Berkecz Balázs blogja

A Fidesz és a népszavazás

2016. június 23. 10:25 - BerkeczBalazs

Magyarország megszűnt jogállam lenni. Ezt a Fidesz - az állampárti időket mára bőven felülmúló - totális államfoglalása, és maffiamódszerekkel operáló megfélemlítés-technikája mutatja a legjobban. Természetesen, mint minden diktatúrában, így Magyarországon is vannak látszat intézmények, amelyek valójában csak kirakatként szolgálnak, de úgy vannak kialakítva, hogy a bennük lévő demokratikus portéka soha ne legyen hozzáférhető. Ilyen például a népszavazás intézménye is, amely a demokráciában élő britek tegnapi népszavazása miatt az egész Európai Unió sorsát is befolyásolja.

atlatnak_a_szitan.png

2013-ban kezdte a népszavazás ügyének ellehetetlenítését a Fidesz, amikor a népszavazás kezdeményezéséről, az európai polgári kezdeményezésről, valamint a népszavazási eljárásról szóló 2013. évi CCXXXVIII. törvényt megalkotta és elfogadta. Ekkor szűnt meg a népi kezdeményezés intézménye, és kapott a Nemzeti Választási Iroda olyan erős jogokat - amelyeket ma a már a gyakorlat is igazol -, hogy lényegében csak azokat a népszavazási kezdeményezéseket hitelesíti az NVB, amelyek fideszes szájízzel is jól esnek. Szerencsére a Kúrián még időnként átcsúsznak ügyek, így ment át a vasárnapi boltzárról szóló kérdés is, amelynek vitorlájából viszont Orbán fogta ki a szelet azzal, hogy visszavonták a vasárnapi zárvatartásról szóló szabályozást.

Persze a Fidesz az NVI-nél történt választási csalás után még februárban húzott egyet a maga által összekevert cinkelt pakliból, és Orbán Viktor pókerarccal jelentette be, hogy kvóta-ellenes népszavazást kezdeményez. Orbán ezzel az akcióval újabb történelmi bűnt követ el, mert valójában nem a betelepítési kvóta, hanem Európa ellen akar népszavazást. Ezt pedig ma a Kúria törvényesítette. Orbán Viktor putyini kottából énekel, és Magyarország kimaradását készíti elő a 2020 után tovább egységesülő Európai Unióból, és egyúttal újabb lehetőséget teremtett magának és kormányának arra, hogy manipulatív, hazug, figyelemelterelő kampányokkal hergelje a magyar társadalmat.

Orbánék hazug és aljas népszavazási kérdése végül a Kúrián kötött ki, amely utóbb szégyenletes döntést hozott, állásfoglalása nem más, mint a magyar jogállam maradékának meggyalázása. A hatályos jogszabályokkal és az évtizedes magyar joggyakorlattal ellentétes, hogy egy olyan kérdésben írjanak ki népszavazást, amely nemzetközi szerződést érint és nem egyértelmű. A Kúria érvelése felháborító, mert elfogadja létezőként a kötelező betelepítési kvóta orbáni hazugságát, amely semmilyen európai norma alapján nem létezik. Az Együtt álláspontja szerint ez a népszavazási kérdés érinti az Európai Unió és Magyarország szuverenitási viszonyait, ezért is törvénytelen.

A héten az Alkotmánybíróság ismét megerősítette, hogy a jogállam helyett a Fidesz érdekeit szolgálja: az illegitim, politikailag befolyásolt testület szentesítette a Fidesz kvótareferendumnak hazudott, valójában Európa-ellenes népszavazási kezdeményezését, amely ellentétes az alkotmánnyal. Az Együtt a népszavazás bojkottjával áll ki az európai Magyarországért.

A fideszes maffiarezsim azonban a helyi szinteken is igyekszik kirakati tárggyá silányítani a népszavazás intézményét.

A 2013-as népszavazási törvény teszi lehetővé, hogy helyi önkormányzati népszavazási rendelet akár a választópolgárok huszonöt százalékának támogatásához is kötheti a helyi népszavazás kiírását. 

A fideszes önkormányzati többséggel bíró Kaposváron rögtön az országgyűlési választások után, 2014 áprilisában módosította a Szita Károly vezette közgyűlés a helyi rendeletet és a maximális 25%-os támogatási küszöb szintjére emelte a helyi népszavazási kezdeményezések érvényességét. Ez azt jelenti, hogy közel 14 ezer kaposvári választópolgár támogatása szükséges ahhoz, hogy bármilyen népszavazási kérdéssel muszáj legyen foglalkoznia a fideszes többségű önkormányzatnak.

Mint ismeretes: a Százhalombattáról már kiebrudalt gumihasznosító beruházásra a Fidesz által vezetett kaposvári önkormányzat jelentkezett be, de ez finoman szólva sem aratott osztatlan sikert a magát a virágok városaként aposztrofáló Kaposváron, ennek is köszönhető, hogy példátlanul nagy ellenzéki tandem jött létre annak érdekében, hogy a kaposváriak dönthessenek a Fidesz helyett arról, hogy legyen-e a városban gumihasznosító, ezért Pintér Attila kaposvári ellenzéki képviselő az alábbi népszavazási kérdést nyújtotta be Kaposvár Megyei Jogú Város Helyi Választási Bizottságához: "Akarja-e Ön, hogy Kaposváron gumihulladék-feldolgozó üzemet létesítsen a Homatech Recycling Kereskedelmi és Szolgáltató Zrt.?" Ugyan a helyi választási bizottság megpróbálta kisiklatni az ügyet, de a Kaposvári Törvényszék végül hitelesítette a kérdést, így június közepén elindulhatott az aláírásgyűjtés amely olyan szépen halad, hogy már Szita Károly polgármester és Gelencsér Attila Kaposvár országgyűlési képviselője, a Fidesz megyei elnöke is aláírta a gyűjtőívet.

Mi az Együttben elképesztően álszentnek tartjuk, hogy a két fideszes politikus aláírásával támogatja a népszavazási kezdeményezést. Ha ugyanis tényleg népszavazást akarnának az ügyben, nem várnák meg, amíg az itt élők az ellenzéki pártokkal együttműködve összegyűjtik a népszavazás kiírásához szükséges 14 ezer aláírást, hanem maguk terjesztenék elő a közgyűlésen a népszavazás kiírását − ehhez ugyanis a városvezetésnek joga van. 

Az azóta kiemelt projektté nyilvánított, számos környezeti veszélyt rejtő beruházást a városiak nagy része elutasítja. Az Együtt szerint nem telepíthetnek egy ilyen veszélyeket jelentő gyárat egyetlen városba sem anélkül, hogy az ott élőket megkérdeznék.

Sőt, Gelencsér Attila az aláírásgyűjtő ívünk aláírása közben azt mondta nekem Kaposvár főterén, hogy a kaposváriak többségének akarata ellenére szerinte sem lehet megépíteni a gumihulladék-hasznosítót.

Most azt kérdezem újra, hogy mi akadálya van annak, hogy a kezdeményezést szintén aláírásával támogató Szita Károly polgármester a közgyűlés elé vigye a kérdést, és a fideszes többség - és a népszavazás ügyét együttműködésben támogató ellenzék - támogatásával kiírják a népszavazást?

Csak jelzem a fideszes városvezetőknek, hogy a gumihulladék-feldolgozó üzemmel kapcsolatos helyi népszavazás kiírásához szükséges aláírásgyűjtés jól halad. Szita és Gelencsér már elkezdhet gondolkodni azon, hogy miként kosarazzák ki még egy vesztes népszavazás előtt a kaposváriak közhangulatán keresztül az ő népszerűségükre is egyre károsabban ható gumihulladék-hasznosító céget.

Csatlakozz, hogy EGYÜTT megállítsuk a Fidesz rombolását!

UPDATE: A BBC SZERINT HIVATALOS, HOGY A BRITEK TÖBBSÉGE AZ EU ELHAGYÁSA MELLETT TETTE LE A VOKSÁT

A BBC szerint szoros eredmény született, de a britek 52%-a a kilépés mellett szavazott. Ez hatalmas változásokat indít be az EU-ban. A Financial Times szerint az angol font máris 8 százalékpontot esett a dollárhoz képest, de a brit gazdaság mellett az igazi hasbarúgást az Egyesült Királyságban dolgozó magyarok százezrei kaphatták, ugyanis az ő ottani létük alapját az uniós polgárok szabad mozgásáról szóló uniós alapelv biztosítja, amelyet az Európai Unió működéséről szóló szerződés 45. cikkében rögzít. Ha a britek kilépése hivatalosan is megtörténik, akkor nem kell, hogy a továbbiakban is engedélyezzék a magyarok és a többi uniós tagállam állampolgárainak az ottani munkavállalást.

Ezek után különösen érdekes, hogy milyen eredménye lesz Orbánék Európa-ellenes népszavazásának, és hogy felfogják-e az Unió különböző tagállamaiban dolgozó honfitársaink, hogy milyen veszélyeket jelent rájuk nézve (is) a Fidesz EU-ellenes, gyakran kilépés-pártinak ható politikája. 

brexit.pngkép forrása: http://orulunkvincent.tumblr.com/

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr688834004

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása