyította be, hogy nem kell megváltoztathatatlannak vagy leválthatatlannak elfogadnunk Orbán Viktor rendszerét. Bebizonyítottuk, hogy cselekvéssel és kitartással igenis ellenzékben is lehet eredményeket elérni. 

Nem várunk arra, hogy majd a hatóság, az önkormányzat, vagy másvalakik megoldják helyettünk a problémákat, és megvívják helyettünk a küzdelmeket. Ha cselekszünk, eredményt, sikert érhetünk el, és a változás és a győzelem részesei lehetünk. Mert Magyarországot csakis mi változtathatjuk meg.

Az elmúlt években az Együtt lépett fel a legradikálisabban és legkeményebben az Orbán-rezsim visszaélései és korrupciós ügyei ellen, a demokráciáért, szabadságért.

A Rogánt levadászó Juhász Pétert ma már szinte senkinek nem kell bemutatni Magyarországon, ahogyan az Orbánt és strómanjait rendre sokkoló Szigetvári Viktort sem, de Baranyi Krisztinát - aki rövid időn belül elérte, hogy a kormány Budapesten felszámolja a környezetünkre és az egészségünkre évtizedek óta veszélyt jelentő Illatos úti mérgeket, emellett elérte azt is, hogy megállítsák a Tisza további szennyezését - is sokan ismerhetik már, mint az Együtt egyik legkérlelhetetlenebb harcosát.

Az Együtt az a párt, akinek vidéki politikusai is a legnagyobb elánnal küzdenek egy normális Magyarországért. Korábban már írtam az ellenzéki harcosok vidéki klubjának krémjéről, de most kiegészítem még néhány névvel és a hozzájuk kapcsolódó akcióval a korábbi listát:

Fejes Györgyi egyedüli ellenzékiként küzd a Tápió és Galga vidéke elfelejtett gondjainak képviseletéért, kemény hangvételű blogot ír, ahol kendőzetlenül számol be a fideszes bűnözők viselt dolgairól.

Szigetszentmiklóson a Bucka-városrész lakóinak lakókörnyezeti problémái évek óta megoldatlanok, amik megnehezítik életüket. Benkovits Cecília, az Együtt politikusa igazi cselekvő ellenzékiként az önkormányzatban bizottsági tagként felvállalja e városrész megoldatlan problémáinak képviseletét, síkra száll bármilyen fórumon érdekeik érvényesítéséért. Emellett karitatív tevékenységet végez a mélyszegénységben élők megsegítésére.

Gombkötő Róbert, az Együtt kerepesi önkormányzati képviselője a településre tervezett szemétégető, valamint a Szilasliget-Nagyrét beépítése ellen küzd. Véleménye szerint meg kell értetni a többi önkormányzati képviselővel, hogy ilyen súlyú ügyekben nem dönthetnek a kerepesiek megkérdezése nélkül, nem építhetnek enélkül szemétégetőt a szomszédba, nem építhetnek be csak úgy egy a közösség által kedvelt zöldterületet. Nem születhet meg egyetlen döntés sem rólunk, nélkülünk, az akaratunk ellen.

Jenei Zsanett fiatalként, nőként küzd azért, hogy Magyarország egy jobb hely legyen mindannyiunknak és levetkőzzük az egész országot béklyóba kötő provincionalizmust, és visszaverjük a fideszes helyi kiskirályok túlhatalmát. Jenei Zsanett igazi bátor, cselekvő politikusként viselkedett, amikor mohácsiként tiltakozott a busójáráson történt női bántalmazás, szexuális erőszak miatt.

Juhász Béla sződligeti polgármester egyetlen egyszer sem hagyta magát, és szembeszállt a Fidesz helyi embereivel. Az ott élők eddig mindig jutalmazták bátorságát és kitartását: minden alkalommal őt választották meg polgármesternek. Juhász Bélának most naponta kell szembenéznie a Fidesz helyi, kinevezett kiskirályaival, akik mindenféle tisztességtelen eszközt bevetnek a polgármesterrel szemben, ha már tisztességes versenyben nem tudták őt legyőzni.

Teket Melinda, az Együtt fiatal bajai politikusa kemény támadásokat állt ki 2013-ban a helyi időközi önkormányzati választások alkalmával. A Fidesz mindent bevetett magasra fejlesztett megfélemlítési és gyűlöletkampányában: Teket Melindát autóval követték ismeretlenek az utcákon, választók tömegeit vezették félre és félemlítették meg álhírekkel, illetve fenyegetésekkel. Végül kiderült, hogy a Fidesz egy körzetben így is elcsalta a választásokat. Teket Melinda állta a sarat, bátran végigcsinálta a kampányt, és ma is önkormányzati képviselő a városban. 

Vargha Nóra fóti önkormányzati képviselő csak idén csatlakozott az Együtthöz, mert mostantól egy cselekvő pártban akar politizálni. Ő az, aki kinyomozta a helyi önkormányzat Hungária Értékpapírhoz került pénzeit. Kitartó munkájának meg lett az eredménye, az önkormányzat nem titkolózhatott tovább. Vargha Nóra nem ijedt meg a helyi fideszes kiskirályok fenyegetéseitől sem, folytatja a tényfeltáró munkát, s eközben folyamatosan településfejlesztési javaslatokkal bombázza az önkormányzatot.

Varga Tamás az Együtt szombathelyi politikusa, aki szerint ha igazságtalanságban van részünk, nem maradhatunk csendben. Ha egy egész közösséget ér igazságtalanság, akkor pedig cselekednünk is kell. Nem várhatunk a másikra, hogy majd ő lép, majd ő tiltakozik helyettünk; nem várhatunk másvalakikre, hogy ők majd szólnak értünk is. Ez a hatalom csakis az erőből ért, márpedig a közösségtől, a közös kiállástól nincs nagyobb ereje semminek és senkinek sem. Ezért álltunk ki Szombathelyen a Jordán Tamást, illetve a városi színházat ért igazságtalanság ellen pártszimpátiától függetlenül, és közösen el is értük, amit akartunk: a hatalom, ha időszakosan is, de visszakozott a színházigazgató leváltásától.

Mi az Együttben cselekszünk a hazánkért, cselekszünk mindazokért, akik a saját erejükből nem mernek vagy nem tudnak cselekedni. Cselekszünk azért is, hogy kinyissuk Magyarországot a tisztességes élet előtt: mindenki előtt kinyitjuk a felemelkedés, az előrelépés útját. A cselekvésből változás, a változásból együttműködés és egy jobb, igazságosabb Magyarország lesz.

 

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/

komment

Bánki Erik és a tiffáni maffiavád

2017. április 28. 08:51 - BerkeczBalazs

Bánki Erik, a gazdasági bizottság fideszes elnöke hetvenmillió forintért vett Opimus-részvényt 2013-ban. Nem teljesen tiszta, hogy miért, és hogy miből. Mindeközben Tiffán Zsolt a fideszes pletykák szerint Bánkit áztatta Orbánnál a rozémanókkal közösen jegyzett maffiavádas írásában.

fideszes_maffiavad.png(az eredeti képek forrása: MTI)

A 24.hu oknyomozó újságírója, Sarkadi Nagy Márton írása szerint "amikor 2013-ban a Buda-Cash, a vele kötelékben repülő másik öt vállalat, valamint Pintér Zoltán és Pál Gyula együtt mintegy 5,4 milliárd forint értékben apporttal tőkét emelt az Opimusban, a csapat egy legatyásodott, kétes hírnevű válallat összesen 68,42 százaléknyi részvénytulajdonára lett jogosult. 

Az azóta Mészáros Lőrinc és a vele együttműködő cégek befolyása alá került Opimus (korábbi nevén Phylaxia) akkoriban a tőzsdén a vagyonelemeinek túlértékeléséről híresült el. A Buda-Cash beszállása előtti években az egykori szérumgyártót holdingcéggé átszervező menedzsment szakmányban dobálta ki a felesleges vagy veszteséges portfólióelemekt a cégből. A sorozatos átszervezések és racionalizálások eredményeként az Opimus Nyrt. alaptőkéje 2013-ban alig 2,23 milliárdra rúgott.

Sokatmondó, hogy az eredetileg egy szérumgyártóból kinőtt vállalatcsoport még a maradó kevés gyógyszeripari érdekeltségeinek egyikéről, a magyar kutatók szabadalma alapján diabéteszgyógyszert fejlesztő amerikai N-Gene-ről is azt mondta az Opimus-elnök Hudek Csaba egy tavalyi közgyűlésen, hogy szkeptikus azzal kapcsolatban, a cégből vajon mikor várható bevétel.

A 2010 elején még egyenként 80 forint felett forgó Opimus-részvények tőzsdei értéke 2013-ra 30 forint környékire csökkent. Egy közgyűlésen feltűnő kisbefektető pedig arról panaszkodott: a részvény soha nem fizetett osztalékot."

Bánki Erik baranyai fideszes országgyűlési képviselő ennek ellenére 2013-ban 70,6 millió forintért jegyzett Opimus-részvényt, ami még budai úri fiúk mércéjével sem kevés pénz. De nem csak szerintem nem teljesen világos, hogy a pénzügyi spekulánsként nem ismert, jelenleg a parlament gazdasági bizottságát vezető Bánki milyen megfontolás alapján kockáztatott ennyi pénzt egy nem különösebben acélos, kérdéses hírnevű vállalat részvényeivel.

A 24.hu szerint is kérdéses, hogy honnan volt erre Bánkinak egyáltalán pénze, ugyanis 2012-es vagyonnyilatkozata szerint összesen 40 millió forint körüli megtakarítása volt értékpapírban, készpénzben, a bankszámláján és követelésekben; a másik oldalon 11,2 millió forintos banki kölcsöntartozás áll. A 2014-es bevallása szerint már 79 millió forintnyi részvénye volt (noha nem tünteti fel, valószínűleg ennek a túlnyomó része Opimus-papír) és 50 millió forint más likvid megtakarítása. A banki tartozása viszont 10,2 millióra csökkent. A képviselő vagyona tehát alig két év alatt nettó 30 millió forintról 120 milliósra nőtt, ami szép eredmény.

A későbbi Buda-Cash botrány fényében különösen érdekes az, hogy Bánki 2013-ban legyejzett 2,353 millió darab részvénye nem sokkal kevesebb az ugyanekkor Pintér Zoltán Buda-Cash-alapító nevére kerülő 3,335 milliónál; Pintér pedig sajtóértesülés szerint a legnagyobb Opimus-magántulajdonosok közé tartozott. 

Bánki Erik 2015 márciusi parlamenti felszólalásában a Buda-Cash ügyében viszont már így beszélt az Opimusban korábban szintén részvényes Pintérék bizniszeiről: "sejtjük, hogy a pénz az arcátlan brókerek sportautóiban és külföldi bankszámláin lehet. Ám pont ezért és pont ebben a pillanatban tovább kell lépnünk, és le kell rendeznünk azt a kérdést, hogy ki fizeti a számlát. Sajnos, ismerjük a felszámolási eljárás útvesztőit, amely több hónapig, akár évekig elhúzódhat. Ezalatt az érintetteknek pont elég idejük lesz arra, hogy eltüntessék a bizonyítékokat, és a lopott pénzt megfelelő helyre menekítsék."

A 24.hu Bánki Opimus-befektetése kapcsán megkérdezett egy, a magyar részvénypiacot jól ismerő pénzügyi befektetőt – aki a téma kényes volt miatt a neve elhallgatását kérte – és kérdésükre azt mondta, szerinte Bánki nem a saját pénzéből jegyzett részvényeket: "Csak a mesében van olyan, hogy a saját, keservesen megtakarított hetvenmillióját berakja akkor az Opimusba… amennyire én ezt a világot ismerem, ezek az emberek csak biztosra mennek, vagy nem a saját pénzüket fektetik be, és ilyen formában kapják meg."

És akkor nézzük, mit is írt a Buda-Cash botrány évében Tiffán Zsolt, a Fidesz akkori Baranya megyei elnöke a rozémanókkal közösen jegyzett maffiavádas írásában: "Amúgy tudjuk, kik osztják az észt a megyében közülünk. Összesen két emberről van szó…Pedig nem egy pártban vannak, mégis ők osztják le a lóvét... Ha kell, a sajátjaikra törnek, csak azért, hogy mások semmit se tehessenek(((Viktor! Vedd már észre!!!Ezek maffiózók!!!!)))"

Nyílt titok, hogy Bánki és Tiffán ősellenségek a Fideszben, a 2014-es szigetvári helyhatósági is a kettejük harcáról szólt: Bánki Kolovics Jánost, Tiffán pedig a háttérből a Jobbik-KDNP támogatásával indult Simon Jánost támogatta, végül mindketten elbuktak, és a független Vass Péter lett Szigetvár polgármestere, a testületben pedig 7 fős többséget szereztek a Szigetvári Emberekért Egyesület képviselői, miközben Kolovics János ellen vádat emeltek hivatali vesztegetés miatt.

Tiffán maffiózós írása után a Magyar Narancs is azt találgatta, hogy Bánki Eriket takarja a "lóvét osztó maffiózó" képe. Mindezt - fideszes vastagbőrrel és habonyi természetességgel - tagadták az érintettek, majd a sajátjait lemaffiózózó Tiffán 2016-ra elbukott mint megyei elnök, majd 2017 elejére leszedték a szigetvári választókerület éléről is.

Minket viszont nem lehet leváltani és megfélemlíteni, mi az Együttben továbbra is kimondjuk az igazságot, és küzdünk az igazságtalanságok ellen. Nem hagyhatjuk, hogy a Fideszesek az elévülési időre hivatkozva megússzák, hogy éveken keresztül meglopták a magyar embereket!

Kidolgozott javaslatunk van arra, hogyan számoltatjuk el a fideszes oligarchákat, Orbán Viktort és legszűkebb érdekkörét, amiért szervezetten rabolták ki hazánkat.

Kormányváltás után visszavesszük a törvénytelenül, illetve joggal való visszaéléssel szerzett vagyonokat, jóvátételi adót fizettetünk az oligarchákkal és kárenyhítést juttatunk a rezsim áldozatainak.

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/

komment

Bukott per és végrehajtás: Pécs elvesztette a Zsolnay-háborút

2017. április 27. 07:26 - BerkeczBalazs

Nagyot bukott Pécs városa és egy sereg porcelános munkás a fideszes pancserek által indított Zsolnay-háborúban. Dicstelen és vérlázító az, ahogyan Páva Zsolt polgármester és Szabó Iván ügyvéd mesterkedése révén kiforgatta saját magát Pécs városa a Zsolnay-vagyonból és ahogyan 120 egykori Zsolnay-dolgozót berántottak az egzisztenciális slamasztikába. Páva Zsolt azonnal mondjon le!

bukott_per_vegrehajtas.png(kép forrása: MTI / index.hu)

Még februárban számoltam be arról, hogy a Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. többségi tulajdonosával folytatott körmönfont, fideszes oligarchák önös érdekei érdekei által zajló harcban az arrogáns, öntelt és dilettáns városvezetés elvesztette a kontrollt, melynek eredményeként Bachar Najari jelzálogjogot szerzett fontos pécsi önkormányzati ingatlanokra vonatkozóan (így bármikor érvényesítheti a szír származású üzletember a frissen szerzett jelzálogjogát a Líceum utca 7 szám alatti ingatlanra, az Esze Tamás utca 5 szám alatti ingatlanra és a Perczel Miklós utca 2 szám alatti ingatlanra vonatkozóan valamint a Zsolnay Porcelánmanukafktúra ingatlanjaira és eszközkészletére vonatkozóan is, de ezekben cége révén már így is többségi tulajdonos). A Zsolnayra szemet vetett az Orbán-Tiborcz érdekkörhöz tartozó WHB Kft. Is, de végül az egész eltaktikázott sakkjátszma legnagyobb vesztese Pécs városa lett, amely így nem csak a vagyonát, hanem a pécsi gazdaságba befektetni szándékozók bizalmát is eljátszotta.

Április végén jött a következő pofon. Ahogyan arról a napi.hu is beszámolt: jogellenesen mondott fel a pécsi Zsolnay Porcelánmanufaktúra Zrt. csaknem százhúsz egykori dolgozója tavaly, ezt a Zalaegerszegi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság is megerősítette hétfői nem jogerős döntésében. A bíróság húszmillió forint összegű - a perköltséget és dolgozónként egy havi távolléti díjat is tartalmazó - kártérítés megfizetésére kötelezte az alpereseket. 

Most pedig itt az újabb megrázó fejlemény: NAV végrehajtás indult a Ledina Épületkerámia Kft. ellen. Ez az a cég, amiről az Átlátszónak így nyilatkozott Szabó Iván, Pécs város ügyvédje: "a közgyűlés hozott egy ilyen határozatot, hogy létrehozza a Ledina Kerámia Kft.-t annak érdekében, hogy a Zsolnay-kultuszt meg az embereket átmentse".

ledina_vegrehajtas.png

Összegezve: Páva Zsolt és csapata kisakkozta Pécs városát a Zsolnay-vagyonból, 120 volt Zsolnay-dolgozót küldött egzisztenciálisan a padlóra, hiszen egyrészt a cég, ahová átterelték őket NAV végrehajtás alá került, másrészt egy nem jogerős per szerint tetemes kártérítést is kell fizetniük azért, mert bedőltek Páva és Szabó vízügyes mintára indított manőverének.

A kialakult katasztrofális helyzet fő felelőse az akciót elindító fideszes többségű önkormányzat, így a kármentés érdekében az a legkevesebb, hogy Páva Zsolt polgármesternek azonnali hatállyal le kell mondania mandátumáról!

Páva Zsolt közel nyolc éve vezeti a pécsi önkormányzatot, de ma már teljesen világos, hogy nem a pécsiek érdekeit, hanem kizárólag Orbán és a Fidesz gazdasági és pártérdekeit képviseli.

Az ügyet mi az Együttben is figyelemmel kísérjük, és magunk is mindent megteszünk azért, hogy a Zsolnay brand ne járatódhasson le, és se a város gazdasága, se a tisztességes befektetők ne kerülhessenek még nehezebb helyzetbe, mint amibe a fideszes városvezetés és a körülöttük mozgó sötét alakok sodorták őket.

Az ügyben már számos feljelentés született, de tisztában vagyunk azzal, hogy a foglyul ejtett magyar állam hatóságai az igazság felderítése helyett a Fidesz korrupt kis- és nagyurait szolgálják, miközben Orbán és strómanjai, valamint az őket kiszolgáló fideszes maffia a közös pénzünket, a közös értékeinket, és a közös jövőnket lopja el, de mi nem felejtünk: az Együtt a rendszerváltás után visszaveszi az ellopott, elherdált állami vagyont, és Orbánisztánból együtt, közösen fogunk európai Magyarországot teremteni!

 

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/

komment

Bedől-e az Európai Néppárt a fideszes könyörgésnek?

2017. április 26. 15:16 - BerkeczBalazs

Az egykoron liberális Fidesz, ma illiberális és nácibb a Jobbiknál, miközben egykor Soros György pénzéből éltek, mára Soros nevével készítettek néphülyítő voodoo-bábút. Az egykor magukat nyugatosnak hazudó Orbánék most Brüsszelt szidják, míg korábban a ruszkik haza volt a szlogenjük, ma Putyin legnagyobb EU-s csicskásai. És még nincs vége a felsorolásnak. Kíváncsi vagyok, hogy az Európai Néppárt bedől-e a legújabb fideszes köpönyegforgatós, könyörgős akciónak.

koponyegforgatok.png(kép forrása: index.hu)

Miközben a közös uniós pénzünkből vastagon és feketén gazdagodó fideszesek az adófizetők milliárdjaiból nyomatják a hazug és kártékony "Állítsuk meg Brüsszelt" dumát, addig a Fidesz EP-képviselői becsokiztak, hogy az Európai Néppárt kirúgja őket a pártcsaládból, ezért levelet írtak a többi néppárti képviselőnek, amiben olyan mondatok szerepelnek, mint hogy az Európai Uniót jelentő "klub tagjai vagyunk, elfogadtuk a tagsággal járó kedvezményeket és terheket" (...) "Követünk el hibákat, nem vagyunk tökéletesek és készen állunk a kijavításukra. Ezért további nyílt és egyenes tárgyalásokra van szükség.

Vagyis most a fideszes EP-képviselők fordultak egyet a nyugati széllel, és az itthoni brüsszelezéssel szemben egy könyörgős hangvételű levélben írták le, hogy az eddigi habzószájú ellenkezéssel szemben simán vállalják az uniós terheket is, és készek kijavítani az elszabott ügyeiket. Ez a levél a bizonyíték arra, hogy már a fideszesek is tudják, hogy Orbán és pártja vállalhatalanná vált minden magára valamit is adó európai közszereplő számára. 

Miközben ezek a fideszes EP-képviselők most könyörögnek azért, hogy ne zárják ki őket a Néppártból, addig ugyan ezek az Orbán-klán szekerén ülő "hölgyek és urak" megélhetésből, kényelemből, megalkuvásból és ki tudja milyen önhitt önigazolással a nevüket adták valamihez, ami egyébiránt pontosan az aminek látszik: egy orbáni maffiaállam. 

Gondolom nem kell nagyon elmagyaráznom, hogy egy szavát sem hiszem el egyetlen fideszes politikusnak sem. Nem hiszem el, hogy valóban bánnák egyetlen tettüket, elkövetett hibájukat is. Nem tudom, hogy a habonyi gépezet által sokat szidott Merkelék mit lépnek a Néppártban a Fidesz kicsapása kapcsán, de azt hiszem, hogy ők is megismerhették már a köpönyegforgató Orbánt és bandáját.

Mi már ismerjük őket, a fideszes bűnözőknek nem a parlamentben, hanem a börtönben van a helye! Mi az Együttben elítéljük az erőszakot, de soha nem fogjuk elfelejteni a bűneiteket, és megőrizzük a bizonyítékokat mindaddig, amíg egy független ügyészség és bíróság végig nem tudja venni a mocskos ügyeiteket.

Nem vesztegethetünk el újabb négy évet! 2018 után demokratizálásra, jóléti fordulatra, oktatási szemléletváltásra és nyugatos politikára van szükség. Az Együtt minden békés, acsarkodás-mentes, a jövőt építő, magyar polgár pártja. Modern, szabad, nyugatos, demokratikus és jóléti Magyarországért dolgozunk.

Mi, az Együtt politikai közösségének tagjai a 2018-as győzelem érdekében az alábbiak szerint politizálunk:

  1. Magyarország demokratizálása: Az illiberális rezsim által lerakott alapzatra nem építhető szabad köztársaság. A ma uralkodó rendszer jogfosztással épült ki, ezért a választópolgároktól a régi rezsimmel mindenben szakító kormányváltásra és szakértő kormányzásra kell mandátumot kérnünk. Így a győzelem maga számolja fel a rezsim alkotmányos kereteit, az elnyomó tisztségviselőket megfosztja hivataluktól, és lehetőséget teremt egy új köztársaság alkotmányának konszenzusos megalkotására. A demokratizálásnak elengedhetetlen része a jogfosztottak igazságtétele és kárenyhítése, az ellopott közvagyon visszaszerzése, és a felelősök elszámoltatása.
  2. Az ország jövője – a tudás: Az alapszintű oktatástól a legfelső szintig szemléletváltásra van szükség. Hiszünk a tudás hatalmában. Magyarország csak akkor tud boldogulni, ha a felnövekvő nemzedékek megfelelő képzést kaptak. Több pénz, több szaktudás, kevesebb politika kell az oktatásba. A pedagógus-szakmai szervezeteket érdemben kell bevonni a felelős döntéshozatalba.
  3. Jóléti fordulat: Az egészségügyi ellátást, a szociális juttatásokat és a nyugdíj-rendszert a következő generációk támogatására is alkalmassá kell tennünk, különben néhány évtized alatt megszűnik a magyar középosztály és 8 millió szegény országa leszünk. Az egyenlőtlenségek csökkentése, a modernizáció és a polgárosodás újraindítása csak környezetileg tudatosabb, pénzügyileg fenntartható jóléti államban és versengő, szociális piacgazdaságban lehetséges.
  4. Nyugatos politika: A változás Magyarországon csak a nyugattal szövetségben álló politikával lehetséges. A keletre tekintő, onnan elnyomást és korrupciót eltanuló rezsimmel szemben a magyar nemzeti érdeket nyugati szövetségeseinkkel együttműködve kell érvényre juttatnunk. A befelé fordulás helyett nyitottságra van szükség, és önáltatás helyett a magyar válság bátor kezelésére. Ebben egy sikeres Európai Unió csak segíthet bennünket.
  5. A győzelem lehetséges. Tenni kell érte: Az Orbán-rezsim leváltásához szükséges választói koalíció megteremthető. Mi, az Együtt politikai közösségének tagjai a győzelemért dolgozunk, és ehhez keresünk szövetségeseket.
  6. A megújulás erői: Tudjuk, a politikában csalódottak bizalma csak akkor nyerhető el, ha személyi garanciát adunk nekik: a kormányváltás egyben megújulást is hoz. Kérjük, elfordulás helyett vegyenek részt a közélet megváltoztatásában! Új politikai kultúrát képviselünk: tettekkel harcolunk a korrupció ellen, szakértői kormány megalakítását tartjuk kívánatosnak, és új vezetőket ajánlunk a választópolgároknak, mert csak így érhető el a győzelem. A változást csak a megújulás erői kényszeríthetik ki Magyarországon.
  7. Az Együtt önálló listája a megújulásért: A változást remélő polgárok számára biztosítjuk, hogy közvetlenül szavazhassanak a megújulásra. Ezért az Együtt önálló listát állít 2018-ban, megszervezve és képviselve a megújulás erőit. A győzelemhez új szavazók kellenek, és a szavazótábort csak így, önálló listával lehet bővíteni.
  8. Verseny az ellenzéki jelöltek kiválasztásakor: A győzelem feltétele, hogy a választópolgárok beleszólhassanak a miniszterelnök-jelölt és a képviselő-jelöltek kiválasztásába. Előválasztás kell, mert lehetővé teszi, hogy a legrátermettebbeket tiszta versenyben válasszák ki a polgárok. Nem zárt ajtók mögött, politikai alkuk eredményeként kell egy-egy jelöltet megnevezni. Csak az lehet jelölt, aki valóban győzni és változatni akar 2018-ban, és aki semmilyen különalkut nem köt a rezsimmel.
  9. Közös ellenzéki fellépés a szabad és tisztességes választási rendszerért: Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a parlamenti ellenzék egységes fellépése révén az Országgyűlés mihamarabb változtasson a tisztességtelen és aránytalan választási szabályokon. Saját javaslatunkat már nyilvánosságra hoztuk a választási rendszer demokratikussá tételéről, és nyitottak vagyunk mások javaslatainak megvitatására is.

 

................................
Ha te is dolgoznál azért, hogy jobb hely legyen Magyarország, tegyük Együtt!
Vagy ha támogatnád a munkánkat.
komment

Újra kifütyüljük a Putyin-csicska Orbánt, ezúttal Mohácson!

2017. április 23. 17:29 - BerkeczBalazs

Orbán Viktor nem vezetője Magyarországnak, hanem egy egyszerű diktátor, ezért az Együtt minden nyilvános szereplésén kifütyüli őt. Habár volt a rendőrségnek egy gyenge próbálkozása, mára eldőlt: április 25-én délelőtt lehet legközelebb kifütyülni a Putyin-csicskát Mohácson. 

putyin_csicska.png

(az eredeti kép forrása: Koszticsák Szilárd / MTI)

Április 20-án 14:36-kor jelentettem be a mohácsi rendőrkapitányságon, hogy az Együtt a mohácsi Pick Márk úton tervez félpályás útlezárás és füttykoncert formájában tiltakozni április 25-én, kedden délelőtt az elnyomó rezsim ellen, Orbán Viktor és kormányának politikája ellen.

Mivel Orbán Viktor nem vezetője Magyarországnak, hanem egy egyszerű diktátor, ezért az Együtt minden nyilvános szereplésén kifütyüli őt. A párt ezúttal a mohácsi Pick Márk úton tervez félpályás útlezárással egybekötött füttykoncerttel tiltakozni április 25-én kedden délelőtt az elnyomó rezsim ellen, Orbán Viktor és kormányának politikája ellen. 

Orbán Viktor évek óta nem adott interjút független újságírónak, nem áll szóba azokkal az emberekkel, akiknek panaszuk van, nem áll ki politikai vitára, ha teheti, kerüli a független újságírókat, de még a magyar állampolgárokat is. Orbán csak a sajátjaival találkozik, ezért az Együtt minden nyilvános szereplésén kifütyüli a miniszterelnököt. Ez az egy módunk van arra, hogy szembesítsük a valósággal, az emberek véleményével: elegünk van belőle és bandájából.

A mohácsi rendőrség munkatársa április 21-én, pénteken hívott az ügyben telefonon, és először a rendkívül gyér forgalmú Pick Márkról elnevezett ipari út helyett az 56-os főútra javasolta átszerveztetni velem a tüntetést, mivel szerintük magánút a Pick Márk út. Erre reagálva írásban jeleztem, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (Gytv.) 15. § szerint közterület: amindenki számára korlátozás nélkül igénybevehető terület, út, utca, tér, továbbá azt is jeleztem, hogy a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 47. bek. 8. pontja szerint a közforgalom elől elzárt magánút csak a sorompóval, kapuval vagy más fizikai eszközzel lezárt, vagy „Mindkét irányból behajtani tilos” jelzőtáblával és a „magánút” feliratot tartalmazó kiegészítő táblával jelzett út, amely az ingatlan-nyilvántartásban magánútként van bejegyezve, vagyis a Pick Márk út általunk jelzett szakasza nem felel meg a magánút feltételeinek, így nem lehet közforgalom elől elzárt út, így a tüntetés sem tiltható meg. A mohácsi rendőrség kéviselője ezt követően azt ígérte, hogy másfél órán belül visszajelez, de ez nem történt meg a mai napon sem.

rendőrségnek a vonatkozó jogszabályok szerint 48 órán belül kell megvizsgálnia a bejelentést, és ezután határozatát 24 órán belül írásban kellett volna közölnie velem, vagyis a rendőrségnek legkésőbb április 23, vasárnap 14:36-ig kellett volna választ adnia. Mivel nem tiltották meg a rendezvényt, így érvényes bejelentésünk van: ezért április 25-én kedden 8:30–12:30 között félpályás útlezárással "tisztelgünk" Európa legkifütyültebb politikusa előtt az elnyomó rezsim ellen, Orbán Viktor és kormányának politikája ellen, ami mellé Putyin csicskája kap egy tisztességes füttykoncertet is.

Ha Orbán Viktor nem akar Budapesttől, Tbiliszin át Mohácsig minden nyilvános szereplése alkalomával füttykoncertet hallgatni, akkor tartson végre nyílt közmeghallgatást, ahol valós emberek valós kérdéseire válaszol. Amíg ezt nem teszi meg, kénytelenek vagyunk sípszóba sűríteni az üzenetünket, így fogunk tenni minden alkalommal, mikor nyilvánosan szerepel. 

Fütyüld ki te is! Minden egyes füttyszó szög a politikai koporsójába, miközben zene a mi füleinknek.

Gyere el te is, hogy hatalmas füttykoncert fogadja! Hívd el az ismerőseidet is!

Add tovább, hogy rengetegen legyünk. Most majd úgy ugrálhat, ahogy mi fütyülünk.

Orbán két éve Pécsett már kapott egy kóstolót abból, hogy mire számíthat akkor, ha Együtt várjuk, most megtapasztalhatja újra, hogy milyen az, ha nem csak fizetett tapsolók smúzolnak körülötte.

UPDATE: ITT A VIDEÓ A MAI MOHÁCSI HELYSZÍNI BEJÁRÁSRÓL

................................
Ha te is dolgoznál azért, hogy jobb hely legyen Magyarország, tegyük Együtt!
Vagy ha támogatnád a munkánkat.
komment

Orbán vágóhídra megy, segítünk, hogy betaláljon!

2017. április 20. 17:50 - BerkeczBalazs

Orbán Viktor vidékre merészkedik, nem is akárhova, vágóhídra megy. Mi is segítünk, hogy Orbán odataláljon, ezért félpályás útlezárással "tisztelgünk" Európa legkifütyültebb politikusa előtt. Kíváncsi vagyok, hogy betiltják-e a tüntetést vagy Bayer Zsolthoz hasonlóan egy hátsó bejáraton próbál majd elbújni a felcsúti disznótorok királya.

orban_vagohid.png(az eredeti kép forrása: blikk.hu)

Ma hivatalosan is bejelentettem a Mohácsi Rendőrkapitányság vezetőjének, hogy az Együtt a mohácsi Pick Márk úton tervez félpályás útlezárás formájában tiltakozni április 25-én kedden délelőtt az elnyomó rezsim ellen, Orbán Viktor és kormányának politikája ellen. Kíváncsi vagyok, hogy betiltják-e a tüntetést vagy Bayer Zsolthoz hasonlóan egy hátsó bejáraton próbál majd elbújni a felcsúti disznótorok királya. 

Orbán egyébként a hivatalos program szerint 10:15 és 10:25 között mond beszédet a 2,7 milliárd forintos állami támogatással létesített üzemben. 

Az állami támogatással épült gigaberuházás azonban van akinek rendesen betett. Mint arról a Magyar narancs is részletesen beszámolt még 2013-ban: az 1992-ben alapított mohácsi húsfeldolgozó, a Pikker Kft. párhuzamosan a megavágóhíd fejlesztésének bejelentésével és a beruházás előkészítésével máris elvesztette az egyik legnagyobb üzleti partnerét, és 2013 végén már csődeljárást kért maga ellen. Pedig a Pikker az elmúlt évtizedek egyik mohácsi sikertörténete volt. Ennyit az orbáni gazdasápolitikáról.

De ez a tüntetés most nem a vágóhídról szól.

Orbán nem hajlandó újságírók kérdéseire válaszolni immáron 10 éve, mivel nem hallgat meg senkit, akinek panasza van, mivel soha nem találkozik a néppel, csak a sajátjaival, mivel nem képes a valósággal szembenézni soha, ezért minden alkalommal amikor Orbán nyilvánosan szerepel, kifütyüljük. Ez az egy útja van, hogy szembesítsük a valósággal.

Elegünk van belőle és bandjából.

Fütyüld ki te is! Minden egyes füttyszó szög a politikai koporsójába, miközben zene a mi füleinknek.

Gyere el te is, hogy hatalmas füttykoncert fogadja! Hívd el az ismerőseidet is!

Add tovább, hogy rengetegen legyünk. Most majd úgy ugrálhat, ahogy mi fütyülünk.

mohacs.png

................................
Ha te is dolgoznál azért, hogy jobb hely legyen Magyarország, tegyük Együtt!
Vagy ha támogatnád a munkánkat.
komment

Már nem csak Bayernek, Orbánnak is viszket

2017. április 16. 10:55 - BerkeczBalazs

Orbán kegyence, legelvetemültebb gondolatainak szócsöve, Bayer elvtárs néhány napja fenyegette meg a kormány ellen tüntető fiatalokat, de most maga a maffiafőnök is megszólalt a nettó fideszes propagandát közvetítő közrádióban: "sokaknak viszket a tenyere". Nemár, Vitya... tényleg?!

orbannak_viszket.png

Az ember még azt is hihetné, hogy Orbán kezdi megérteni, hogy nagyon elszabták a dolgokat, és ezért mennek heti három-négy alkalommal tízezrek utcára tüntetni az általa épített rezsim ellen, de nem. Orbán nem a tüntetők tenyerére gondolt, hanem annak a "békés és derék keresztény embereknek" hazudott klánnak a viszkető tenyerére, akik a fideszesített választási rendszer révén hatalomra jutottak.

Orbán nem érti, hogy mi történik az utcákon, ehelyett ez az elvetemült kleptokrata erőszakkal fenyegetőzik. Az ő esetében sajnos ez a reakció normális, hiszen régen lepörgött nála az a mentális mutáció, ami elvetemült hatalommániás diktátorrá tesz valakit.

Orbán fél, ahogyan kis kegyence, udvari bolondja, Bayer Zsolt is fél. És van okuk rá, mert több ezer 18-25 éves fiatal arccal találkozni ezeken a tüntetéseken, akiknek nagyon elege van abból a kilátástalanságból, amit a putyini Orbánisztán jelképez. 

Ezek a fiatalok viszont nem félnek, mert nincs más esélyük ebben az országban normális világot teremteni, mint Orbánt és klánját elzavarni. És ezeknek a fiataloknak a nagyszülei sem félnek már, mert azt látják, hogy gyerekeinek és unokáiknak nem lesz esélye egy 2018 utáni machinált választás után már egy normális országra.

Én sem félek. Nem félek a gyáva pöcsként viselkedő Bayertől, az olajos Pintér rendőrségétől, Lázár besúgóitól és Rogán sefteseitől sem. Nincs félnivalóm. Ahogyan az Együtt más politikusainak sincs.

Mi mindent meg fogunk tenni annak érdekében, hogy az Orbán-klán eltakarodjon a hatalomból, és annak érdekében, hogy Magyarország újra szabad, boldog és prosperáló ország lehessen!

Mi az Együttben egyetértünk Gulyás Márton felvetésével is, miszerint új, arányos választási rendszert kell kialakítani. Az Együtt erre tett javaslatot már 2016-ban:

Az Együtt egy összetartó, sokszínű országot szeretne hazánkból, Magyarországból teremteni. Ennek ma sok akadálya van. A politikai rendszeren belül kitüntetett ebben a felelőssége az előző és a mai választási rendszernek. Ezért kell változtatni. 

Az Együtt szerint egy arányos és nyitott választási rendszer hozzájárul egy jobb Magyarország megteremtéséhez. Ahol a politika nem egymás megsemmisítő kiszorításáról, a fekete-fehér választások leegyszerűsítő világáról szól, hanem sokféleségünk kompromisszumokon alapuló egyeztetéséről. Az együttműködés kultúrájáról.

2002 óta egy olyan országban élünk, ahol a politikai törésvonalak megerősödtek, és élhetetlenné vált a hazánk. A politikai elitcsoportok önmérsékletében nem bízhattunk annyira eddig sem és ezután sem, hogy a konfliktusok csillapodását remélhetnénk.

Az Együtt javaslata egy arányos és nyitott választási rendszerre ebben segít: egy jogintézménnyel kényszeríti ki a kompromisszumkötések kényszerének megjelenését és megerősítését a demokratikus politikai verseny keretei között. Az Együtt választási rendszere az egypólusú kormányzóképesség minden áron való kikényszerítése helyett egy kompromisszumos politikai rendszert képzel el. Ez nem szünteti meg a politikai identitásokat, nem mossa el az értékrendi különbségeket. De az öldöklő felülkerekedés helyett a kompromisszumkényszert állítja a politika középpontjába. Szükség volna már erre.

A kérdés ma az, hogy a sokak által vágyott demokratikus berendezkedést jelentő választási rendszert békésen, vagy kemény pofonokkal tudjuk-e megvalósítani. 

 

................................
Ha te is dolgoznál azért, hogy jobb hely legyen Magyarország, tegyük Együtt!
Vagy ha támogatnád a munkánkat.

 

komment
süti beállítások módosítása