Berkecz Balázs blogja

Nagy bajban lehet a Fidesz, ha tényleg így gyűjt majd ajánlásokat

2018. február 18. 10:51 - BerkeczBalazs

Egy Facebook-posztokban terjedő üzenet szerint a szigetvári székhelyű Baranya 4-es választókerületben elég súlyos törvénysérésre készül a Fidesz. Nem tudom valós-e a közösségi oldalon megjelent üzenetrészlet, de amennyiben valaki megtévesztéssel szerez ajánlást, az Btk. minősített esete.

torvenysertes_1.png

Az is meglepő, hogy a nagyra hízott Fidesz - aki minden létező reklámfelületet letarolt, és a közmédiában valamint lopott pénből szerzett újságokon és tévéken keresztül ontja a hazugságot tengernyi mértékben - arra szorul, hogy aktivisták pénzért házaljanak neki ajánlásokért.

A poszt annyiban  gyanús, hogy a Kiskakas étterem annak a Madaras családnak az érdekeltségében van, akik a Fidesz elkötelezett támogatói Szigetváron, és a család egyik tagja, Madaras Zoltán kormánypártiként képviselője is annak a Baranya Megyei Önkományzatnak, amelyet a fideszes jelöltként induló Nagy Csaba vezet.

Ha valóban így indulnak neki a választásoknak, akkor igazából ezen sem lepődök meg, hiszen a Szigetváron 2014-ben megbukott fideszes csapat már 2013-ban sem tudott Bajnai Gordon ellen egy tisztességes tüntetést összehozni, hanem közmunkásokat vezényeltek ki tüntetni, mint ahogy az alábbi videó is tanúsítja. 

Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset, Szigetvárt és Baranyát is!

FRISSÍTÉS: REGGELI VIDEÓ A FIDESZES AJÁNLÁSGYŰJTÉS INDULÁSÁRÓL A KISKAKAS ÉTTEREMBEN, FIDESZES KÉPVISELŐVEL, KAMPÁNYFŐNÖKKEL ÉS CKÖ ELNÖKKEL.

————————

Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/ 

 

komment

Még a játékbuszt is eltüntették a fideszesek Pécsett

2018. február 15. 10:11 - BerkeczBalazs

Pécsi közgyűlés: fideszes fiúk, hol vannak a buszok árából lenyúlt, milliárdnyi csengő forintok? Ezt kérdeztem Páva Zsolttól, Pécs lekiskorúsított fideszes polgármesterétől, de válasz helyett kidobtak az önkormányzat nyílvános közgyűléséről. Sőt, még a játékbusz is eltűnt, amit azért vittem, hogy Páva Zsolt azzal játszon, és ne a pécsiek pénzével.

csengo_forintok_1.png

Mint ismeretes Páva Zsolték szerint siker az önkormányzat tömegközlekedési cégének, a Tüke Busz Zrt.-nek a járműcsereprogramja, amely minden jel szerint az egyik legnagyobb korrupciós ügy Baranyában, amelyben ráadásul eredetileg egy holland város, Breda ügyészsége kezdett el nyomozni a Szabad Pécs értesülése szerint. A hazai szabad újságírás egyik utolsó hazai végvárában úgy tudják, hogy az ügyben baranyai közszereplők is érintettek lehetnek. A hollandok jogsegélykérelme miatt a Polt Péter vezette magyar ügyészség is elrendelte, vagy kénytelen volt elrendelni a nyomozást. A magyar hatóságok 2016 novembere óta nyomoznak, de egyelőre még egyetlen gyanúsítottja sincs az ügynek.

Gondoltam bemegyek a pécsi közgyűlés rendes ülésére, és megkérdezem, hogy a fideszes fiúk tudják-e, hogy hová tűnt az a sok pénz, amit a túlárazás révén nyúltak le, hogy hová lettek a csengő forintok.

Válasz helyett Páva Zsolt felfüggesztette az ülést és utasítására a közterületfelügyelők kidobtak az önkormányzat nyílvános közgyűléséről. Sőt, még a játékbusz is eltűnt, amit azért vittem, hogy Páva Zsolt azzal játszon és ne a pécsiek pénzével.

Mint az a videóból látható, az a Nyírő József pécsi lakos is megjelent a közgyűlésen, akinek karácsony első napján leégett a szociális lakása. Őt eléggé megviselte, hogy velünk együtt kidobták a közgyűlésről, miközben nem tagja az Együttnek és nem is vett részt az akciónkban. Az Együtt egy bátor, ugyanakkor békés és törvénytisztelő párt, de Nyírő úr reakciójából is jól látható, hogy a pécsiek egyre rosszabban viselik azt, ami a városban és az országban történik.

A fentiekből, a közgyűlésen történtekből és Pécs város közismerten szerencsétlen helyzetéből - továbbra is - két fontos következtetés vonható le: 

  1. Teljesen hülyének nézi a pécsieket a Fidesz.
  2. Már az előző pont miatt is rég elérkezett az idő arra, hogy elhúzzanak a búsba a pécsi társadalmi és gazdasági csőd felelősei: Orbán Viktor, Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik, Hargitai János, Kővári János, Nagy Csaba és Tiffán Zsolt, valamint a pécsi közgyűlés minden tagja. 

Senki ne dőljön be az "aki megcsinálta a bajt, tegye is helyre" dumának, hiszen ha a kedves pécsiek közül bárkinek van, vagy lenne egy saját cége, amelyet csődbe visz az általa megbízott ügyvezető, akkor hagyná-e, hogy tovább herdálja a vagyont, vagy egy feljelentés mellett kitenné a szűrét, és keresne egy olyan új cégvezetőt, aki képes rendbe tenni a bajba sodort vállalkozást? Pécs egy hasonlóan elrontott "ügyvezetés" eredményeként vergődik és veszíti el minden vagyonát. Ne hagyjuk! Mondjon le azonnal Páva Zsolt és az egész pécsi közgyűlés, mondjon le Hoppál Péter és Csizi Péter is, hiszen ők is egyetemlegesen felelősek azért, hogy Pécs ma a legrosszabb gazdasági és társadalmi helyzetben lévő megyei jogú város. 

Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset és Baranyát is!

————————

Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/ 

komment

Mije keményedik az ellenzéki sajtótól a Fidesz képviselőjének?

2018. február 11. 10:04 - BerkeczBalazs

A tiffánzsoltok, bayerzsoltok és fodoribolyák fideszes világában biztosan komoly fegyvertény lehet, ha valakinek keményedik valamije az egyre szűkülő térben mozgó ellenzéki sajtó létezésétől.

hari_kepviselok.pngA kép forrása: Facebook

Hári Józsefnek, a Fidesz pécsi önkormányzati képviselőjének és a Pécsi Tudományegyetem Sportirodája vezetőjének - saját bevallása szerint - a széklete keményedik az ellenzéki sajtótól. Gratulálok...

A csőlátás kezeléséről írott szösszenetét a Pécsi Stop szúrta ki

ha_ri.jpg

Gondoltam én is megnézem, hogy Hárinál sikerült-e a csőlátást gyógyítani, hiszen egy gyógymód akkor lehet sikeres, ha valakinél már használt. Hári a jelek szerint a Habony-Mészáros-Vajna triász által fideszes lopott pénzből üzemeltetett büdös kanálisokból gyakorolja a csőlátást, vagyis nem sikerült meggyógyulnia ebből a betegségből.

Amúgy a Hári oldalán feltolult ellenzéket ekéző posztok közül nekem az az üde színfolt a kedvencem, amelyben egy pöttyös esernyő formájú virágtartó fotóját osztotta meg Hári képviselő, és a kommentekben jelzi Fodor Ibolya, hogy ők is szeretének egy ilyet. Remélem megkapják. 

Nem mellesleg Hári volt az egyik elkövető, aki 2014 szeptember végén, az önkormányzati választási hajrában a Fidesz-KDNP pécsi kertvárosi kitelepülésén fröccsel kínálta az arra érkező választókat, érdeklődőket, többségükben hajléktalanokat, miközben a pécsi városvezetés rendeletben tiltja az alkoholfogyasztást, illetve a fedél nélkülieket rá két napra tiltották ki Pécs több közterületéről.

Hári amúgy a Kulturális és Köznevelési Bizottság tagja is, gondolom ez a szellemi nívó kell ahhoz, hogy a Fidesz-KDNP színeiben valaki labdába rúghasson. Nem mellesleg a volt fideszes, hazaárulózó, fenyegetőző, sikkasztás bűntettében bűnsegédként elítélt Fodor Ibolyát javasolta a Pécsi Értéktár Bizottság új tagjává választani Páva Zsolt, Pécs polgármestere tavaly...

ha_ri_2.png

Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset és Baranyát is!

————————

Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/  

komment

Így hazudik Orbán évek óta az M6 és M60 folytatása kapcsán

2018. február 09. 08:40 - BerkeczBalazs

Ígért Orbán Viktor és a Fidesz már fűt-fát, itt egy konkrét példa, ami jól ábrázolja, hogy milyen betegesen képesek hazudozni a fideszesek. 

2013. áprilisában az Ormánságban, Kémesen ülésezett a kormány, ahol a Dunántúli Napló közvetítése szerint (is) egy emlékezetes főnök/beosztott párbeszéd zajlott le Orbán Viktor és Zsuzsanna (alias Németh Lászlóné) akkori fejlesztési miniszter között (a videón 15:49-nél):

„Zsuzsanna, hogy állunk az M6-os autópálya meghosszabbításával?” A megszólított azt válaszolta, zajlik az előkészítés, de a miniszterelnök félbeszakította: „Zsuzsanna, 2018-ig elkészül a meghosszabbítás a horvát határig?” „Igen” – hangzott a válasz.

Ezen az emlékezetes kormányülésen kiderült az is, hogy a kabinet támogatja egy Dráva-híd építését Vejtinél, ahol ezt megelőzően komp kezd üzemelni. Csakhogy az odavezető út megépítését bürokratikus akadályok nehezítik. 

„Mi tart ennyi ideig? Az állam mi vagyunk, mi adjuk az engedélyeket, nem? Brüsszelbe kell ezért is utaznunk?” – kérdezte Orbán Viktor. – „Zsuzsanna, mennyi ideig tart megépíteni az  utat, konkrétumot mondjon, legyen szíves!”
„Idén még meglesz” – közölte Németh Lászlóné.

A nagyon tanulságos standup comedy-t számtalan fideszes tótumfaktum ígérgető nyilatkozata is követte. Néhány példa:

 „A kormány célja, hogy az M6-os és az M60-as autópálya elérje az országhatárt a következő uniós költségvetési időszakban.” (Fónagy János, 2013.06.11.)

 „Az M4-es autópálya meghosszabbításával Berettyóújfalu irányában vezetné a forgalmat, az épülő M43-as autópálya Nagylaknál éri majd el a határt, az M6-os folytatása pedig Horvátországig tart majd – tudatta az államtitkár. Hozzátéve: az M60-as sztráda pedig a Drávát átlépve Horvátországba, illetve Szlovéniába vezet majd.” (Lázár János, 2014.03.22.)

„2018-ig az M6-os, 2020-ig az M60-as autópálya el fogja érni a magyar-horvát határt, és a gyorsforgalmi összeköttetések mellett öt regionális útkapcsolat megépítéséről folynak az egyeztetések.” (Szijjártó Péter, 2014.07.24.)

Aztán 2014 decemberében Orbán és sleppje vissza is vonta a Baranya megyei közlekedésfejlesztés aktuális feladatairól szóló kormányhatározatot, így a fideszesek kampányígéreteivel ellentétben nem hosszabbítják meg a 67-es főutat Horvátországig, nem épül híd a Dráván, és az autópályát sem építik tovább Pécstől Szentlőrincen és Szigetváron – vagyis a Fidesz által ősszel elbukott városokon – át az országhatárig.

Aztán 2015 ápriliásban Orbán Viktor arról hazudozott Pécsett, hogy - a másik nagy "igazmondóval" - Páva Zsolttal megállapodtak arról, hogy "2016-ban elkezdődik az M6-os útnak az építése Pécstől az országhatárig. Az az ígéretünk van a horvát barátainktól, hogy mire mi elérjük az országhatárt, ők is el fogják érni a saját autópályájukkal az országhatárt, következésképpen létrejön az összeköttetés Szlavónia és Pécs városa között, amely szerintem komoly gazdasági lehetőségeket foglal magában. Abban is megállapodtunk, hogy az M60-ast is megépítjük szintén az országhatárig, de a pécsiek szempontjából nem mindegy, hogy hol kezdjük építeni. Mind a két irányból építeni kezdjük, ez volt a polgármester úr javaslata, ezt mi elfogadtuk, aminek az az értelme a pécsiek szempontjából, hogy mintegy 5 kilométeres szakasza ennek az útnak lényegében Pécs város elkerülőjeként szolgálhat majd, tehát jó reményünk van arra, hogy még ebben a ciklusban ez a munka is megindul majd. Reményeim szerint megindítjuk az M6-ost, be is tudjuk fejezni, az M60-ast pedig megindítjuk ebben a ciklusban."

Most 2018 februárja van, de még nem kezdődött meg az M6 és az M60 folytatásának építése (cserében törölnek egy rakás közlekedési fejlesztést az országos tervekből), viszont a Szabad Pécs értesülése szerint Mosóczi László, közlekedésért felelős helyettes államtitkár a Pannon Európai Területi Társulás által első ízben életre hívott 2018 február 5-i eszéki konferencián az M6 és M60 kapcsán már arról beszélt, hogy a magyar-horvát határ két oldalán majd csak 2022 után kezdődhet el az építkezés. És persze, ha lesz IV. és V. Orbán-kormány is.

Így higyjen el bárki bármit Orbán Viktornak vagy pécsi szekértolóinak Páva Zsoltnak, Csizi Péternek és Hoppál Péternek.

Szerintem a fentiekből és Pécs város közismerten szerencsétlen helyzetéből - továbbra is - két fontos következtetés vonható le: 

  1. Teljesen hülyének nézi a pécsieket a Fidesz.
  2. Már az előző pont miatt is rég elérkezett az idő arra, hogy elhúzzanak a búsba a pécsi társadalmi és gazdasági csőd felelősei: Orbán Viktor, Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik, Hargitai János, Kővári János, Nagy Csaba és Tiffán Zsolt, valamint a pécsi közgyűlés minden tagja. 

Senki ne dőljön be az "aki megcsinálta a bajt, tegye is helyre" dumának, hiszen ha a kedves pécsiek közül bárkinek van vagy lenne egy saját cége, amelyet csődbe visz az általa megbízott ügyvezető, akkor hagyná-e hogy tovább herdálja a vagyont, vagy egy feljelentés mellett kitenné a szűrét, és keresne egy olyan új cégvezetőt, aki képes rendbe tenni a bajba sodort vállalkozást? Pécs egy hasonlóan elrontott "ügyvezetés" eredményeként vergődik és veszíti el minden vagyonát. Ne hagyjuk! Mondjon le azonnal Páva Zsolt és az egész pécsi közgyűlés, mondjon le Hoppál Péter és Csizi Péter is, hiszen ők is egyetemlegesen felelősek azért, hogy Pécs ma a legrosszabb gazdasági és társadalmi helyzetben lévő megyei jogú város. 

Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset és Baranyát is!

stop_orban.png

————————

Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/  

komment

Pécsi buszok 930 millióval drágábban?

2018. február 02. 08:44 - BerkeczBalazs

Még az Orbánék által kivégzett Népszabadság írta meg 2016 nyarán azt a Tüke Busz Zrt. által nem cáfolt hírt, hogy végül 700 millióval drágábban vettek buszokat Pécsre, mint amennyiért a Volvo Hungária Kft. által jelzett holland cégnél kínálták. Most a Szabad Pécs kiderítette, hogy közel egymilliárd forint is lehet a korrupcióval érintett összeg a Volvo-gate ügyben.

Páva Zsolték szerint siker az önkormányzat tömegközlekedési cégének, a Tüke Busz Zrt.-nek a járműcsereprogramja, amely minden jel szerint az egyik legnagyobb korrupciós ügy Baranyában, amelyben ráadásul eredetileg egy holland város, Breda ügyészsége kezdett el nyomozni a Szabad Pécs értesülése szerint. A hazai szabad újságírás egyik utolsó hazai végvárában úgy tudják, hogy az ügyben baranyai közszereplők is érintettek lehetnek. A hollandok jogsegélykérelme miatt a Polt Péter vezette magyar ügyészség is elrendelte, vagy kénytelen volt elrendelni a nyomozást. A magyar hatóságok 2016 novembere óta nyomoznak, de egyelőre még egyetlen gyanúsítottja sincs az ügynek.

nyomoz_az_ugyeszseg.pngfotó: index.hu 

A Volvo-gate előzménye a szoci városvezetés idejében történt gyanús kiszervezési ügy. 

2008. év nyarán-őszén, amikor külső szakmai befektető jelentkezett be Pécsre, a Hungarian Bus Zrt., illetve annak cége, a Mecsekbusz Kft. Végül 2008. év végén vették át az irányítást a PK Zrt.-ben. Az ország legjobb közösségi közlekedésének megszervezését ígérték, és hogy Pécsből közösségi közlekedési mintavárost faragnak.

Nem ez következett be azonban, hanem a teljes akkori pécsi buszpark eladása. Majd ugyanazon buszoknak az azonnali visszabérlése 2009. január elsejével.

A bérleti összeg első éves, és előre fizetendő összege gyakorlatilag megfelelt a Mecsekbusz által a buszokért papíron kifizetett teljes vételárnak. A szerződés szerint a következő években is ezt az elképesztő összeget fizette volna a PK Zrt. a szakmai befektető PK Busrent nevű cégének (a Busrentben a PK Zrt.-nek is adtak kisebbségi tulajdoni részesedést).

Talán nem véletlenül, de 2011. év elején vizsgálódni kezdett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Baranya Megyei Adóigazgatósága a PK Zrt./Mecsekbusz Kft. buszkiszervezési ügylete miatt, és 440 milliós adóhiányt állapítottak meg, minderre még mintegy 335 milliós adóbírságot pakoltak, és késedelmi pótlék is szerepelt az adóhatósági határozatban. A PK-nak összesen 775 millió forintot kellet volna a NAV felé kifizetnie, de végül a PK Zrt. felszámolás alá került.

Pécs, a buszos korrupció Mekkája

A Szabad Pécs szerint a buszok kiszervezését levezénylő, 2008-ban Pécsre érkező külső szakmai befektetőre amiatt volt nagy szüksége a városnak, mert a PK Zrt. igencsak pazarló módon működött: nem egy, nem két jól fizető álláshelyet az önkormányzat akkori vezetésének sleppjéből kaptak meg páran (van, ami nem változik), miközben valódi, komoly, igazi hasznot termelő munkavégzést nem igénylő állásokat töltöttek be.

És azért is volt rá szükség, mert volt egy harmadik – időben a legkorábbi – pécsi buszos korrupció-gyanús ügy is, a 2000-es évek elején. Ez volt a vadonatúj Mercedes-buszok beszerzése. A Mercedes-flotta beszerzése miatt egyre szorultabb  helyzetbe került  a PK Zrt. pénzügyileg. Elképesztően magas volt ugyanis a buszok kötelező gyári szervizelése.

Aztán Páváék lépni akartak 

Pécs egyik önkormányzati szolgáltató cége, a közösségi közlekedés szervezésével és biztosításával megbízott Tüke Busz Zrt. 2014. év végére lépéskényszerbe került. Az a buszpark ugyanis, amellyel ebben az időben a társaság kiszolgálta a pécsi helyi járatú közösségi közlekedést, nem a Tüke Busz tulajdona volt.

Az ekkoriban is a városban futó, Ikarusokból és Mercedesekből álló buszflotta eredetileg a pécsi önkormányzat által helyi közösségi közlekedés bonyolításával megbízott önkormányzati cég, a Pécsi Közlekedési (PK) Zrt. járműparkja volt, amely finoman szólva nem működött jól.

A Szabad Pécs értesülései szerint a Tüke Busznál a napról napra égetőbb kérdéssé váló buszbeszerzés miatt már ekkor figyelték a használt buszok piacát, nézték, hol vannak eladó buszflották, de a holland Breda városában lecserélésre szánt használt Volvo-buszokra egy másik vidéki városban dolgozó magyar közlekedési szakember hívta fel a Tüke Busz figyelmét 2014 novemberében. Breda, és még több másik környező holland település ugyanis éppen ennek az esztendőnek, 2014-nek a végén kívánta lecserélni az e települések közti közúti közösségi közlekedést biztosító flottája cseréjét. A Volvo 7700-ás sorozatából álló járműpark autóbuszai tehát alapvetően elővárosi közlekedésben szolgáltak – ezért voltak például háromajtósok a csuklósok is a szokásos négyajtós kivitel helyett.

A Szabad Pécs értesülése szerint a vidéki közlekedési szakember jelzését örömmel fogadták a Tüke Busznál, akik ezt követően a Volvo magyarországi képviselőjével, a Volvo Hungária Zrt. egyik munkatársával is felvették a kapcsolatot. Sőt, azt követően tárgyaltak is a magyarországi viszonteladóval, és megkapták a buszoknak a darabra és típusra szóló ajánlati árait. Később a Volvo Hungária egyik képviselője konkrétan írásban is megküldte ezt az ajánlati árat. Az a levél olyan irányárakat tartalmazott, amelyek a használt Volvo-buszok hollandiai átvételéről szóltak.

A Szabad Pécs cikkét jegyző Babos Attila és Szalai Szabolcs értesülései szerint arról is szó volt, hogy akár a Volvo Magyarország is behozhatná a Tüke Buszhoz a flottát, és akkor ő gondoskodna a buszok kiállításáról, és a Volvo Hungária vállalta volna azt is, hogy ő maga szállítja be a buszokat Magyarországra, lefesti, szervizeli, a forgalomba helyezéséről gondoskodik, utastéri klímákat szerel be mindegyik járműbe. Ennek kapcsán hangzott el az, hogy nagyságendekkel olcsóbban is megvehető a holland flotta, hazahozatallal, mintha a levélben lévő hollandiai átvételre vonatkozó konkrét számokból indulunk ki. Pécsre szállítással együtt, a fenti műszaki többletszolgáltatások elvégzésével. 

Végül 2014 decemberében Pécsett rendkívüli közgyűlési ülést tartottak az önkornányzatnál. Az akkori pécsi alpolgármester, Girán János a Tüke Busszal kapcsolatban a közgyűlési jegyzőkönyv tanúsága szerint arról tájékoztatta a képviselőket, hogy ők tudnak egy buszflottáról Európában, amelyet nagyon jó lenne megszerezni. A 2014. december 10-i ülésen elhangzott az is - a később egyetemi oktatói karrierjére hivatkozva lemondott Girán János pécsi alpolgármester szájából, hogy - a buszflotta megszerzéséhez 3,5 milliárd forintos hitelt kell felvenni.

A buszbeszerzésekre kiírt közbeszerzést végül, egyedüli jelentkezőként egy hollandiai cég nyeri, a Bus & Coach Trade BV, aki 10 993 010 euróért szállíthatja az adásvételi szerződés szerint a 115 hollandiai használt-autóbuszt.

700 vagy 930 millióval vette drágábban Pécs a holland buszokat?

A baj csak az, hogy a Népszabadság 2016 júniusában olyan információkat szerzett – és ezt a Tüke Busz kérdésükre nem is cáfolta –, melyek szerint a szólóbuszokat 18 ezer 770, a csuklósokat 19 ezer 550 euróval drágábban vették meg, mint amennyiért a Volvo Hungária Kft. által jelzett holland cégnél kínálták. Összességében 700 millió forinttal olcsóbb lett volna, ha a Volvo magyarországi cége által ajánlott hollandiai eladótól vásárolja meg a Tüke a buszokat.

Azt nem tudjuk, hogy pontosan mennyiért vette meg a holland közvetítő cég a buszokat a hollandiai eredeti eladótól, de az biztos, hogy a Volvo-beszerzés miatt indult nyomozásban nagyjából 930 millió forintot, 3 millió eurót keresnek.

A nyomozást végző Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság azt írtaa Szabad Pécs érdeklődésére, hogy befolyással üzérkedés bűntett elkövetésének gyanúja miatt elrendelt büntetőeljárás jelenleg is folyamatban van. A nyomozás érdekeire tekintettel azonban az eljárás jelenlegi szakaszában bővebb felvilágosítást nem tudnak adni.

A Baranya Megyei Főügyészség pedig az alábbi választ küldte a Szabad Pécs érdeklődésére:

„A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányságon folyik a nyomozás különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés büntette miatt mely nyomozást a Pécsi Járási és Nyomozó Ügyészség felügyeli.
Az ügyben  gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor. Az okozott vagyoni hátrány pontosan nem állapítható még meg (szakértői vélemények alakíthatják a pontos összeget) KB. 3  millió euró (900-1000 millió forint )
Az eljárás során több jogsegélykérelem elküldésére került sor többek között holland illetve szerb igazságügyi hatóságok felé.
Ezek egy része 2017 márciusában került elküldésre melyre a válaszok tavalyi év végén érkeztek meg.
A több ezer oldalas irat fordítása folyamatban van holland nyelvről.
A szerb hatóságoktól a válasz mindezidáig nem érkezett meg.
Az eljárás során tanúkihallgatásokra, lefoglalásokra került sor. Szakértői vélemények beszerzése van folyamatban.” 

Szerintem a fentiekből és Pécs város közismerten szerencsétlen helyzetéből - továbbra is - két fontos következtetés vonható le: 

  1. Teljesen hülyének nézi a pécsieket a Fidesz.
  2. Már az előző pont miatt is rég elérkezett az idő arra, hogy elhúzzanak a búsba a pécsi társadalmi és gazdasági csőd felelősei: Orbán Viktor, Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik, Hargitai János, Kővári János, Nagy Csaba és Tiffán Zsolt, valamint a pécsi közgyűlés minden tagja. 

Senki ne dőljön be az "aki megcsinálta a bajt, tegye is helyre" dumának, hiszen ha a kedves pécsiek közül bárkinek van vagy lenne egy saját cége, amelyet csődbe visz az általa megbízott ügyvezető, akkor hagyná-e hogy tovább herdálja a vagyont, vagy egy feljelentés mellett kitenné a szűrét, és keresne egy olyan új cégvezetőt, aki képes rendbe tenni a bajba sodort vállalkozást? Pécs egy hasonlóan elrontott "ügyvezetés" eredményeként vergődik és veszíti el minden vagyonát. Ne hagyjuk! Mondjon le azonnal Páva Zsolt és az egész pécsi közgyűlés, mondjon le Hoppál Péter és Csizi Péter is, hiszen ők is egyetemlegesen felelősek azért, hogy Pécs ma a legrosszabb gazdasági és társadalmi helyzetben lévő megyei jogú város. 

Az Együtt a kormányváltás után helyreállítja és átláthatóvá teszi a hazai önkormányzatiságot!

 

UPDATE: Az ügy egyik főszereplőjét terrorizmus finanszírozásával vádolják a Hollandiából Pécsre hozott Volvo buszok kapcsán történt gyanús pénzmozgásokra alapozva. A Szabad Pécs értesülése szerint ismert pécsi politikusok neve is szerepel hollandiai ügyészségi iratokban. Kíváncsi vagyok, hogy az ügyben kénytelen-kelletlen nyomozó Polt-féle ügyészség milyen kreatív megoldásokkal próbálja majd kimosni őket a mocsokból.

 

————————
Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/  

komment

Náci-sameszről elnevezett szociális díj és utca Pécsett?

2018. január 27. 13:24 - BerkeczBalazs

A zsidók kifosztásában részt vevő hatósági és karhatalmi közegeknek, valamint a nők testüregeit motozó bábáknak Esztergár Lajos egykori pécsi polgármester kiemelt napidíjat utalványozott a zsidó vagyon terhére. De miért van erről a tiszteletre méltatlan náci-sameszről utca és szociális díj elnevezve Pécsett? 

Ma van az auschwitzi haláltábor felszabadításának évfordulója, egy jelképes akcióval emlékeztünk Bognár László pécsi bloggerrel és Rajnai Attila színésszel, pécsi politikustársammal egy uránvárosi közterületen: leragasztottunk egy Esztergár Lajos nevét viselő utcanévtáblát.

Bognár László kutatta fel azokat a dokumentumokat, amelyek szerint Esztergár Lajos egykori pécsi polgármester 1944-ben - hivatali ideje alatt - állította fel a pécsi városi gettót, és aktív segíteségével fosztotta meg az állam a zsidó lakosságot mindennemű vagyonától, házától, üzemétől, boltjától, lakásától, berendezési és személyes tárgyaitól, majd Esztergár megszervezte német kézre adásukat. Az út végállomása mintegy 4000 meggyötört, megalázott pécsi és környékbeli polgár számára az auschwitzi megsemmisítő tábor volt.

Pécsi Gettólista weboldalon így idézték fel a történteket:

1944. június 29-én hajnal öt órakor megkezdődött a pécsi gettó felszámolása. A folyamat 30-án is tartott. A végrehajtók pécsi rendőrség, a pénzügyigazgatóság és a polgármesteri hivatal közegei voltak. A zsidókat százas csoportokban a kb. 1 km-re lévő ún. Lakits laktanyába hajtották. A gettó egykori területének elhagyása után a rendőröktől csendőrök vették át a zsidók kísérését és a szakzsargonban “koncentrációs pontnak” nevezett egykori huszárlaktanyában az őrzésüket. A zsidókat a csendőrségnek történt átadás előtt módszeresen kifosztották: elvették személyi irataikat, a különböző helyeken (bankok, múzeum, zeneiskola, rendőrség) leadott értékeikről kapott átvételi elismervényeket, a házasoktól ekkor vették el a gyűrűiket, mindenkitől a maradék készpénzt, és egyéb értékeket. A férfiaknak le kellett vetkőzniük a csendőrök előtt, hogy azok lássák, nem csempésznek-e valamit magukkal, de csak “szemrevételezés” történt. A nők sokkal rosszabbul jártak:  a szülészeti klinikából kirendelt bábák “testüregi motozásnak” vetették alá őket. A túlélők elmondása szerint csak kettőnek volt gumikesztyűje, de azokat sem mosták le, mert a “motozószobában” víz nem állt rendelkezésre. A bábák több nagylányt “feltéptek”. A zsidók kifosztásában részt vevő hatósági és karhatalmi közegeknek valamint a bábáknak dr. Esztergár Lajos polgármester  kiemelt napidíjat utalványozott – a zsidó vagyon terhére.
A rendőrkapitány nem engedte meg, hogy a zsidók élelmiszert vigyenek magukkal a gettóból, mert úgy gondolta, hogy abban sok értéket eldughatnak és magukkal vihetnek. Inkább éhezzenek, semmint hogy bármivel is “megkárosítsák” a magyar “nemzeti vagyont”.

Erről a náci-sameszről, Esztergár Lajos egykori pécsi polgármesterről nevezett el a fideszes pécsi városvezetés egy díjat, miközben - sajnálatos módon - közterület is viseli a nevét. 

Mielőtt valaki mentegetni próbálná a holokauszt végrehajtásában aktívan közreműködő néhai pécsi polgármestert, idézem Rozs András Esztergár Lajos politikai közéleti szerepe a 40-es években és 56-ban című dolgozatából (Pécsi Szemle, 2002/4. szám):

„Nem minden városban hajtották végre azonban a zsidórendeleteket, Kecskeméten például a város négy különböző pontját jelölték ki a zsidó lakosok számára, Baján utcákat jelöltek ki, de nem zárták le azokat, Hódmezővásárhelyen pedig egyáltalán nem jelöltek ki gettó-területet.”

Vörös István Károly A pécsi zsidók tragédiája 1944-ben című esszéjében írta meg, hogy "akadtak olyan magyar polgármesterek, tisztségviselők – nem kevés kockázatot vállalva – akik inkább lemondtak tisztségükről, de nem voltak hajlandóak részt vállalni a bűnből. Ilyen volt Pálfy József Szeged polgármestere, dr. Krátky István, Nagykanizsa polgármestere vagy Beretzk Pál, Hódmezővásárhely polgármester-helyettese tette".

De nem csak más térségekben tiltakoztak lemondással az ellen, hogy vér tapadjon a kezükhöz, még Nikolits Mihály, Pécs akkori főispánja sem volt hajlandó az embertelenségben részt vállalni, ezért a követező indoklással lemondott„Nem akarok olyan kormányrendszerben szerepet vállalni, amely állampolgárainak egy csoportját egy idegen hatalomnak adja át, és azok elszállításában közreműködik.”

Nikolits Mihály emlékét nem őrzi sem szociális díj, sem közterület Pécsett, ahol manapság olyan személyi kultuszt épít a Fidesz, hogy Goebbels irigységében forog a sírjában. Mint emlékezetes: a pécsi Uránváros főterén felállítottak egy karácsonyfát, amin néhány fotós gömbdísz is helyett kapott, de nem a Mikulás vagy valami szikrázó havas táj van a képeken, hanem Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Kiss-Tihanyvári Dóra, a pécsi Fidesz frakcióvezető-helyettese és Őry László, a csődközeli pécsi önkormányzat alpolgármestere, amint szalagot vágnak át vélhetően egy iskolában. 

Végezetül idézem Bognár László pécsi polgár szavait, aki szerint "nagyon időszerű volna, ha Pécs városa az új kutatási eredmények és a feltárt elhallgatások nyomán újra tárgyalná - lehet-e példaképünk a zsidó polgárok, egykori polgártársaink ezreinek kifosztásában, megalázásában, náci kézre adásában erkölcsi felelősséggel bíró Esztergár Lajos."

esztergar_utcai_akcio.png

————————

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/  

komment

Az ügyészség Simicskára hivatkozva mentegeti Orbánt

2018. január 02. 19:54 - BerkeczBalazs

Az Együtt régóta mondja, amit Simicska Lajos is állít: Orbán egy maffiafőnök a fideszes maffiaállam élén, aki társaival szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket (maffiaállam létrehozása) követett el. Emiatt feljelentést tettem december 2-án a Legfőbb Ügyészségen. Az ügyészség rekordgyorsasággal, 11 munkanap alatt tett pontot az ügyre, nyilván hatalmas alapossággal... Különösen pikáns a feljelentés elutasításának indoklása, ugyanis az ügyész Simicskára hivatkozva mentegeti Orbánt.

simicska_ugyeszseg.png

Polt Péter ügyészségével kapcsolatban nem volt semmilyen pozitív elvárásom, a feljelentést azért tettem, hogy hivatalosan is nyoma legyen a dolognak, mert szerintem minden gondolkodó magyar tudja: Orbán a maffiafőnök a fideszes maffiaállam élén.

A feljelentésem lényege ITT olvasható, míg az arra adott elutasító határozatot változatlanul közlöm, mert jól tükrözi, hogy az ügyészség miként szolgálja ki Orbán rezsimjét.

HATÁROZAT
feljelentés elutasításáról 

A Btk. 258. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés b) pontja szerint minősülő állami szolgálat felhasználásával elkövetett hazaárulás bűntette és más bűncselekmények miatt a Berkecz Balázs által tett feljelentést a Be. 174. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján - mivel a cselekmény nem bűncselekmény - elutasítom. 

A határozatot Berkecz Balázsnak azzal küldöm meg, hogy ellene a Be. 195. §-ának (2) bekezdése alapján panasznak nincs helye. 

INDOKOLÁS

Berkecz Balázs a Legfőbb Ügyészséghez elektronikus formában eljuttatott beadványában feljelentést tett Simicska Lajos által az RTL Klub televízió részére adott, és 2017. november 28. napján adásba került interjújában elhangzottak miatt, mivel a riportban utalás hangzik el egy „maffiaállam" létrehozására, ami álláspontja szerint azt jelenti, hogy bizonyos személyek 2010. és 2015. évek között megállapodást kötöttek arra, hogy szervezetten állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményeket követnek el. Berkecz Balázs véleménye szerint Simicska Lajos konkrétan is megjelölte a hazaárulás bűntettét egy orosz gazdálkodó szervezet tekintetében. 

Berkecz Balázs szerint az állam elleni bűncselekmények egy részének a törvény az előkészületét is büntetni rendeli, ezért annak kérte gyanúja mindenképpen fennáll, ezért állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekmények gyanúja miatt nyomozás elrendelését.

A Btk. 258. §-ának (1) bekezdése szerint a hazaárulás bűntettét az a magyar állampolgár követi el, aki Magyarország függetlenségének, területi épségének vagy alkotmányos rendjének megsértése céljából külföldi kormánnyal vagy külföldi szervezettel kapcsolatot vesz fel vagy tart fenn. A (2) bekezdés b) pontja az állami szolgálat vagy hivatalos megbízatás felhasználásával történő elkövetést határozza meg minősített esetként, míg a (3) bekezdés a hazaárulásra irányuló előkészületet rendeli büntetni.

A feljelentő által hivatkozott riportban Simicska Lajos egyrészt előadta, hogy dr. Orbán Viktorral a rendszerváltásra, Magyarországon egy demokratikus világ létrehozására szövetkezett. azonban a miniszterelnök - véleménye szerint - despotikus diktatúrát épít ki, amit fel is vázolt a részére, melynek keretében közölte vele, hogy a Roszatom megvásárolja számára az RTL Klubot, mely esetleges gazdasági ügyletet Simicska Lajos hazaárulásnak tartott. 

Mindezek alapján megállapítható, hogy a riportalany a feljelentésben foglaltakkal ellentétben - saját állítása szerint - éppen ellenkezőleg, nem állam elleni bűncselekmény elkövetésére vállalkozott, hanem a demokratikus berendezkedés kialakulását kívánta elősegíteni, míg az egyik kereskedelmi televízió külföldi gazdasági társaság általi megvásárlását minősítette hazaárulásnak, ami a törvényi tényállásban foglalt, Magyarország függetlensége, területi épsége vagy alkotmányos rendje megsértésének megállapítására nem alkalmas. 

Megállapítható továbbá, hogy a feljelentésben pontosan nem nevesített állam elleni, korrupciós és vagyon elleni bűncselekményekre utaló konkrét tényállítást sem a feljelentés, sem pedig annak alapját adó riport nem tartalmaz, ezért nyomozás elrendelésére nincs törvényes alap, így a feljelentés elutasítása felől kellett határozni. 

Budapest, 2017. december 18. 

Dr. Andréka Zoltán s.k.
főügyészségi ügyész

Ügyeskedhet Polt Péter ügyészsége, de a kormányváltás után az Orbán-rezsim minden jogfosztottja számára igazságot teszünk, és kárpótoljuk őket. Ez érinti a kényszernyug­díj­azottakat, a nyugdíjuktól megfosztottakat, a trafikosokat, a politikai okokból tönkretett vállalkozókat, az állami koncessziós rendszerek kiépítésének kárvallottjait – összhangban a nemzetközi bírósági ítéletekkel.

Jóvátételi adót vetünk ki azon vállalkozásokra, amelyek az elnyomó Orbán-rendszerrel kollaborálva anyagi haszonélvezői voltak a rendszer közbeszerzéseinek és működésének. A jóvátételi adó bevételét kárenyhítésre és kárpótlásra fordítjuk az Orbán-rezsim kárvallottjainál.

Tételesen megvizsgálunk minden 2010 utáni állami vagyonértékesítést, és minden olyat kártalanítás nélkül visszacsinálunk, amely az elnyomó, illiberális állam kedvezményezettjeihez kapcsolható.

Az Együtt programja itt érhető el: https://program.egyuttpart.hu

————————
Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/  

komment

Tudnál ápolni magatehetetlen embert mosdó nélküli lakásban?

2017. december 30. 13:01 - BerkeczBalazs

A pécsi önkormányzat újra egy fürdő és WC nélküli egyszobás városszéli szociális lakásba dugná a 22 éves súlyos értelmi fogyatékos fiúkat ápoló és egészséges 17 éves lányukat nevelő Nyírő Józseféket, akik karácsony első napján egy elektromos vezeték hibája miatt kipattant lakástűz révén kerültek lehetetlen helyzetbe, mindenük porig égett.

Nyírő József keresett meg még márciusban, azóta próbálok nekik Pécsett normális önkormányzati lakáshoz jutni Kovács Ágnes pécsi önkormányzati képviselővel közösen. A család többször panaszkodott arra, hogy valakik lopják az áramot tőlük, de sajnos a hatóságok nem foglalkoztak a jelzéseikkel. Most megtörtént a baj, amihez sokaktól kaptak érdemi segítséget, de úgy tűnik, hogy az önkormányzat csak fél szívvel segít nekik, ugyanis most január 31-ig kaptak egy komfortos, vagyis fürdővel és WC-vel ellátott garzont, de azt a tájékoztatást kapták a polgármesteri hivatalban, hogy februártól egy Pécs keleti részén lévő, komfort nélküli lakásba kellene átköltözniük. (Fontos megjegyezni, hogy Nyírő József dolgozik, rendes munkája van, és mindent megtesz a családja boldogulása érdekében, míg felesége napi 24 órában ápolja értelmi fogyatékos gyermeküket.)

Minden normális ember számára felmerül a kérdés: tudna-e rendesen ápolni magatehetetlen embert mosdó nélküli lakásban? Mennyire tudná elképzelni, hogy szülőként 25 négyzetméteres egyszobás, fürdő és WC nélküli dohos lyukban ápoljon egy pelenkás felnőttet és segítsen 17 éves egészséges fiatal felnőtt életkezdésében?

Egyelőre úgy tűnik, hogy az álkereszténydemokrata, fideszes érzéketlenséggel működő pécsi önkormányzat nem gondolkozik ezen, hanem félszívvel, orrát befogva és a kérdést fintorogva eltarva oldaná meg az ügyet.

Én viszont bízom abban, hogy minden gondolkodó, humánus pécsi arra fogja ösztönözni a pécsi önkormányzatot, hogy olyan megoldást találjon, amely révén a Nyírő család helyzete hosszú távon, érdemben és megnyugtató módon javul és rendeződik.

Nyírő Józsefék minden segítséget szívesen fogadnak, és a következő mobilszámon lehet elérni, ha valakinek van lehetősége segíteni nekik: 70/6767604. Nyírő József Budapest Banknál vezetett bankszámlaszáma: 10102440-03706600-01005000

Ha a blogbejegyzést osztod meg, az is nagy segítség, hiszen a nyilvánosság az, amely ki tudja kényszeríteni azt, hogy a pécsi önkormányzat ne tudja a szőnyeg  alá söpörni Nyírőék ügyét.

komment

Karácsony első napján elégett mindenük... Segítsünk nekik!

2017. december 25. 16:09 - BerkeczBalazs

Segíts te is a pécsi Nyírő családnak, akiknek karácsony első napján leégett a lakása és elégett minden vagyonuk! 

Nyírőék a jelek szerint egy elektromos vezeték hibája miatt kipattant lakástűz révén kerültek lehetetlen helyzetbe. Március óta próbálok nekik Pécsett normális önkormányzati lakáshoz jutni, azóta többször panaszkodtak arra, hogy valakik lopják az áramot tőlük, de sajnos a hatóságok nem foglalkoztak a jelzéseikkel. Most megtörtént a baj. További részletek a videóban.

Nyírő Józsefék minden segítséget szívesen fogadnak, és a következő mobilszámon lehet elérni, ha valakinek van lehetősége segíteni nekik: 70/6767604. Nyírő József Budapest Banknál vezetett bankszámlaszáma: 10102440-03706600-01005000

Én most két barátommal közösen 30 ezer forintot tudtam gyors segítségként adni Nyírőéknek.

Nagyon remélem, hogy a teljességgel alkalmatlan pécsi városvezetés ezúttal végre erőt vesz magán, és segít a fogyatékos gyermeket nevelő Nyírő családnak tisztességes lakáshoz jutni.

komment
Címkék: lakástűz Pécs

Államtitkár a köztéri karácsonyfadíszen? Goebbels forog a sírjában...

2017. december 08. 09:58 - BerkeczBalazs

Európai ember nem hiszi el, hogy milyen személyi kultuszt épít a Fidesz Pécsett, ha nem látja. Orbánisztánban pedig ez történik. Goebbels forog a sírjában, most már nem csak a náci szinten gyűlölködő fideszes kampányok miatt.

goebbels_forog.png

Pécsett az Uránváros főterén felállítottak egy karácsonyfát, amin néhány fotós gömbdísz is helyett kapott, de nem a Mikulás vagy valami szikrázó havas táj van a képeken, hanem Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, Kiss-Tihanyvári Dóra, a pécsi Fidesz frakcióvezető-helyettese és Őry László, a csődközeli pécsi önkormányzat alpolgármestere, amint szalagot vágnak át vélhetően egy iskolában. Van bőr a képükön, ugye?

De Hoppál Péter nem csak ebben az érzékeny karácsonyi témában nem érzi úgy, hogy elegánsabban kellene mozognia, hanem más kultúrális ügyekben sem. ilyen például a Ghymes koncert ügye, amelynek plakátján és újsághirdetésein támogatóként szerepelt a magyar állam és Pécs önkormányzata is, miközben hatalmas betűkkel feliratozva ott áll, hogy Hoppál államtitkár és az EMMI kórusa is szerepel a rendezvényen. Guszta, mi?

hoppal_ghymes.jpg

De nem olyan szívbajos Páva Zsolt és Csizi Péter sem, akik Demjén Rózsi elmaradt koncertjének fővédnökeiként reklámozták magukat Hoppál társaságában multiplakátokon és újsághirdetésben fényezi magát, mint a koncert fővédnökei. 

hoppal_csizi_pava_demjen.jpg

Mindeközben Páva Zsolt azon kesereg, hogy szerinte „Elfogadhatatlan, hogy egy, az Egyesült Államokban élő nyugdíjas bácsi a milliárdjai felhasználásával közvetlenül is beavatkozik a magyar választási kampány mellett most már a pécsibe is”. 

Szerintem a fentiekből és a város szerencsétlen helyzetéből - továbbra is - két fontos következtetés vonható le: 

  1. Teljesen hülyének nézi a pécsieket a Fidesz.
  2. Már az előző pont miatt is rég elérkezett az idő arra, hogy elhúzzanak a búsba a pécsi társadalmi és gazdasági csőd felelősei: Orbán Viktor, Páva Zsolt, Csizi Péter, Hoppál Péter, Bánki Erik, Hargitai János, Kővári János, Nagy Csaba és Tiffán Zsolt, valamint a pécsi közgyűlés minden tagja. 

Senki ne dőljön be az "aki megcsinálta a bajt, tegye is helyre" dumának, hiszen ha a kedves pécsiek közül bárkinek van vagy lenne egy saját cége, amelyet csődbe visz az általa megbízott ügyvezető, akkor hagyná-e hogy tovább herdálja a vagyont, vagy egy feljelentés mellett kitenné a szűrét, és keresne egy olyan új cégvezetőt, aki képes rendbe tenni a bajba sodort vállalkozást? Pécs egy hasonlóan elrontott "ügyvezetés" eredményeként vergődik és veszíti el minden vagyonát. Ne hagyjuk! Mondjon le azonnal Páva Zsolt és az egész pécsi közgyűlés, mondjon le Hoppál Péter és Csizi Péter is, hiszen ők is egyetemlegesen felelősek azért, hogy Pécs ma a legrosszabb gazdasági és társadalmi helyzetben lévő megyei jogú város. 

Az Együtt a kormányváltás után helyreállítja és átláthatóvá teszi a hazai önkormányzatiságot!

 

————————
Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/  

 

komment
süti beállítások módosítása