Berkecz Balázs blogja

A németeknek az év embere, nekünk pedig az év bajkeverője jutott

2015. december 10. 13:20 - BerkeczBalazs

A patinás TIME magazin szerint Angela Merkel "a szabad világ kancellárja" az idei év embere. Nancy Gibbs vezető szerkesztő szerint döntésük meghozatalakor közrejátszott az, hogy a Merkel vezette Németország többszázezer menekült előtt nyitotta meg határait és az, hogy a német kancellár kulcsszerepet vállalt az európai gazdasági válság kezelésében is. Orbán is kapott egy év embere címet egy POLITICO című amerikai laptól, de ez utóbbi nem kell, hogy büszkeséggel töltse el a magyarokat, hiszen már a róla szóló cikk alcímében azt írják róla: „A kisvárosi lázadó, aki egykor segítette ledönteni a Falat, most újakat épít” és olyan keleti, autoriter vezetőkhöz hasonlítják, mint Putyin és Erdoğan.

merkel_orban.png

A TIME vezető szerkesztője szerint a 2015-ös év folyamatos tesztek elé állította a világ vezetőit, de senkinek nem kellett olyan teszteken átmennie, mint Angela Merkelnek, akinek kemény éve volt az idei, az európai béke és biztonság pedig valójában az ő helytállásának köszönhető. Gibbs szerint a világ egyik legbefolyásosabb asszonya jól menedzselte az európai pénzügyi válságot, és képes volt kezelni a menekültválságot is.

Orbánról pedig azt írja a POLITICO, hogy a magyar miniszterelnök tevékenysége kapcsán már egyenesen orbánizmusról lehet beszélni Európában, és ezt az "izmust" egyenesen a "putyinizmushoz" és az "erdoğanizmushoz" lehet mérni, melyek mint tudjuk nem azoknak a demokráciáknak a sajátjai, mint amilyet akkor szerettünk volna, amikor 25 éve elhajtottuk a búsba az oroszokat. Azt is leírják, hogy Orbán úgy vágott alá a civileknek, a szabad médiának és az igazságszolgáltatásnak, mint ahogyan azt Putyin és Erdoğan tette. 

Míg Merkel a TIME magazin szerkesztői szerint (is) felelős politikusként viselkedik, aki saját népe hergelése helyett többet mert kérni a saját népétől a menekültválság alatt, mint bármelyik más európai politikus, és eközben végig keményen kiállt a zsarnoki elnyomás ellen, addig akárhogy is olvasom a POLITICO Orbán-jellemzését, az nem arról szól, hogy Orbán olyasvalaki, akire büszke lehet a magyar nemzet. Hacsak nem arra büszke valaki ma Magyarországon, hogy az európai bajkeverők és kezdő diktátorok egyik hírhedt mintaképe lett Orbánból. 

Orbán ráadásul ezzel a politikával - ahogy ezt Szigetvári Viktor meg is írta egy nyílt levélben a minap a miniszterlenöknek - egy gyenge, megosztott és keletre sodródó Magyarországot teremt.

A józan középúton járó Együttnek meggyőződése, hogy Magyarország a nyugati világ része. Nyugatra kell tartanunk, ott kell szövetségeseket keresnünk, nem szabad az illiberális, putyini Oroszország kottájából énekelnünk, mert ezzel hazánk elszigetelődik Európától.

Mi egyaránt elutasítjuk a jobb- és baloldali demagógiát, a szakszerűtlen és leegyszerűsítő álmegoldásokat. Az Együtt szerint az erős határvédelem, a jelenleginél szigorúbb, törvényes kitoloncolási politika, valamint a kvóták rendszere együttesen olyan megoldások, amelyek a magyar nemzeti érdekkel összhangban vannak, mert biztonságot és egy erős Magyarországot teremtenek. Egy elszigetelődő, Németországgal értelmetlenül összevesző Magyarország csak gyenge és lemaradó lehet.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr298153898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása