Berkecz Balázs blogja

Orbán, Bayer és Vona történelmi felelőssége

2017. február 07. 10:39 - BerkeczBalazs

Szégyen, hogy ott tart ez az ország, hogy 72 év után újra meg lehet tenni közterületen azt, hogy valakit a származása miatt korlátozhatnak a mozgásában, ráadásul pont a Gozsdu Udvarban. Orbánnak, Vonának, Bayernek és a többi gyűlöletgyárosnak nagy szerepe van ebben, de egyszer lerendezi ezt velük a történelem.

bayer_orban_2.png(az eredeti kép forrása: index.hu)

Mint arról az index.hu is megírta: vasárnap két beszámoló is megjelent a Facebookon, amelyek szerint két fiatal lányt arra hivatkozva nem engedtek át a Gozsdu udvar Madách Imre úti szakaszán, mert cigány származásúak. Pontosabban a leírás szerint csak úgy mehettek át, ha biztonsági őr kíséri őket az említett területen. Az egyik érintett hölgy, Lázók Renáta arról írt a közösségi oldalán, hogy a szégyenletes ügy miatt az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz (EBH) fordul.

A múlt hétvége másik súlyos híre volt, hogy szinte napra pontosan egy éve került be a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház szülészetére egy vajúdó nő. Ami a miskolci kórházban történt vele, arra nem csak a kislánya születése miatt fog örökké emlékezni.

Elmondása szerint szülés közben a szülésznő rászólt, hogy ha még egyszer kiabál, felpofozza és az arcába nyomja a párnát.

A szülés után a kismama bocsánatot kért, amiért kiabált vajúdás közben, erre az őt ellátó orvos közölte vele, hogy ha még egyet kiabált volna, behívja a pszichiátert, elveteti tőle a gyereket és „nem lehet gyese”, amihez még hozzátette, hogy „ti cigányok úgyis csak a pénzért szültök”.

Az érintett hölgy - érthető módon és teljesen jogosan - az EBH-hoz fordult, mert szerinte azzal, hogy szülés közben a roma származására utaló, az emberi méltóságát sértő megjegyzéseket tettek rá, a kórházban megsértették az egyenlő bánásmód követelményét és megvalósították a zaklatás tényállását. Az EBH megállapította, hogy megsértették a nő emberi méltóságát és az egyenlő bánásmód követelményét. A kórházra félmillió forint bírságot szabtak ki, a határozatot az intézménynek fel kell tennie a honlapjára.

És a sokunk által hősként tisztelt cigány származású rákkutató, Horváth József is egy szégyenletes és mélységesen felháborító történetet írt le a közösségi oldalán, mely szerint meglátogatta a karcagi kórházban beteg édesanyját:

"Az ügyeletes orvos kapásból lekezelően kezdett el velem beszélni, azt se tudta konkrétan ki édesanyám, tőlem kérdezi a szobaszámot. Folytatja tovább, hogy ő már adott felvilágosítást korábban, érjük be azzal. Mondom neki, hogy most jöttem Debrecenből, s én még semmit sem tudok, legyen szíves felvilágosítani. Azt mondta hát Debrecen nem a világ vége, bármikor be tud jönni, meg amúgy is had végezze el a dolgát, és beb@szta rám az ajtót.
Kicsit később kijön, leülünk az asztalhoz és odahozza a kórlapot, amin a test-hőmérsékletet és a tápanyag-ellátottságot jegyzik, illetve a vizitek idejét. Mondom neki, hogy szeretném látni az elvégzett vizsgálatok eredményeit, erre a kórlapot nyomja az orrom alá, és ezt mondja:
- olvassa el, ha érti! Meg amúgy is ki maga és miért kér ilyet?
A pumpa már az egekbe, de próbáltam visszafogni magam: elmondtam neki, hogy ki vagyok és mivel foglalkozom, és higgye el, hogy értem, de ezekből nem derül ki a vizsgálatok eredménye. Tovább nyomta a lekezelő dumáját, én felálltam és megmondtam, hogy hova tegye a kezelőlapot!
Felháborító, hogy ez megtörténhet!!! Emberek életének megmentésére felesküdött ember!!!"

Ide vezetett az Orbán-féle Fidesz rasszista kommunikációja, a polgári köreikből kinőtt Vona Gábor által felépített rasszista Jobbik, és az, hogy ezt a penetráns gyűlöletet még tovább legalizálják azzal, hogy egy Bayer-féle rasszista, xenofób, gyűlöletgyáros állami kitüntetést kaphat Magyarországon, pláne olyan kitüntetést, amelyet az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett kimagasló, példamutató tevékenység elismerésére adnak.

Mi az Együttben úgy gondoljuk, hogy a magyarországi cigányság problémáját Magyarország azért nem tudja kezelni, mert az elmúlt 25 évben egyetlen kormány sem indított érdemi, valós, szakmailag megalapozott, politikailag valóban eltökélt programot a cigányság felzárkóztatására. 

Az elmúlt 25 évben mindegyik kormány álszent módon csak cselekvést, szolidaritást és empátiát színlelt a magyarországi cigányság iránt, miközben saját politikai céljaikra használták fel a közösséget és az integráció ügyét saját díszcigány politikusaik támogatásával. Ennek az álszent politikának pedig az éllovasa a Fidesz gyűlöletkeltő kormánya.

Szégyen, hogy ott tart ez az ország, hogy 72 év után újra meg lehet tenni közterületen azt, hogy valakit a származása miatt korlátozhatnak a mozgásában, ráadásul pont a Gozsdu Udvarban. Orbánnak, Vonának, Bayernek és a többi gyűlöletgyárosnak nagy szerepe van ebben, de egyszer lerendezi ezt velük a történelem.

Mi az Együttben meggyőződéssel valljuk, hogy gyarapodás csak azokban az országokban lehetséges, amelyek képesek az együttélésre és az együttműködésre. Mi egy ilyen országot teremtünk a kormányváltás után!

Február 10-án ismét füttykoncertet rendezünk az újabb gyalázatos kormányzati évét értékelő Orbán Viktornak. Magyarország leghazugabb, legtolvajabb, legarrogánsabb miniszterelnökét szembesítjük az ország valós helyzetével, mindannyiunk valós elégedetlenségével.
Gyere Te is a Lánchíd utcába 15 órára, és hangos füttyszóval jelezzük EGYÜTT, hogy elegünk van a gyűlöletgyárból és a fideszes maffia kormányából!


------------------------------
Megköszönjük, ha támogatod a munkánkat!
OTP Bank 11784009-20603887
IBAN: HU83117840092060388700000000
SWIFT kód: OTPVHUHB

Ha te is dolgoznál velünk Együtt, csatlakozz!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr1212190002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása