Egyre többen mondogatják, hogy kezdik unni azt, hogy az ellenzéki politikusok csak a fideszeseket szapulják, miközben semmit nem tudni arról, hogy ők egyébként mit tennének kormányon. Eddig az volt a tapasztalatom a Facebook oldalam és a blogom alapján is, hogy a programokról szóló írásokat lényegesen kevesebben olvassák, mint azokat, amiben valamilyen éles kritika fogalmazódik meg a Fideszről. Nos, most teszek egy újabb kísérletet, kíváncsi vagyok hányan kíváncsiak arra, hogy mondjuk én vagy a pártom mit tenne néhány kérdésben.
Az ország egyik leghátrányosabb helyzetű kistérségben élő településtervezőként és területfejlesztési szakemberként 2004 óta dolgozom különböző felzárkóztató programokban, és tapasztalataim alapján úgy gondolom, napjaink Magyarországának egyik legsúlyosabb problémája – Wessely Anna szociológus megfogalmazását használva – „a társadalmi integráció rendkívül alacsony szintje, ami a kölcsönös bizalom hiányában nyilvánul meg, amelynek a társadalmi csoportok viselkedésében meg is vannak a következményei. Az emberek vonakodnak vagy egyáltalán nem képesek arra, hogy együttműködjenek egymással, hogy az eltérő érdekeket összekapcsolják, és hogy a konfliktusokat elismerjék és megoldják. Ezek olyan társadalmi készségek, amelyek elsajátítása időigényes és folyamatos figyelmet, gyakorlást igényelnek. Ezért a jelenlegi Magyarországon egy ilyen kérdés kapcsán vagy ellenségeskedésekbe bonyolódunk, vagy teljes mértékben igyekszünk a vitát elkerülni. Hajlamosak vagyunk arra, hogy kibújjunk a felelősségvállalás alól és hallgatólagosan elvárjuk a hatóságoktól, a mindenkori hatalomtól, hogy tegyenek valamit a problémánk megoldása érdekében, még akkor is, ha már jó előre tudjuk, hogy ez nem fog nekik sikerülni. Megmarad nekünk az az olcsó elégtétel, amely abból származik, hogy kipanaszkodhatjuk magunkat és vádaskodhatunk kedvünkre”.
Az általam nagyra becsült Hankiss Elemér még 2009-ben írta: „Jöhet a világ legjobb ideiglenes vagy tartós miniszterelnöke, kudarcot fog vallani, ha nem veszi számításba azt, hogy Magyarországon ma nem a gazdaság, hanem a társadalom egésze van súlyos válságban. Szinte minden porcikájában rosszul működik az ország. Akadozik a gazdasági és a politikai gépezet, szétzilálódóban van a társadalmi rend, súlyos zavarokkal küzd a mindennapi magatartáskultúra, az emberek elvesztették a hitüket önmagukban és az országban. Gyökeres változásokra, határozott reformokra, komoly gondolkodásra és kitartó munkára van szükség mindezeken a területeken.”
Végül 2009-ben egy jó válságkezelő miniszterelnök, Bajnai Gordon jött és dolgozott, hogy egy év alatt pályára állítsa a gazdasági világválságban megingott magyar gazdaságot. Ez sikerült is neki, de a társadalmi-gazdasági problémák zömét nem oldhatta meg, hiszen ehhez sem ideje, sem társadalmi alapja nem lehetett az akkor már 2006 óta forrongó országban.
Majd 2010-ben elsöprő többséggel győzött a Fidesz, amelynek több mint elégséges volt a társadalmi legitimációja ahhoz, hogy rendbe tehesse az országot, hogy hitet adhasson az embereknek és egy társadalmi kiegyezés alapját megteremtve széles körű vitát kezdeményezhessen arról, mire van szüksége ennek Magyarországnak, hogy valamilyen nemzeti konszenzus születhessen az alapvető értékekben. A Fidesz ezt színleg sem tette meg (de most nem szidom őket), mert ezek a szorgos orbánisták mással voltak elfoglalva, nevezetesen azzal, hogy kiegyezés helyett bebetonozták az illiberális állam alapjait, amit főleg beledumálás nélkül lehet elég stabilra csinálni.
Ma már végképp itt az ideje, hogy találjuk ki Magyarországot!
Szerintem - először is - valódi és érdemi tisztulásra van szükség a közéletben, de ezt egy fontos dolog még meg kell, hogy előzze: az elmúlt 100 év traumáinak értelmes, moderált kibeszélése, mert muszáj új alapokra helyezni azt a közbizalmat, amit az elmúlt évtizedek lebontottak. (És egy tisztességes választási törvény sem ártana, de erről majd máskor.)
Az a politikai közösség, amelynek én is tagja vagyok programjában azt mondja, hogy békét, nyugalmat és a mindenki számára biztonsággal tervezhető jövőt kell teremtenünk. Az emberi lét alapvető feltételeit mindenki számára biztosítani kell: az éhezés, a fagyhalál és a hajlék nélküliség a 21. században éppúgy nem elfogadható, mint az, hogy akárcsak egyetlen magyar gyermek is éhesen menjen iskolába vagy feküdjön le a nap végén. A feltételeket pedig a közösségnek kell biztosítania: a magyar állam nem feledkezhet meg egyetlen polgáráról, nem mondhat le egyetlen itt élő gyermekről sem.
Ahogy az Együtt elnöke, Szigetvári Viktor is megfogalmazta a minap: "nyugatra tartó, az egyenlőtlenségeket jobban kezelő jóléti állammal csökkentő, az újra felpörgő kapitalizmus versenyét jól szabályozó, a nettó bért fenntarthatóan növelő kormányzásra van szükség. (...) A mai magyar progresszió legnagyobb kihívása az, hogyan lehet szakítani a választókat hülyének néző, értelmiségi osztálygőgtől bűzlő, két és fél évtizedes gyáva társadalmi játszmákkal. Az Együtt számára ez minden együttműködés feltétele. Nincs ma szenvedélyesebben képviselendő cél annál, mint hogy nyíltan beszéljünk közös gondjainkról, merjünk valóban változtatni, és erre kérni felhatalmazást. Ez nem technokrata feladatlista, hanem modern, liberális, demokrata program, progresszív szociáldemokrata etosszal. Az elmúlt 25 év kudarcait rendbe lehet rakni."
Mi az Együttben úgy gondoljuk, hogy Magyarország egészének, az itt élők közül mindenkinek érdeke, hogy ne legyenek reményvesztett tagjai. A mélyszegénységben élőknek állami esélyteremtés kell már ahhoz is, hogy érezzék: érdemes erőfeszítést tenniük az előrejutásért, azért, hogy maguk vagy legalább a gyerekeik számára a kitörés lehetőségét biztosítsák. Ilyen erőfeszítést természetesen joggal várhat el a közösség, de a módszer nem lehet öncélú, büntető jellegű.
A mi meggyőződésünk szerint a magyar társadalom fenntartható fejlődésének kulcskérdése a magyarországi romák sikeres bevonása a közösség életébe. Szerintünk a magyar társadalomnak nem csupán erkölcsi kötelessége, de gazdasági érdeke is az, hogy a hátrányos helyzetű roma honfitársaink tömegei egy nemzedéken belül – minden tekintetben – felzárkózzanak a többségi társadalomhoz: e felzárkózási folyamat felgyorsításában, sikerre vitelében az állam felelőssége megkerülhetetlen.
A felemelkedés esélye pedig nem lehet más, mint az oktatás, hiszen nem véletlen, hogy a világ legsikeresebb országaiban van a legjobb oktatás is (pl.: Finnország, Dél-Korea, Japán, Svájc, stb.).
A jó iskolák biztosítása egy normális országban az államnak nemcsak erkölcsi kötelessége, de gazdasági érdeke is. A kormányzat a jó minőségű, egyenlő hozzáférést biztosító oktatási rendszeren keresztül tudja a leghatékonyabban támogatni a gyerekeket álmaik megvalósításában, felnőtt életük sikeres indításában és abban, hogy a szegény gyerekek ne szegény felnőttként folytassák életüket. Ugyanakkor csak a képzett fiatalok tudására alapozható olyan modern, fenntartható és erőteljesen növekedő gazdaság, amely újra a lehetőségek országává teszi hazánkat.
A mi politikai közösségünk szerint olyan oktatáspolitikai megoldásokra van szükség hazánkban, amelyek a kisgyermekkortól indulva a közoktatás teljes rendszerén keresztül segítik az otthonról hozott hátrányok leküzdését: esélyt kell adni a ma esélyteleneknek is. Ugyanakkor jobb minőségi oktatásra van szüksége a középosztályba tartozók gyerekeknek is, amely lehetőséget nyújt a legtehetségesebbek kibontakozására. Úgy kell megújítani a magyar oktatási rendszert, hogy elsősorban a diákok tehetségén, tudásán és szorgalmán múljon az, ki járhat majd egyetemre és ki nem.
Szerintünk az elitoktatás nem az elit oktatását jelenti. Mi az Együttben egy olyan Magyarországban hiszünk, ahol az oktatáson, elsősorban is az egyetem elvégzésén keresztül bárki az elit tagjává válhat: tehetséggel és törekvéssel bárki feljebb léphet a társadalmi hierarchiában. Célunk, hogy a felsőfokú végzettség egy jobb minőségű élethez jelentsen belépőt: az egyetem olyan polgárokat adjon Magyarországnak, akik a saját álmaik valóra váltásán túl az ország, a nemzet közös álmainak megvalósításához is hozzá tudnak és akarnak járulni.
Együtt olyan országot építünk majd föl, amiben élni szeretnénk. Találjuk ki, hogy milyen legyen, és ehhez nem holnap kell hozzákezdenünk, hanem még ma. Most azonnal.
Állj ki magadért! Ne várj az államra, ne várj a pártokra, ne várj a civilekre, ne várj a sült galambra! Légy felnőtt, légy igazi polgár! Cselekedj!
(Az írás bizonyos részei egy korábbi, Galamus.hu-n megjelent írásomban már szerepeltek.)
