Berkecz Balázs blogja

Alakul a nemzeti kirekesztés országa

2015. augusztus 21. 09:06 - BerkeczBalazs

Avagy a kopaszok esete Kocsis Mátéval és Morvai Krisztinával

Magyarországon egyre népszerűbb beszűkült, agresszív, fenyegetőző és egyúttal feleslegesen magyarkodó, rasszista tahót játszani. Erre szolgáltatott újabb szomorú példát a VIII. kerület hivatalos augusztus 20-i ünnepsége az odaszerveződött verőlegényekkel. De nem csak a fideszesek ilyenek, mert a jobbikosok sem különbek. Alakul a nemzeti kirekesztés országa. Nézzük, hogy is van ez.

kepernyofoto_2015-08-21_8_58_00.pngKocsis Máté a feje fölé esernyőt tartó feleségével és biztonsági őrnek látszó emberek társaságában augusztus 20-án, a Golgota téren (kép forrása: Huszti István / index.hu)

Még 2013 őszén szerettem volna egy illetékes elvtárstól meghallgatni, hogy miről is szól az a nagy csoda, amit rezsicsökkentésnek keresztelt a habonyi gépezet és elmentem egy járási rezsifórumra, amelynek díszvendége Kocsis Máté volt. Egy kedves ismerős társaságában szépen elmentem a szigetvári helyszínre, köszöntünk a bejáratnál strázsáló fideszes polgármesternek és a vele álldogáló sleppjének, majd besétáltunk a fórum helyszínére, ott is udvariasan köszöntünk és szépen helyet foglaltunk. Ebben a polgárian kimért nyugalomban és már-már ünnepélyes csendben ültünk, üldögéltünk, el sem kezdődött a rendezvény, amikor kezét tördelve megjelent az ismerős biztonsági őr, és közölte, hogy ne haragudjunk, de el kell hagynunk a helységet. Kérdeztem miért, hiszen a fórum nyilvános és gondoltam, hogy a rezsicsöki nem titkos, amire az volt a válasz, hogy ő csak utasítást teljesít. Mi nem akartunk bajt okozni a biztonsági őrnek (aki a polgármesteri hivatal biztonsági őre is volt egyben), ezért a megjelent 60-70 fő udvarias tájékoztatása mellett - miszerint éppen kidobtak minket a nyilvános rezsifórumról - udvariasan távoztunk. A kijáratnál öntelten vigyorgó - ma már csak volt - polgármesternek pedig elmondtam, hogy mennyire piti, ócska kis társaság ők a mellette álló Tiffán Zsolt fideszes országgyűlési képviselővel és az éppen érkező Kocsis Mátéval együtt. Szerintük viszont az volt a baj, hogy nem támogattam a rezsicsökkentést (sic!), de hogy ezt honnan vették?!

A jobbikos díva nem érti

Két hete Martonfán jártam, aztán az oda tervezett menekülttábor ügyében blogoltam, és szerettem volna elmondani a véleményem a martonfaiak által szervezett pécsi tüntetésen is, de a két jobbikos és egy LMP-s felszólaló mellett már nem kaptam szót (a martonfai polgármester rendkívül bunkó stílusban közölte, hogy coki). Végül felajánlották, hogy felszólalhatok a következő hétre tervezett tüntetésen, sőt én lehetek az első felszólaló. Ezen a - szervezési kihívásokkal is küzdő - rendezvényen aztán elmondhattam, amit már egy hete is akartam: Nem értek egyet semmiben a Jobbik zsigerien primitív és kirekesztő politikájával, de fontosnak tartottam, hogy menekült-ügyben egy józan álláspont is elhangozzék, és mert szerintem elfogadhatatlan, hogy a Magyar Közlönyből kell megtudnia egy polgármesternek, hogy mit tervez a nemzeti együttműködésről álszenten papoló Orbán-kormány a falujában.
 És szerintem az is elfogadhatatlan, hogy valaki a martonfaiakat hergelje és állítsa szembe a menekültekkel, miközben ez az ügy nem a menekültek és a martonfaiak harca, hanem egy álszent kormány és egy semmibe vett, átvert nép küzdelmének újabb állomása.

A nagy-magyarországos, árpádsávos jelképekkel, és kopasz, széles vállú rosszarcúakkal megtűzdelt tömegből kaptam is néhány hazaárulózást, de a legszebb az volt, hogy az utánam felszólaló Morvai Krisztina szerint nekem jogom sem lett volna ott lenni azon a rendezvényen, ahová engem a szervezők hívtak meg. Sőt, pert emlegetett a jobbikos díva. 

kepernyofoto_2015-08-15_9_42_26.png

"Mocskos szemetek. Ezt nem jól csinálta a Máté, nem kellett volna!"

A Kocsis Máté által vezetett kerületi önkormányzat pedig úgy szervezett augusztus 20-i ünnepséget egy közterületre, hogy a rendezvény bejáratát 20 kigyúrt, kopasz, kidobónak kinéző ember állta el az oda érkezett békés demonstrálók előtt, és az egyik "térvédő" tahó pofon is vágott egy demonstrálni érkezett hölgyet. 

A Józsefvárosi Önkormányzat - az index.hu tudósítása szerint - később ugyan kiadott egy közleményt, miszerint az önkormányzat "rendezvényét, mint minden más esetben, a közterület-felügyelet munkatársai biztosították. Az atrocitásban érintett személyek semmilyen megbízást, kérést nem kaptak az önkormányzattól a rendezvény biztosítására. "A rendőrség is közleményezett, és szerintük a "helyszínen lévő rendőrök intézkedési és segítségnyújtási kötelezettségüknek megfelelően az érintett feleket igazoltatták és a sértetteket felvilágosították jogaikról."

"Mocskos szemetek. Ezt nem jól csinálta a Máté, nem kellett volna!" - mondta egy bácsi az index.hu videójában. És milyen igaza volt.

Mindenki okulására itt az index.hu videója az esetről: 

 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr307722604

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.