Berkecz Balázs blogja

A Fidesz és az MSZP is befűtene a menekültekkel?

2015. november 09. 16:57 - BerkeczBalazs

Legalábbis nehéz másként értelmezni azt, hogy a Fidesz nem zárta ki azt a fideszes alpolgármestert, aki azzal "poénkodott", hogy Hitler fűtene a menekültekkel. Sőt, a múlt hétvégén Remmert Ferenc hitlerező harkányi alpolgármesterrel együtt gyűjtött aláírást a menekültkvóta ellen Tiffán Zsolt fideszes képviselő. Van lejjebb? Sajnos, van. Úgy tűnik, hogy a szocik is befűtenének.

image1.JPGTiffán és Remmert fűtik a gyűlöletet a harkányi közterületen (kép forrása: harkanyihirek.hu)

Sógor László, a szocik zuglói képviselője is ugyan azzal a Hitlert és Mussolinit megidéző, rémes poszttal akart jópofáskodni menekültügyben, amivel a fideszes Remmert. A szocik ugyanúgy jártak el, mint a Fidesz. Sunnyogtak és hagyták, hogy elüljön a vihar.

Aztán a múlt héten Hiller István, az MSZP volt elnöke elő is állt a nagy fordulattal menekültkérdésben, és a kerítésépítés mellett foglalt állást. Ma pedig Molnár Zsolt a Magyar Rádió 180 perc című műsorában folytatta a a köpönyegváltást: a nemzetbiztonsági bizottság szocialista elnöke bejelentette, hogy az MSZP elutasítja Jean-Claude Juncker Európai Bizottsági elnök javaslatát a kötelező menekültelosztási kvótára, és kizárólag a rendkívüli intézkedésként bevezetett megoldást támogatja.

Ahogy Szigetvári Viktor fogalmazott: lesújtó megtapasztalni azt, hogy az MSZP fél év alatt a közös, uniós menekültügyi válságkezelés felelős támogatásától a pozitív semlegesség gyávaságán keresztül eljutott a kötelező kvóta elutasításáig. Holott a kerítés nem megoldás. És a kötelező kvóták sem önmagukban jelentik a megoldást, de feltétlenül részét képezik a súlyos helyzet fenntartható és emberséges kezelésének.

Mi, az Együttben azt gondoljuk, hogy a kerítésnél csak jobb megoldás létezik. Az etnicista, nemzeti önzésbe bugyolált fideszes és hillerista gyávaság embertelen, és nem szolgálja a magyar társadalom biztonságának megerősítését sem.

Az nem megoldás, hogy máshova szorítjuk a menekülőket, mert így csak áttoljuk a problémát, ami ettől még nem múlik el. Ha mindenki így járna el, akkor pedig csak emberhalál lenne a következmény.

Menekültügyben van józan középút, amely a többségi magyar társadalom számára biztonságot, a menedékkérők számára pedig emberséges megoldást jelent. Ebben a szellemben dolgoztuk ki négy pilléren nyugvó szakpolitikai javaslatunkat, Több emberség, nagyobb biztonság címmel.

Az Együtt azt javasolja, hogy Magyarország az idén 10 ezer, jövőre pedig további 5 ezer menekültet fogadjon be önkéntesen és tartósan, mert hazánknak szüksége van arra, hogy új munkavállalókat szerezzen, amivel fenntarthatóvá teheti nyugdíj- és szociális rendszerét.

Mindezért az egymással a gyűlöletben és demagógiában összefogott Fidesszel és Jobbikkal valamint az egyre gyanúsabban viselkedő MSZP-vel szemben az Együtt kedden utcai aláírásgyűjtésbe és szórólapozásba kezd a menekültügy közös, európai megoldása mellett, mert csak a közös fellépés képes elérni a menekültáradat tényleges enyhítését, így jöhet csak létre emberséges menekültpolitika Európában, amely Magyarország és az EU többi tagállama nagyobb biztonságának megteremtését is jelenti. 

UPDATE: AZ EGYÜTT ALÁÍRÁSGYŰJTÉSBE KEZDET A FIDESZ HAZUG ÉS KÁROS MENEKÜLTPOLITIKÁJA ELLEN!

Írd alá petíciónkat Te is kitelepüléseinken vagy weboldalunkon: http://egyuttpart.hu/tiltakozoalairasgyujtes/

12238235_851487501635825_7260899334371969180_o.jpg

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr758065352

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása