Berkecz Balázs blogja

Későn jött a KDNP-s Hargitainak a vasárnapi zárva tartás?

2015. április 16. 07:25 - BerkeczBalazs

Avagy milyen kereszténydemokrata az, aki azt állítja, hogy egyetlen gyermeke élettársát, unokája édesapját alig ismeri?

Tegnap reggel olvasom, hogy szegény Hargitai János KDNP-s képviselő lányának élettársa és unokájának édesapja az a Tölgyesi Péter, aki a bukott Buda-Cash brókercég vezérigazgatójaként március elejétől előzetes letartóztatásban ül. Erre mit mond a Blikknek a család szentségéről gyakorta papoló KDNP egyik vezető politikusa? "A lányom élettársát alig ismerem. Talán ha háromszor találkoztam vele, ők Budapesten laknak, mi meg vidéken."

hargitai.jpeg

Már-már elérzékenyültem, miközben elképzeltem, hogy a hazáért minden idejét feláldozó Hargitai honatya hetének első felét Budapesten, az országgyűlésben tölti olyan elfoglaltan, hogy sem a fővárosban élő egyetlen gyermekét, sem aprócska unokáját nem tudja meglátogatni, majd a hét második felében hazatér a messzi Baranyában élő feleségéhez és a mohácsi választókerületben élő választóihoz, miközben a pártja által kiharcolt vasárnapi zárva tartás lehetne az egyetlen reménye, hogy végre együtt lehessen a nagy család. Erre mit ad isten? Alig három héttel a családok egységét védelmező vasárnapi zárva tartás bevezetése előtt kirobban a majdnem-veje által vezetett Buda-Cash körül a botrány és ahelyett, hogy végre legalább vasárnaponként lenne lehetősége az elfoglalt politikusnak arra, hogy megismerhesse unokája apját, azzal kell magyarázkodnia a folyton kíváncsiskodó sajtónak, hogy "A lányom élettársát alig ismerem. (...) Nem tudtunk semmit, váratlanul ért a brókerbotrány. A lányom sem sejtett semmit." 

Aztán eszembe jutott egy saját történetem is Hargitairól, azokból az időkből, amikor még a Baranya Megyei Önkormányzat elnökének feladatait is ellátta. Akkortájt az én feladatom volt, hogy az Európai Unió regionális politikáért felelős biztosa, Danuta Hübner kétnapos magyarországi látogatásának baranyai eseményeit megszervezzem, amelynek része volt egy miniszterekkel, államtitkárokkal és regionális vezetőkkel tervezett szűk körű munkaebéd is. Erre az eseményre Páva Zsolt pécsi polgármester mellett Hargitai is meghívást kapott, mint a megyei közgyűlés elnöke, de míg előbbi akkori ellenzéki polgármesterként is fontosnak tartotta a részvételt, addig Hargitai uram azzal pattintott le egy elég érdekesre sikerült telefonbeszélgetés alkalmával, hogy ha nem tarthat vele a kizárólag az EU biztosa által meghívottaknak szóló, szűk körű munkaebédre az asszisztense (aki emlékeim szerint egy csinos, fiatal hölgy volt), akkor inkább nem jön és majd elküldi ebédelni az alelnökét. Így is tett. 

Ezek után gyorsan foszlott szét előttem a friss hírek és korábbi emlékek tükrében halványan kirajzolódó, családjáért és kollégáiért aggódó keresztény politikus idealista képe, hiszen visszaemlékezésem közben a Google azt is elárulta, hogy Hargitai János nemmel szavazott arra a javaslatra, amely március 15-től tiltja az üzletek vasárnapi nyitva tartását. Hargitai ezek szerint nem hallotta kollégája, Harrach Péter, KDNP frakcióvezető érvelését, miszerint az a szülő például, aki nem dolgozik vasárnap, otthon lehet a gyermekével, családjával? 

Ön szerint, milyen kereszténydemokrata az, aki azt állítja, hogy egyetlen gyermeke élettársát, unokája édesapját alig ismeri?

Térjünk még egyszer vissza kicsit Hargitai meséjéhez, miszerint alig ismeri egyetlen gyermekének párját, aprócska unokájának édesapját, mondván "Talán ha háromszor találkoztam vele, ők Budapesten laknak, mi meg vidéken."

Hargitai 1998 óta országgyűlési képviselő, az ideje egy kisebb-nagyobb részét Budapesten tölti. Elég furcsa, hogy eljátssza a szegény vidéki nagypapát, akinek alig van lehetősége találkozni a Budapesten élő lányával és annak újdonsült családjával. Tehát Hargitai vagy hagy hazudós, vagy kereszténydemokratai értelemben nem kifejezetten ideális apa. 

Az pedig tovább árnyalja Hargitai amúgy sem ragyogó jellemrajzát, hogy miközben Hargitai lánya, Linda is a bankszakmában dolgozik (a Blikk szerint az osztrák tulajdonú Gutmann Bank magyar leányvállalatának vezetésében, ügyféltanácsadóként), addig a Népszabadság tudósítása szerint Hargitai tavalyi március 15-én, Mohácson a városi ünnepségen ekképp építette fel papír nélkül mondott beszédének fő üzenetét: „A nemzetközi bankvilág már azokban az időkben is a nemzetek felett, nemzetközi szinten volt megszervezve. A bécsi bank, aminek akkor pénzverési és hitelezési monopóliuma volt Magyarországon, valójában a Rothschildok kezében lévő magánbank volt. A Rothschildok pénzügyi érdekeit alapvetően sértette, ha Magyarország önállóvá válik és pénzügyileg önállóvá válik. Ezért a Rothschildok pénze kellett, hogy Jellasics elinduljon ellenünk, és főleg a Rothschildok pénze kellett, hogy az oroszok azzal a 200 ezres sereggel elinduljanak a magyar seregek ellen, aminek törvényszerű csatavesztés lett a vége. Ennek a bankvilágnak a szorításából kellett kitörnünk az elmúlt négy évben is, el kellett érnünk azt, hogy pénzügyileg önállóak legyünk, mert épp '48 példája bizonyítja azt, hogy ha egy ország pénzügyileg nem önálló, akkor hiú ábránd a nemzeti fejlődés, mert az, aki a pénzt adja, diktál nekünk. Diktált 1848-ban, és diktált négy éve. Akkor a Rothschildok, most az IMF."

Mindennek ellenére Hargitai - vagyonnyilatkozatának tanúsága szerint - 46 millió forint értékű értékpapírral rendelkezik ezekben a fránya bankokban, és ahogy az erre irányuló kérdésre vonatkozóan a Blikknek fogalmazott: "Soha nem volt sem a Buda-Cashnél, sem a Quaestornál befektetésem. Mindig is az OTP-nél vezettem a számláimat, és nem is próbáltak rábeszélni, hogy a Buda-Cashhez vigyem a pénzem".

Végül eszembe jutott Nagy Feró és a Beatrice örökérvényű műve, az "Aki hazudik az csal, aki hazudik az lop" című dal és az, hogy április 19-én vasárnap a hazudós, korrupt politikusok ellen tiltakozunk Budapesten, Pécsett, Kaposváron és még másik száz településen. Gyere Te is!

 

(fotó: Stiller Ákos / hvg.hu)

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr647372040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása