Berkecz Balázs blogja

Lázár és a hatalomgyakorlás szoft eszközei

2015. július 03. 03:10 - BerkeczBalazs

Avagy: vannak kivételes eljárási metódusok

Lázár János az emlékezetes szekszárdi építész fórumon beszélt szakmai ügyekről is. Többek közt arról, hogy szerinte vannak olyan kivételes eljárási metódusok, mikor egy építési ügyintéző jobban teszi, hogy ha meghívja az építész tervezőt egy kávéra, és huszonnégy órán belül aláírja a dokumentációt. Nyilvánosságra hozta a Magyar Építész Kamara azt a megállapodást, ami alapján együttműködnek a Miniszterelnökséggel. Jellemző, hogy a megállapodás jelentős része a titoktartás kérdését szabályozza, nehogy kiderüljön, miben is mesterkedik Lázár és csapata. Lázár János pedig nyeglén válaszolt Szabó Szabolcsnak, az Együtt országgyűlési képviselőjének, a megyei fejlesztési biztosok ügyében feltett kérdéseire. Beszéljünk világosan: nagyon tanulságos ez az egész. Folytatjuk.

A Magyar Építész Kamara honlapján még mindig címlapon van az a közlemény, amelyben a MÉK elnöksége elhatárolódott tőlem, és jelzik: elfogadhatatlannak és méltatlannak tartják azt, hogy a június 8-án Lázár János vezetésével megtartott Dél-dunántúli Építészeti Fórumot a szakmai egyeztetés kereteiből kiragadva saját politikai tevékenységemhez használtam fel. Sokan kérdezik, hogy mi lehetett a baj azzal, hogy nyilvánosságra hoztam Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter szekszárdi fórumon elhangzott beszédét, hiszen sok-sok ember előtt vallott az állam riasztó állapotáról és annak tüneteiről, amely közügy, így mindenkire tartozik. Kezdem érteni, hogy mitől tarthat az Építész Kamara elnöksége, illetve mi lehet a motivációjuk.

kepernyofoto_2015-07-03_2_20_50.png

Idén május 12-én egy olyan együttműködési megállapodást írt alá Lázár János a Magyar Mérnöki Kamara (MMK) és a Magyar Építész Kamara (MÉK) elnökeivel, amelyben amellett kötelezik el magukat a kamarák, hogy az építésüggyel kapcsolatos társadalompolitikai elképzelések megvalósítását célzó intézkedésekről szóló 1032/2015. (I. 30.) kormányhatározat végrehajtását szakmai javaslatokkal és koncepciókkal segítik. Az ominózus kormányhatározat  egyébként olyanokat fogalmaz meg, hogy: 

"A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy átfogó felülvizsgálatot követően, a lakossági építkezések sajátosságait kiemelten szem előtt tartva tegyen javaslatot az ügyintézés egyszerűsítésére és hatékonyabbá tételére az építésügyi igazgatás területén;"

"A Kormány az építési beruházások nyomon követhetőségének érdekében felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy a nemzeti fejlesztési miniszterrel együttműködve – és a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság elnökének bevonásával – dolgozza ki a közepes és nagy léptékű, közpénzből, illetve európai uniós forrásból megvalósuló építési beruházások előkészítésére és lebonyolítására vonatkozó egységes módszertani rendszert, továbbá az építési beruházások minőségének biztosítása érdekében vizsgálja felül a vonatkozó eljárási szabályokat;"

"A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy az egységes, országot lefedő főépítészi és tervtanácsi rendszer megteremtésének érdekében vizsgálja felül és tegyen javaslatot a főépítészi struktúra és jogállás, valamint a tervtanácsi hierarchia országos szintű egységesítésére, valamint a főépítészi tevékenységhez kapcsolódó jogszabályok felülvizsgálatára;"

"A Kormány felhívja a Miniszterelnökséget vezető minisztert, hogy tegyen javaslatot a Magyar Építészeti Tanács felállítására, feladat- és hatáskörének meghatározására, tagsági összetételére, céljaira és működési rendjére."

Kussoljanak a kamarák, ha szeretnének elérni valamit?

Mindebben úgy kellene segítenie a MÉK-nek és az MMK-nak, hogy az együttműködésben résztvevő feleket a megállapodás keretében tudomására jutott - Miniszterelnökség vagy az MMK vagy a MÉK működésével (tevékenységével) kapcsolatos - irat, adat, tény, körülmény, információ, módszer tekintetében titoktartási kötelezettség terheli. A kamarák és a Miniszterelnökség között köttetett megállapodás aláírásokkal, fejléccel és minden sallanggal együtt mindössze három oldalas, amiből fél oldalon keresztül taglalják a titoktartás ügyét. 

kepernyofoto_2015-07-03_0_40_54.png

A hatalomgyakorlás szoft eszközei: vannak gesztusok, amikre illik szépen válaszolni

A fent hivatkozott kormányrendelet számos sarzsit jelenthet a dögledező magyar gazdasággal együtt mélyponton lévő építési kedvből kifolyólag tengődő építészék számára, hiszen - ahogy Lázár János fogalmazott - "ez ráadásul 197 ember számára egzisztenciát teremt. Beszéljünk világosan."

És Miniszterelnökség megvizsgálja (nem ígérte meg, csak megvizsgálja) azt is, hogy az egyes mérnöki és építész szakmát érintő köztestületi jellegű feladatok a dereguláció keretében az államigazgatási szervektől a szakmai kamarákhoz kerüljenek.

És biztosan hoz valamit a konyhára valakiknek a Magyar Építészeti Tanács is.

kepernyofoto_2015-07-03_0_53_48.png

Lázárnak amúgy sajátos képe van arról, hogy miként kellene működnie az építésügyi hatóságoknak, erről így fogalmazott Szekszárdon a Dél-dunántúli Építészeti Fórumon: "Nyilván (...) tanár úrnak a tervéhez nem is szabad hozzányúlnia egy illemtudó, egyetemet végzett hallgatónak, aki próbálkozik az építésügyi hatóságon dolgozni, mert jobban teszi, hogy ha meghívja a professzor urat egy kávéra és nyomban aláírja a dokumentációt egy-huszonnégy órán belül. Jobban jár több oknál fogva is. Tehát vannak kivételes eljárási metódusok. Egyébként is, én az életből azt gondolom lokális szinten, hogy szerintem a helyi építészek pontosan ismerik a helyi hatóságokat. Minden hatósági ügyintéző pontosan tudja, hogy melyik építésznek mi a problémája, mi a rigolyája és mi a hibája, melyik slendrián vagy melyik okos, ezért egy jó hatósági ügyintéző az már megnézi a tervet, hogy ki tette rá a nevét, és azonnal tudja, hogy mi a helyzet a tervvel. Tudja, hogy rá kell nézni, vagy ki se kell nyitnia a dossziét. És ezekben a kapcsolatokban szerintem kell bízni."

Akár ez is megérne egy szakmai kamarai közleményt egy normális országban, ugye kollégák?! - A mély hallgatás ellenére remélem Lázár ezen véleményét a Magyar Építész kamara elnöksége nem osztja, mert akkor azt kellene gondolnom, hogy nekik tetszik ez az urambátyám stílus, ahol nem az számít, hogy te milyen minőségű tervet teszel le az asztalra, hanem az, hogy te mekkora király vagy: ha "nagy" tervező vagy akkor azért írja alá gyorsan és érdemi vizsgálat nélkül a "nyikhaj" építésügyi ügyintéző az engedélyed, ha "jó" fideszes vagy akkor meg azért. 

Azt nem tudom, hogy ez a Lázár által kivételes eljárási metódusnak nevezett eljárás része-e annak az önkormányzati befolyásolási pontnak vagy szívességi faktornak, amiről Szekszárdon beszélt, vagy azt nevezzük-e annak, amikor mondjuk Vutton Lajos polgármester behívatja Gipsz Géza építésügyi előadót és gondterhelten rákérdez arra, hogy mi van Guccsi György építési ügyével, mert hiszen tudhatná, hogy milyen nagyon fontos támogatni a helyi vállalkozókat?

Erre gondolom nem lesz válasz, ahogy arra sem válaszolt korrekten Lázár, amit Szabó Szabolcs kérdezett meg tőle a nemrég jó pénzért kinevezett megyei fejlesztési biztosok ügyében: Milyen kiválasztási szempontokat vettek figyelembe a biztosok kiválasztásakor? Kiválasztásukat megelőzte-e valamilyen előzetes pályázati kiírás? Nem gondolja-e, hogy összeférhetetlen az országgyűlési képviselői munka a megyei fejlesztési biztosi megbízatással, még ha nem is jár érte semmilyen juttatás?

Íme a nyegle lázári válaszokElső kérdése: a helyismeret, a tapasztalat és a terhelhetőség és a leterheltség fontos szempontok voltak a kiválasztás során. Második kérdése: nem, ilyet jogszabályi kötelezettség sem ír elő. Harmadik kérdése: nem.

Szerintem a már fejlesztési ügyekben is inkompetens sóhivatalokká tett megyei önkormányzatok után teljesen felesleges volt a megyei fejlesztési biztosok kinevezése, hacsak nem keressük ebben is a befolyásolási pontot és a szívességi faktort. Beszéljünk világosan: a haveroknak egzisztenciát teremt. És akkor most nem is beszéltünk a fideszes Tiffán által a "lóvét" és észt osztó övéi kapcsán megfogalmazott maffiavádról.

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr197592126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.