Miközben Rogán Antal szerint a 2015-ös év egyik legfontosabb feladata egy úgynevezett országvédelmi akcióterv kidolgozása (mert szerinte Magyarországot külső támadások érik), addig Várady Zsolték „MostMi: Új országot építünk!” címmel szerveznek tüntetést január 2-ára az Operaház elé.
A Várady bejelentésével szerveződő tüntetés Facebook oldalán azt írják, hogy „2014 végére tagadhatatlanná vált, hogy a magyarországi politikai, gazdasági és értelmiségi elit nem rendelkezik azzal a tudással, látással és eréllyel, ami a kiút záloga lehetne, praktizáló és véleményformáló többségük gondolattalansága, reflektálatlansága és felelőtlensége kiábrándító. A társadalom elfordult a közügyektől, kiábrándult a politikából, az együttműködés és az egymásért tevés értékei elvétve mutatkoznak csak, az atomizálódás és izolálódás folyamatai zajlanak. (…) MostMi! Most, mert ha most nem, félő, hogy nem éljük már meg, hogy az ország megváltozzon. És mi, azaz mindannyian, akik ezt a változást szeretnénk, mert 25 éve hiába várjuk ennek a munkának az elvégzését azoktól, akik a képviseletünkre jelentkeztek.”
Most nem ragadnék le ott, hogy szabad-e általában az úgynevezett elitet alkalmatlannak tartani, és hogy annak az „alkalmatlan” elitnek része-e a sikeres üzletember Várady Zsolt, vagy az az értelmiségi, aki a netadó hírére jutott el életében először tüntetésre, és addig le se tojta a hazai közéletet. És lehet-e azok közül mindenkit okolni a 25 év bajaiért, „akik a képviseletünkre jelentkeztek”, de nem kaptak esélyt, vagy azokat is okolni szükséges, akik alkalmasak lehettek volna, de az elmúlt 25 évben egyszer sem jelentkeztek a képviseletünkre, mert kényelmesebb és nyugodtabb volt az életük a mindenki által megvetett politika nélkül? Egyáltalán kitől kellett volna várnunk a „szabad és szolidáris ország” felépítését jelentő munkát?!
Örülök, hogy 2014 őszén sokan eljutottak arra a pontra, hogy nyilvánosan is felvállalják a kormánykritikát. Örülök, hogy százezrekkel együtt tüntethettem az ellen az elnyomó rezsim ellen, aki számtalan gaztett után most éppen akciótervet készítene a megregulázásunkra. Örülök, mert amikor 2013 tavaszán nyilvánosan is felvállaltam a kormánykritikus véleményem, akkor emiatt elvesztettem az állásom és többen bolondnak tartottak azért, hogy politizálni kezdtem az Együttben.
Szerencsére ma már sokan ki merik mondani a véleményüket, százezrek mentek az elmúlt hónapokban utcára az Orbán-rezsim ellenében és egy jobb ország reményében. Sőt, most már többen azt feltételezik, hogy Orbán rövid időn belül megbukik. Szerintem már megbukott, a kérdés az, hogy ki küldi el a francba fideszéket és mi lesz azután?
Várady Zsolték meglátásának lényegét Hankiss Elemér már 2009-ben megfogalmazta: „Szinte minden porcikájában rosszul működik az ország. Akadozik a gazdasági és a politikai gépezet, szétzilálódóban van a társadalmi rend, súlyos zavarokkal küzd a mindennapi magatartáskultúra, az emberek elvesztették a hitüket önmagukban és az országban. Gyökeres változásokra, határozott reformokra, komoly gondolkodásra és kitartó munkára van szükség mindezeken a területeken.” De Hankiss azt is hozzátette, hogy „jöhet a világ legjobb ideiglenes vagy tartós miniszterelnöke, kudarcot fog vallani, ha nem veszi számításba azt, hogy Magyarországon ma nem a gazdaság, hanem a társadalom egésze van súlyos válságban.”
Korábban több helyen idéztem Wessely Anna szociológust is, aki 2006-ban fogalmazta meg, hogy milyen nagy és összetett is a mi társadalmi problémánk. Szerinte hazánk egyik legnagyobb rákfenéje „a társadalmi integráció rendkívül alacsony szintje, ami a kölcsönös bizalom hiányában nyilvánul meg, amelynek a társadalmi csoportok viselkedésében meg is vannak a következményei. Az emberek vonakodnak vagy egyáltalán nem képesek arra, hogy együttműködjenek egymással, hogy az eltérő érdekeket összekapcsolják, és hogy a konfliktusokat elismerjék és megoldják. Ezek olyan társadalmi készségek, amelyek elsajátítása időigényes és folyamatos figyelmet, gyakorlást igényelnek. Ezért a jelenlegi Magyarországon egy ilyen kérdés kapcsán vagy ellenségeskedésekbe bonyolódunk, vagy teljes mértékben igyekszünk a vitát elkerülni. Hajlamosak vagyunk arra, hogy kibújjunk a felelősségvállalás alól és hallgatólagosan elvárjuk a hatóságoktól, a mindenkori hatalomtól, hogy tegyenek valamit a problémánk megoldása érdekében, még akkor is, ha már jó előre tudjuk, hogy ez nem fog nekik sikerülni. Megmarad nekünk az az olcsó elégtétel, amely abból származik, hogy kipanaszkodhatjuk magunkat és vádaskodhatunk kedvünkre”.
A társadalmi helyzet 2006 óta csak tovább romlott, ezért bárki is lesz abban a helyzetben, hogy Orbánék eltakarodása után átvegye az ország vezetését, nem lesz könnyű dolga. Egyetértek Váradyék fő üzenetével, szerintem is valódi és érdemi tisztulásra van szükség a közéletben, amit korszakváltásnak kell követnie, de ezt egy fontos dolog még meg kell, hogy előzze: az elmúlt 100 év traumáinak értelmes, moderált kibeszélése. Muszáj új alapokra helyezni azt a közbizalmat, amit az elmúlt évtizedek lebontottak. Ezek az új alapok biztosíthatják azokat a közös értékeket, amelyek alapján nem kérdőjeleződhet meg az, hogy mit jelent a „szabadság” és a „szolidáris ország”.
Azt javaslom, hogy ezeket a nyílt és őszinte beszélgetéseket kezdjük el mielőbb, hiszen „MostMi: Új országot építünk”!
