Berkecz Balázs blogja

Paks2 gyilkos, Lázár mondjon le

2015. június 23. 08:53 - BerkeczBalazs

Paks2 megöli a Dunát, és Paks1-et kiszorítja a termelésből, a Mecseket atomtemetővé teszi

Néhány hete írtam a blogomon arról, hogy elérhetővé tette az MVM Paks II. környezeti hatástanulmányát és egy sor kisebb Paks környéki település után május 4-én lakossági fórumot tartott Pakson is, ahol sokkoló híreket közöltek a többnyire inkább a helyi sportért aggódó paksiakkal. Jávor Benedek - az Együtt-PM közös listáján mandátumot szerzett - EP képviselő újabb bizonyítékot túrt elő azzal kapcsolatban, hogy Paks2 nem csak elkapkodott és felesleges, de a Duna élővilágára is veszélyes, és teljesen megalapozatlan beruházás.

L. Simon László parlamenti államtitkár és Dr. Aszódi Attila, a Paksi Atomerőmű teljesítményének fenntartásáért felelős kormánybiztos által fémjelzett paksi lakossági fórumon sem rejtették véka alá, hogy a paksi beruházás kapcsán felmerült elvi problémákon kívül lehetnek komolyabb nehézségek is, ugyanis - ahogy a környezeti hatástanulmány is fogalmaz - "a Duna ökológiai állapotára a felmelegedett hűtővíz kibocsátása jelenti a legjelentősebb környezeti hatást. Ez a hatás a 2030-2032 közötti időszakban lesz a legerősebb. Az alapállapoti értékelés során meghatározott három érintett taxonon (fitobenton, makrozoobenton, halak) kívül feltételezhetően ebben az időszakban sem kell számolni további közvetlen hatásviselő élőlénycsoporttal. A hőterhelés okozta hatás hosszú távú, erős és nagy jelentőségű.

A hatástanulmány szerint a Duna paksi 11 kilométeres szakasznak hőmérséklete akár 8 °C-ot is emelkedhet, de úgy kell majd az atomerőművet üzemeltetni, hogy a maximális 30 °C hőterhelést ne lépjék túl. Ezt Aszódi professzor a paksi lakossági fórumon valahogy úgy kommentálta, hogy lesznek vízi élőlények, amelyek kedvelni fogják ezt a magasabb hőmérsékletet és lesznek olyan halak, amelyek majd máshol fognak úszkálni. Nekem meg valahogy ez úgy jött le, hogy Paks2 beüzemelése után el lehet felejteni a hagyományos paksi halászlét.

Paks2 hatására több vízi élőlény elpusztulhat (kép forrása: http://szegedma.hu)

A meleg húgyfolyó 

A blogomra hivatkozva a cink.hu is foglalkozott a Duna felmelegedésével és Szily László azt írta, hogy átnyálazta a határtanulmány több fejezetét. Érdekes látni, hogy amikor a “hűtőtornyok vagy Dunába engedés” kérdéskört elemezték, a magas hűtőtornyok látványa negatívumnak számított, a Duna élővilágának esetleges átalakulása pedig nem is szerepelt a szempontok között. A tanulmány más fejezeteiben igen. Ezekből kiderül, hogy az őshonos halállomány nagy része nyaranta a határértéken fog táncolni. Ha el nem költözik hidegebb éghajlatra.

A Dunában gyakori fajok általában ún. mezosztenoterm halfajok, melyek optimális hőmérséklet-tartománya 14-28 fok, felső letális hőmérséklet-tartományuk pedig 28-34 között van [18-47]. Ilyen fajok a paksi szakaszon is előforduló csuka, jász, bodorka, dévér, karikakeszeg. Akadnak más csoportosítások is, melyek részletesebben (finomabb skálán) csoportosítják a Dunában is előforduló halfajokat hőmérsékleti igényeik szerint. E szerint kifejezetten melegebb vizet kedvelő halfajnak sorolható a dévér, a karikakeszeg, a compó, a vöröszárnyú keszeg, a harcsa és például az inváziós, idegen honos fekete törpeharcsa [18-27]. E fajok optimális növekedési hőmérséklete (azaz amikor a halfaj a legintenzívebben növekszik megfelelő táplálékmennyiség esetén) 20-28 fok között van, míg a letális hőmérséklet számukra 34 felett található. A magasabb hőmérsékletet közepes mértékben tűrő fajnak tekinthető a küsz, a márna, a bodorka és a szivárványos ökle, melyek optimális növekedési hőmérséklete 14-23 fok között, míg a letális hőmérséklet 28- 34 fok között van. Végül a magas vízhőmérsékletet kevéssé tűrő fajok közé sorolható a csuka, a sügér, a fenékjáró küllő, a paduc és a nyúldomolykó.

A tanulmány egyes táblázataiból az derül ki, hogy a hűtővíz miatt a Duna nyaranta, meleg időben tartósan a 28-29 fokos tartományban lehet. Ami egyes halfajoknak halálos, de egyiknek sem kellemes, így elképzelhető, hogy alapvetően átrendeződik az élővilág. És nemcsak Paks település közvetlen közelében! Az adatsorokból kiviláglik, hogy a hatás innen 93 kilométerre, az országhatárnál is érezhető lesz, a gemenci erdő természetvédelmi területének magasságában pedig kifejezetten markáns. A modellszámítások szerint Gemencnél majdnem 2 fokkal nőhet a vízhőmérséklet, éppen az eleve oxigénszegényebb nyári időszakban.

Jávor Bence a blogjában még súlyosabb összefüggéseket tárt fel Paks2 kapcsán a hozzá "eljutott néhány dokumentum alapján":

"A tanulmány elemi hibákat, hiányosságokat tartalmaz és rég idejétmúlt előfeltevésekből indul ki. Nincs megfelelően modellezve az új erőmű rendszerbe illeszthetősége, így nagy valószínűséggel Paks1-et szorítja ki a termelésből, súlyosan veszélyeztetve annak jövedelmezőségét. A költségek durván alulbecsültek (számos járulékos beruházás költségeit nem tartalmazzák), illetve nem foglalkoznak az uniós jognak való megfelelőség kérdésével."

"A hűtővízellátás lehetőségeiről készült tanulmány szerint az új erőmű tervezésekor megismétlik a korábbi hibákat, a várható hőterhelés komoly élővilágvédelmi problémákat vethet fel, emiatt rendszeresen szükség lehet mindkét erőmű visszaterhelésére (részleges leállítására). Ez Paks2 tervezett magas (95%-os) kihasználtságát akadályozza, így viszont az időszakos leállások miatt a pénzügyi megtérülés lesz rosszabb még annál is, amilyennek most látszik."

"Paks2 jórészt Paks1-et fogja kiszorítani a termelésből, ezáltal súlyos veszteségbe fordítja majd a jelenlegi erőművet. Szükségessé válhat egy szivattyús energiatározó létesítése a hatások tompítására, ennek költségei azonban sehol sem jelennek meg a tervekben. Ezeket a hatásokat azonban a megvalósíthatósági tanulmány sehol sem modellezi, így mindaz, amire az új két blokkos erőművet alapozzák, teljesen légből kapott, semmilyen ok nincs, hogy valósnak fogadjuk el."

Paks2 Lázár és Orbán lelkén fog száradni (kép forrása: MTI/index.hu)

Az atomtemető kérdésében is erős a sunnyogás

Lázár János minisztert Paks2 és a mecseki atomtemető kapcsán "Atomtemető: pávatánc vagy pálfordulás?" című levelében kérdezte Szelényi Zsuzsanna, az Együtt országgyűlési képviselője. Lázár kissé pikírt hangvételű levélében válaszolgatott, amiből sok megnyugtató dolog nem derül ki, annyit viszont indirekt módon megtudhatunk, hogy a kormány nem kalkulál Paks2 a megtérülésénél a hulladékkezelés költségeivel, mondván: "sem az Alapba történő befizetések, sem a kiadások nem egy összegben, egy időben jelentkeznek!"

Azt tudjuk, hogy kinek a felelőssége, de kinek az érdekében áll ez az egész elkapkodott, előkészítetlen, káros beruházás? 

A fenti információk birtokában vált ismét érdekessé, hogy Lázár János, a paksi beruházásért felelős kormánytag két hete azt mondta: "Nehogy azt gondolják, hogy ez a jogszabály tömeg, amiben élünk az véletlenül jött létre. Én azt tanultam meg egy év alatt, amióta miniszter vagyok, hogy ezeken a jogszabályokon keresztül érdekcsoportok érvényesítik a saját maguk szempontjait. Most nem a törvényekről beszélek csak, hanem ott is kézzel fogható, és a törvények talán a legtranszparensebbek ebből a szempontból, hanem egy kormányrendelet vagy végrehajtási rendelet az. (...) Pontosan ezen a jogszabályi szinten történnek izgalmas dolgok adott esetben, amire már mindenki legyint, mert a miniszter sohasem olvassa el, amikor aláírja, félreértés ne essék, mert ez nem az ő szintje." És Lázár azt is mondta, hogy "Ma Magyarországon annál nagyobb kárt okozni, mint hogy nem az épül, amit akarnánk, hanem az épül, amit az európai uniós források lehetővé tesznek, ennél nagyobb kárt okozni nem is nagyon lehetne. (...) De még egyelőre senki nem tudja, hogy a most összecsapott beruházásoknak mi lesz majd a következménye a következő 2-3 évben, mennyit kell majd javítani, mennyi helytállási kötelezettség lesz, stb., stb." (Most Lázár uniós utalását helyettesítsük be Oroszországra, a következményekre számolt 2-3 évet pedig évtizedekre illetve évszázadokra.)

Felteszem Lázár János sem vette a fáradtságot arra, hogy elolvassa a "hatástanulmányokat" azért, hogy megtudja milyen veszélyekkel járhat Paks2, mert ha elolvasta, akkor azt kell feltételezzem, hogy az oroszokkal kötött üzlet talán fontosabb a számára, mint az a tényleges veszély, amelyet Paks2 megvalósulása jelenthet. Mivel mind a két eshetőség azt feltételezi, hogy Lázár valamit nagyon nem csinál jól, ezért azt javaslom, hogy mondjon le még ma és erre bíztatnám ezt a fideszes kuplerájt vezető Orbán Viktort is.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr957566368

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása