Berkecz Balázs blogja

Tönkreteszi a Fidesz a nem kormánypárti településeket: feljelentést teszünk!

2017. május 30. 11:18 - BerkeczBalazs

Egyenlőtlen, igazságtalan és szakmaiatlan a területfejlesztési pénzek elosztása: fideszes pártkomisszárokon keresztül döntik el, hogy egyes településekre mennyi közpénz jusson fejlesztésre. Több helyen - így Baranyában és Békésben is - alapos a gyanú, hogy hivatali visszaélés, költségvetési csalás, illetve hanyag kezelés bűncselekményét követték el a területfejlesztési források elosztásánál, emiatt az Együtt feljelentést és OLAF-bejelentést tesz. (Frissítés: Veszprém megyében is baj van, maga a Fidesz ismerte el.)

vigyazz_maffiakormany_1.png

Nagy Csaba, a Baranya Megyei Önkormányzat elnöke (aki egyben a Fidesz baranyai vezetője is) 2016 elején baranyai városvezetőkkel folytatott informális egyeztetéseken több nem fideszes városvezetővel közölte, hogy esélyük sincs a most megnyílt uniós forrású Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) pályázatainak első körében forráshoz jutni, majd egy második egyeztetési körben pedig azt mondta, hogy lehetséges nyerni is, de akkor van nagyobb esély, ha a megyével konzorciumban pályáznak. (Erről bővebben ITT és ITT írtam korábban.)

Nagy Csaba betartotta az ígéretét: a független vezetésű Szigetvár városa 11 pályázatot nyújtott be a TOP keretére, amiből pont mindössze kettő nyert, mindkettő a megyével konzorciumban készült, és mindössze 539 milliós keretet fed le, míg a szintén független Siklós kettő nyertes pályázatára 253 milliót kapott, a szocialista polgármester által vezetett Sellye pedig nem jutott támogatáshoz a TOP keretéből. 

Ezzel szemben a fideszes fellegvárként számon tartott Mohács 10 pályázata is nyert, amivel 3300 milliós brüsszeli pénzt sikerült lekötniük, a szintén kormánypárti Komlónak pedig 1586 milliót sikerült megszereznie 5 db nyertes projekttel. Bánki Erik környékének másik nagy nyertese Bóly városa, ahová szintén az ellenzéki városoknak jutó források többszöröse kerül: 4 nyertes pályázattal 1347 millió forint.

De nem csak Baranyában, Békés megyében is áll a bál a területfejlesztési források körül.

Bod Tamás, az Együtt gyulai önkormányzati képviselője kedden sajtótájékoztatóján mondta el, hogy szerinte is előnyt jelenthetett az uniós pénzek elosztásánál a fideszes háttér. Ezt támasztja alá az, hogy miközben Simonka György országgyűlési képviselő rokonainak és cégeinek érintettségével költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozás folyik, a politikus köre különös körülmények között jut újabb uniós százmilliókhoz – számolt be a Magyar Nemzet.

A lap kiderítette: a kormánypárti képviselőhöz több szálon is kötődik az a társaság, ami 450 millió forint uniós pénzt kap arra, hogy Medgyesegyházán ipari parkot létesítsen. Brüsszel az összeget a TOP forrásaiból biztosítja, amelynek célja a települések gazdasági és szociális fejlesztése. A közel félmilliárd forintos támogatás nyertese a Medgyesegyházi Ipari Park Kft., amelynek figyelemre méltó tulajdonosi szerkezete van.

A tavaly bejegyzett társaság a helyi önkormányzat mellett két cég birtokában van, mindkettőben megtalálhatók Simonka György rokonai és bizalmasai. Egyike a szóban forgó társaságoknak az a mára 11 végrehajtási eljárással terhelt Paprikakert Tész Kft., ami feltehetően érintett a Központi Nyomozó Főügyészség által Simonka György környezetében folytatott vizsgálatban. Utóbbi vállalkozásnak egyébként korábban maga a fideszes politikus is tagja volt. Ám ennél érdekesebb, hogy egy olyan személy is tulajdonosa a kft.-nek, aki Simonka György üzlettársa egy másik, mára felszámolás alá került cégben, s akiről korábban megírta a Magyar Nemzet, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a hatóságok a Simonka-üggyel összefüggésben. Az eljárásnak 11 gyanúsítottja van.

Az ipari parkra szánt közel félmilliárd forintos összeg mellett megemlítendő, hogy a TOP-pályázatok keretében Pusztaottlaka – ahol Simonka György korábban polgármester volt – komoly összeget kap. A néhány száz fős település 600 millió forintot nyert a helyi vadaspark „élményközpontúvá” fejlesztésére (!!!) A korábban szintén a kormánypárti képviselőhöz köthető cég már egy pusztaottlakai állatsimogató létesítésére nyert pályázati pénzt.

Pusztaottlaka a mostani pályázati körben több mint 1 milliárd forintot nyert, többet mint Orosháza, többet mint Medgyesegyháza, Tótkomlós és Battonya. Minden pusztaottlakai lakosra közel 4 millió forint jut. Az apró településen minden évben 1 gyermek születik és 8 ember hal meg. Így jobb és látogatottabb helyre nem is kerülhetett az élményközpontúvá vadaspark kilátóval együtt… Mindez szakmai alapon elképzelhetetlen. A magyarázat Simonka személye. A TOP-források Békés megyei forrásainak aránytalanul nagy része, 41 százaléka jut Dél-Békésre. A fejlesztési pénzeket jól és rosszul el lehet költeni. De nem megfelelő célokra költik a fejlesztési pénzeket, ráadásul félő, hogy ezek javát el fogják lopni. Ennyit a Békés megyei Fideszről és a térség fejlesztéséről...

Ugyanakkor nemcsak a csillagászati összegű brüsszeli pénzek kiosztása érdekes, hanem az is, ahogyan februárban döntést hozott a pályázatokról a Békés Megyei Önkormányzat területfejlesztési bizottsága. Kiderült ugyanis: a Fidesz-többségű testület mindössze egyetlen nap alatt, a pályázatok részletes ismerete nélkül hozott döntést a pénzek szétosztásáról. Az öttagú grémiumból négyen szavaztak, egy képviselő tartózkodott, utóbbi a szocialista Varga Zoltán volt. A lap megkeresésére a politikus elmondta, az elbírálás előtt egy nappal értesítették róla, hogy dönteni fog a testület a több mint négyszáz pályázatról. A szavazás napján kizárólag a pályázatok címeit látták a döntéshozók.

A pecsistop.hu cikkében leírtak valamint saját információim szerint ugyan ez történt Baranyában is.

Ez pedig azt jelenti, a Fidesz-többségű megyei közgyűlések nem is tudták, hogy az összesen a több tízmilliárd forintos uniós támogatást pontosan milyen pályázatokra osztották ki.

Sajnos nagyon úgy fest, hogy Orbán és kiskirályai elsősorban egyéni politikai céljaik, saját hátországuk finanszírozására használják ezeket az uniós eszközöket, miközben megszüntették az uniós pénzek elosztása feletti minimális kontroll lehetőségét is, miközben Orbán kedvenc gázszerelője és más fideszes strómanok nyerik sorra az uniós pályázatokhoz kapcsolódó zsíros közbeszerzéseket.

Az Együtt szerint a baranyai és a békési pályáztatási eljárások felvetik a hivatali visszaélés, költségvetési csalás, illetve hanyag kezelés bűncselekménye gyanúját, emiatt ismeretlen tettes(ek) ellen feljelentéseket tesz az Együtt.

Nem hagyhatjuk, hogy ilyen igen egyszerűen átlátható szimpla emberi és politikainak nevezett törzsi érdekek mentén működő aljas rendszerben dőljön el százmilliárdnyi közpénz sorsa, ráadásul egy későbbi uniós ellenőrzésnél még csúnyább vége lehet ezeknek az ügyeknek, és végképp elbukhatja hazánk ezt a temérdek uniós pénzt, ezért ma Bod Tamással bejelentést teszünk az OLAF-hoz is.

Az Együtt a rendszerváltás után visszaveszi az ellopott, elherdált állami vagyont, és Orbánisztánból együtt, közösen fogunk európai Magyarországot teremteni!

UPDATE: Veszprém megyében is hasonló ügy körvonalazódik: Fenyvesi Zoltán, a Fidesz-­KDNP megyei igazgatója maga mondta el - az Ajkai Szó tudosítása szerint - a sajtónak, hogy az ellenzéki ajkai városvezetés érdekérvényesítésének gyengeségén múlt, hogy a különböző elbírálási szinteken a beadott 14 pályázatból mindössze kettő – a bennfentes információkkal rendelkező Fenyvesi szerint három – jutott át. Itt is készül a feljelentés és az OLAF-bejelentés Molnár Tibor kollégám oldaláról.

-----------------------------------
Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr7312550257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása