Berkecz Balázs blogja

Kövér László és Kovács Ákos a sötét középkorban él

2015. december 15. 10:09 - BerkeczBalazs

Kovács Ákos szerint a nőnek az a dolga, hogy a női princípiumot beteljesítse, tartozzon valakihez, akinek gyereket szül. Kövér László pedig azt szeretné, hogy lányaink az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogy ha unokákat szülhetnének nekünk. A Fidesz sötét középkori tahósága kezd elburjánzani, és mint egy Alzheimer-kór, úgy zabálja meg a fideszes holdudvar agyát. A tapasztalatok szerint viszont ott születik több gyermek, ahol kiegyensúlyozottabbak a női és a férfi családi szerepek, és ebben a förtelmesen macsó fideszes világban EGYÜTT kell tennünk azért, hogy itthon is jobb legyen a helyzet. Mert a nők munkaerőpiaci helyzete nem a nők ügye, hanem mindenkié.

Most már mindenkinek világos lehet: Kovács Ákos egy szexista bunkó. Azt, hogy nem zavarja a tahóság, már abból is sejteni lehetett, hogy Tiffán üzlettársaként bír létezni. De most annak is jelét adta, hogy ő sem különb Orbán kedvenc borászánál. Bonanza Ákos az alábbi videó tanúsága szerint valahol a sötét középkorban él. 9 perc magasságánál te is meghallgathatod Orbán kedvencének "eszmefuttatását" a nőkről: 

"Kovács Ákos: A nőknek nem az a dolguk, hogy ugyanannyi pénzt keressenek, mint a férfiak. Én így érzem. 
Műsorvezető.: Nem az a dolguk?
K.Á.: Nem az a dolguk.
Mv.: Mi a dolguk a nőknek?
K.Á.: Hát, mondjuk a női princípiumot beteljesíteni, nem? Hogy mondjuk valakihez tartozni. Valakinek gyereket szülni."

Kövér László, az Országgyűlés elnöke, a Fidesz alelnöke pedig azt találta mondani pártja nő-politikája kapcsán, hogy "szeretnénk, ha a lányaink pedig az önmegvalósítás legmagasabb minőségének azt tartanák, hogy ha unokákat szülhetnének nekünk". 

A Fidesz sötét középkori tahósága kezd elburjánzani, és mint egy Alzheimer-kór, úgy zabálja meg a fideszes holdudvar agyát, de nincsenek nagy meglepetések.

A Fideszes többségű Országgyűlés március elején leszavazta a nők és a családon belüli erőszak elleni hatékony fellépést célzó isztambuli egyezmény elfogadásáról szóló határozati javaslatot, amelyet Szelényi Zsuzsa, az Együtt országgyűlési képviselője nyújtott be.

Nem meglepő, hogy a Fidesz tart az egyezmény ratifikálásától, ugyanis az komoly lépéseket követelne a kormánytól annak érdekében, hogy az otthonukban veszélyben élő nőket és gyermekeket bántalmazókat megvédje, az elkövetőket megbüntesse.

azuramalegjobbnemver.jpg"Az én uram a legjobb ember, csak szülnöm kell, akkor nem ver!" (kép forrása: facebook.com)

Évente három-négyszázezer nő igényelne azonnali segítséget Magyarországon a bántalmazás miatt. Az elégtelen törvényi szabályozás következtében azonban hazánkban több család van veszélyben, mint más országokban. Éppen ezért a képviselők továbbra is minden rendelkezésére álló eszközzel élni fognak, hogy az Isztambuli Egyezmény ratifikálására mielőbb sor kerüljön a magyar parlamentben.

A fideszesek által leszavazott Isztambuli Egyezmény konkrétan meghatározza, hogy a ratifikáló országoknak milyen jogi és intézményi rendelkezéseket kell hozniuk, amelyek a nők ellen irányuló erőszak visszaszorítását szolgálják. Ezek a szexuális zaklatástól kezdve, fizikai és verbális erőszakon át, egészen a kényszerházasságokig terjednek. Az egyezmény betartását, megvalósítását nemzetközi szakértői csoport ellenőrzi.

Kövér házelnök és a Fidesz viszont nem kér a genderőrületből. 

Kovács Ákos és Kövér László szerint ugyanis a nőknek nincs döntési joga: szüljenek, mossanak, vasaljanak, főzzenek vacsorát, és ne szóljanak bele a férfiak dolgába. Az már más kérdés, hogy ha egy férfi ezt a feudalista stupidságot igyekezne komolyan venni, akkor a magyar átlagfizetésből el tudna-e tartani tisztességgel egy nőt és mondjuk három gyereket meg négy kereket. Mondhatnám, hogy nevetséges ez az egész, de sajnos komolyan gondolják.

Mi az Együttben másként látjuk.

Ahogy Szigetvári Viktor, az Együtt elnöke is megfogalmazta a Váradi András Alapítvány által szervezett, Kulcsszerepben a nők című konferencián: szerintünk a nők munkaerőpiaci esélyeinek dolga nem csak a nők dolga. Nem csak a nők értik e problémát. Nem csak a nők tudják, hogy ezzel kezdenünk kell valamit. Szerintünk segítenünk kell kiegyensúlyozottá tenni az esélyeket.

Mert ma úgy van, hogy karrier és család, a hivatásban való önkiteljesítés és a gyermeknevelés összeegyeztetése a nőktől több áldozatot kíván. És ez akkor is így van, ha mi az Együttben elfogadjuk azt is, ha valaki nőként, elvált és újraházasodott családanyaként is, inkább a hagyományos szerepet választja. Mi őt sem maradinak, sem önfeladónak nem tartjuk. Csak értjük, hogy ő viszont úgy szeretne élni.

Viszont mivel látjuk és tudjuk, hogy 2015-ben már nagyon sokan máshogyan szeretnének élni, más munkamegosztást akarnak otthon kialakítani, így ebben nem csak nekünk férfiaknak van dolgunk a nők mellett, de a politika Magyarországon förtelmesen macsó világának is. Mert a nők munkaerőpiaci helyzete nem a nők ügye, hanem mindenkié.

Kövér és Ákos téved: ott születik több gyermek, ahol kiegyensúlyozottabbak a női és a férfi családi szerepek.
Az Együtt modern női-férfi szerepekből indul ki. Az általunk javasolt eszközök az ösztönzésre, nem pedig erőszakos kormányzati beavatkozásra épülnek. Javaslataink kialakítása során több különböző szempontot is figyelembe vettünk:
  • Európai tapasztalatok bizonyítják, hogy a modern társadalmakban ott születik több gyermek, ahol a gyermekvállalás és a munkavállalás jobban összeegyeztethető és ahol kiegyensúlyozottabbak a női és a férfi családi szerepek.
  • Fontosnak tartjuk, hogy a nők és a férfiak tudásukat és képességeiket egyforma mértékben kibontakoztathassák.
  • Az inaktív nők vagy a tudásuknál és képességieknél alacsonyabb szinten alkalmazott nők óriási kihasználatlan gazdasági erőforrást jelentenek az ország számára. A nők jobb munkavállalása hozzájárulna a magyar gazdaság versenyképességének növekedéséhez.
  • A jövedelmező munkát is végző nők gazdasági függősége kisebb – ezzel csökken a kiszolgáltatottságuk a családon belül, és nő a nyugdíjuk, amely biztosabb idős kort jelent számukra.
  • Javaslataink alapelve a rugalmasság, amely figyelembe veszi az élethelyzetek és a családmodellek sokszínűséget. A gyermekvállalás és a munka harmóniáját a családtámogatási ösztönzők és a munkaerőpiaci eszközök olyan tárháza tudja elősegíteni, amely a különböző élethelyzetekben lévő nők és családok számára optimális megoldásokat tesz lehetővé.
  • A szülők közötti családi feladatok kiegyensúlyozása, mindkét szülő munkavállalásának elősegítése
  • A három év alatti gyermekek napközbeni ellátásának érdemi javítása
  • A gyermekvállalás után a nők gyorsabb és sikeresebb visszailleszkedése a munkába
  • A nőkre háruló nem fizetett gondozási feladatokból adódó munkaerőpiaci hátrányok és szegénységi kockázatok csökkentése
  • A munkáltatói attitűdváltozás elősegítése, társadalmi attitűdök formálása, a gyermekvállalás és munka összehangolásával kapcsolatos tévhitek eloszlatása

kulcsszerepbenanok.png

CSALÁD ÉS MUNKA EGYENSÚLYA – EGY HÁROM RÉSZES JAVASLATCSOMAG

JAVASOLJUK AZ APA-HÓNAPOK BEVEZETÉSÉT

  • Az apa-hónapok bevezetése előnybe hozza azokat a szülőket, akik megosztják a kisgyermekek otthoni ellátását.
  • A javaslat lényege, hogy a GYED 18 hónapos időtartamából legalább 3 hónapot az eddiginél kedvezőbb feltételek mellett az a szülő vehetne igénybe, amelyik korábban nem maradt otthon a kisgyermekkel. Erre a gyermek 3 éves koráig lenne lehetőség.
  • A GYED időtartamát megosztó szülőket emelt ellátással ösztönöznénk – az ellátás náluk továbbra is 18 hónapig járna, míg azoknál, akik nem veszik ezt igénybe, 15 hónapig tartana a GYED. A maximális GYED viszont felemelkedne a minimálbér háromszorosának 70%-ára, ezzel is ösztönözve a férfiakat az apa-hónapok igénybevételére.
  • A támogatás révén a másik partner (jellemzően az apa) nem csupán lehetőséget kapna arra, hogy intenzívebben részt vegyen a gyermeknevelésben, de hozzájárulhatna ahhoz, hogy a nők számára rövidebb legyen a munkából kieső időszak, így csökkentve munkaerőpiaci hátrányukat.

JAVASOLJUK, HOGY A GYES EMELÉSÉT EREDMÉNYEZŐ BÖLCSŐDEI UTALVÁNNYAL ÉS INTÉZMÉNYFEJLESZTÉSSEL TEREMTSÜNK LEHETŐSÉGEKET A DOLGOZÓ SZÜLŐKNEK A MINŐSÉGI NAPKÖZBENI GYERMEKELLÁTÁSRA. 

  • A kisgyermekek napközbeni ellátási rendszerének rugalmassá tételét és kiterjesztését javasoljuk annak érdekében, hogy a kisgyermekes nők megnyugtató körülmények között vállalhassanak munkát.
  • Javaslatunk szerint az a dolgozó szülő, aki a GYES meghatározott részét nappali gyermekellátás intézményeiben felhasználható utalványban igényeli, 50%-al magasabb támogatásban részesülne.
  • A GYES összege az ellátás első felében 20%-kal emelkedne. Ez kompenzálná az elmúlt évek során elszenvedett reálérték-veszteséget.
  • Az intézményfejlesztés magában foglalná az önkormányzatok ellátási kötelezettségének kiterjesztését, a bölcsődék és családi napközik – minőségbiztosítás megerősítésével párhuzamos – normatíva-emelését, a bölcsődei dolgozók bérrendezését, és a sok szülőt visszatartó térítési díjak megszüntetését.
  • Mindez megvalósítaná a minőségi és elérhető bölcsődét a dolgozó nők számára.

Utalvány + készpénzes rész = 1,5 GYES. Javasoljuk a bölcsődei utalvány bevezetését és a GYES a családok létbiztonságát szem előtt tartó, illetve a nők munkába való visszatérését ösztönző differenciált emelését.

JAVASOLJUK A GYERMEKBARÁT MUNKAHELY MINŐSÍTÉSI RENDSZER KIFEJLESZTÉSÉT, AMELY A VÁLTOZATOS ÉS RUGALMAS MUNKAFORMÁK ELTERJEDÉSÉT ÖSZTÖNZI, ÉS HELYZETBE HOZZA A NŐKET.

  • A GYERMEKBARÁT MUNKAHELY MINŐSÍTÉSI RENDSZER célja, hogy a családok több időt tölthessenek gyermekeikkel azáltal, hogy változatos és rugalmas munkaformák válnak számukra elérhetővé.
  • A fokozatosan, civil és szakmai szervezetekkel és érintettekkel szoros együttműködésben bevezetendő, nyilvános pontrendszer átlátható módon, a védjegyrendszerhez hasonlóan szolgáltatna információt a munkahelyválasztás és családalapítás előtt álló fiatalok számára.
  • A transzparens rendszer hozzájárulna, hogy minden munkahely – a közszféra kötelezően, a versenyszféra erős ösztönzők hatására – saját eszközeivel segítse a nők és szülők helyzetbe hozását.

A nők munkaerőpiaci helyzetének javításához mindenekelőtt attitűdváltozásra van szükség – ezt a közszféra példamutatásával és a versenyszféra ösztönzésével segítenénk.

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr368173580

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: A nő dolga, hogy szüljön? 2015.12.16. 19:18:42

Ha arról van szó, hogy legyen egyforma a nyugdíjkorhatár, akkor egy csomó hölgy tiltakozik az egyenjogúság ellen. Ha azt várnánk el, hogy a bíróságok családjogi ügyben egyformán döntsenek? Szintén. Hogyha a nemi alapú diszkrimináció ellen tiltakozva mi...

Trackback: Hatalmas műbotrány 2015.12.15. 15:54:37

Kövér elmondta, hogy a nők kiemelt szerepe az anyaság. Ezt kimondani nyíltan, amikor a XXI. században vagyunk, melyben immár homokosok, pedofilek, transznemű gyíkemberek, LGBTREQSZAR-emberek és más liberó szörnyek állnak a középpontban de facto fasizmu...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása