Berkecz Balázs blogja

Orbán egy rasszista tahó

2015. szeptember 08. 12:43 - BerkeczBalazs

Orbán Viktor miniszterelnök a minap tartott misszióvezetői értekezleten a menekültkvóta kapcsán sajátos analógiaként a cigányságot vette elő, akiket jövevénynek minősített, “akikről egyszer valaki eldöntötte, hogy itt lesznek” és Magyarország történelmi adottságának nevezte, hogy együtt él néhány százezer romával, amit szerinte nem kifogásolhat senki sem így, sem úgy, de "mi sem támasztjuk senki felé azt az igényt (...), hogy ők is éljenek együtt egy nagy számú roma kisebbséggel". Vagyis Orbán szerint a magyar lakosság többszáz éve itt élő roma nemzetiségű része jövevény, akik kapcsán az ő kis szűk agyában a menekültkvóta szó villan be. Ez újabb jele annak, hogy Orbán Viktor egy rasszista tahó. Szégyellje magát, kérjen bocsánatot és húzzon el! 

Orbán tavaly még a keleti nyitással kampányolt, számos keleti diktátorral smúzolt miközben Szijjártó Petike még arról halandzsázott nekünk, hogyAz arab országok a világ egyik leggyorsabban fejlődő régióját alkotják, nyilván nem véletlen, hogy minden nyugati nagyhatalom is benevezett az arab tőkéért folyó nemzetközi versenybe. Magyarország és az arab világ közti gazdasági kapcsolatok szépen fejlődnek, kereskedelmi forgalmunkat 10 év alatt háromszorosára növeltük, amely így mára eléri a 2,5 milliárd dollárt. Elsősorban építőipari, informatikai, orvostechnológiai és élelmiszer-ipari együttműködést folytatunk. Tudjuk, hogy a stabil gazdasági partnerség alapját az emberi kapcsolatok jelentik, ezért indítottuk el a keleti nyitás ösztöndíjprogramot, melynek keretében arab hallgatók is tanulnak magyar egyetemeken. (...) Mindenki tudja Magyarországon és Európában is, hogy a szélsőséges politikai erőkkel szemben a legjobb eszköz egy nagy támogatottságú, erős néppárt. Magyarországon ez adott, hiszen a Fidesz egy igazi európai jobbközép kereszténydemokrata párt, amely a keresztény értékek talaján állva tiszteletben tart és megvéd minden vallási és nemzetiségi közösséget.

És most mit mondanak? 

Orbán most azt mondja, hogy a "mesés" keletről érkező menekültek nem politikai menedéket keresnek Európában, hanem a jobb élet reményében jöttek el hazájukból. Ez két korábbi állításukat is cáfolja: az egyik, hogy kelet minden szuper, a másik pedig az, hogy Orbánék tiszteletben tartanak és megvédenek minden vallási és nemzeti közösséget.

Keleti zárás (kép forrása: origo.hu)

Orbán kerítést épít a határainkra, összeveszik minden normális nyugati vezetővel, de már a sajátjai is kezdik kiismerni, most éppen Hende Csaba honvédelmi miniszter falcolt le annak hallatán, ami rá és a honvédségre várna Orbán határzár-őrülete miatt.

De Orbán nem véd meg senkit, minket magyarokat se (nem képes rá, és nem is ez a célja), legfeljebb összeugraszt minket. 

Ma minden tisztességes magyar ember szégyenkezik Orbán Viktor miniszterelnök politikája miatt, de Orbánnak kellene szégyellnie magát, amiért ezt a helyzetet előidézte. Ezért vasárnap, szeptember 13-án tüntetünk a Szabad sajtó úton, az Erzsébet híd pesti hídfőjénél!

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr987768756

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása