Berkecz Balázs blogja

Áderék szerint nincs mit tenni Bayerral

2016. augusztus 24. 14:24 - BerkeczBalazs

Átadtam Áder János munkatársainak az eddig összegyűlt több mint 3500 aláírást tartalmazó petíciónkat, amelyben azt követeljük, hogy vonja vissza a Bayer Zsoltnak érdemtelenül adományozott lovagkeresztet. A köztársasági elnök munkatársai arról tájékoztattak, hogy a hatályos jogszabályok alapján sem visszavonni, sem visszaadni nem lehet ezeket az állami kitüntetéseket. Van azért javaslatom Áder Jánosnak, de erről bővebben később.

ader_peticio.png

Nos, a múlt héten elsőként szólítottam fel a köztársasági elnököt Bayer kitüntetésének visszavonására, de válasz nem érkezett sem Áder Jánostól, sem hivatalától. Áder szégyenletes módon hallgat.

Bayer nem hallgat, több kinyilatkozásábaól tudhatjuk, hogy tőle nem várhatjuk, hogy visszaadja a kitüntetést, mert szerinte Godot-ra várunk. Ő úgy érzi, hogy Orbán barátságával és a gyűlölet felszínre hozásával megérdemelte a díjat. Nem is vártam tőle belátást.

Viszont, Áder annak ellenére sem szólalt meg, hogy a korábbi kitüntetettek tömegesen adják vissza elismeréseiket, pedig jól jelzi az általános felháborodást, hogy a korábban kitüntetett kiválóságok közül már 78-an jelezték: tiltakozásul visszaadják a lovagkeresztet a köztársasági elnöknek.

Hétfőn kora este egy internetes petíciót indítottam Bayer Zsolt kitüntetésének visszavonásáért, azért, hogy azok is jelezhessék nemtetszésüket, akiknek nincs visszaadható lovagkeresztjük. A petíciót eddig több mint 3500-an írták alá, és az eddig összegyűlt listát most átadom a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársainak, de ha lehet, akkor személyesen Áder Jánosnak.

Mi az Együttben úgy gondoljuk, hogy a gyűlölet nem érdemel elismerést, ezért továbbra is azt követelem Áder János köztársasági elnöktől, haladéktalanul vonja vissza a rasszista, xenofób, gyűlöletgyáros firkásznak adományozott Magyar Érdemrend lovagkeresztjét.

Ha valóban nincs jogi lehetőség a visszavonásra, akkor kérjen az ország lakosaitól bocsánatot, hiszen az Magyarország Alaptörvényének XV. cikk (2) bekezdésével (miszerint Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül biztosítja) ellentétes módon adományoztak a nevében kitüntetést "példaértékű újságírói tevékenysége elismeréseként" egy olyan firkásznak, akinek alpári stílusú, gyűlöletkeltő és kirekesztő írásai még a fideszes hátterű médiatanácsnál is kiverték a biztosítékot.

De a bocsánatkérésnél ne álljon meg Áder köztársasági elnök, hanem kérje meg elvtársát, Bayer Zsoltot arra, hogy ne viselje a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést.

Ha ezt nem teszi meg haladéktalanul, akkor azt kell gondoljuk, hogy maga is egyetért ezzel a a goebbelsi tempóval, és az a kép kell kialakuljon az országban és a világban, hogy Magyarország elismeri és támogatja a gyűlöletet, a verbális erőszakot, a rasszizmust és a xenofóbiát.

Ezért azt üzenem, amit a kollégáinak is elmondtam: ne hallgasson tovább Elnök Úr, valljon színt!

A petícióhoz a támogatók gyűjtését folytatjuk, itt tudod aláírni: 

http://www.peticiok.com/ader_janos_vonja_vissza_bayer_zsolttol_a_lovagkeresztet

 

---------------------
Ha te is dolgoznál azért, hogy jobb hely legyen Magyarország, tegyük Együtt!
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/
Vagy ha támogatnád a munkánkat.
http://egyuttpart.hu/tamogass/

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr3011649002

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jelenet egy kitüntetés után 2016.08.24. 21:44:45

(Kis, homályos szoba, két személy átellenes sarkokban, az egyik kezében kard, a másik üres kézzel, oldalt ajtó. A háttérben szól a Kossuth Rádióban a migráncsozás. A falon egy menekültellens plakát. Az üres kezű megszólal.)  - Bocsásson meg, de Ön ird...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.