Hazánkban úgy csökken a szegénység, hogy közben egyre csóróbbak leszünk

A miniszterelnök a minap a Blikknek nyilatkozva hantázott ismét egy nagyot, miszerint a szegénységet “különböző módokon mérik, és ezeket rendszeresen összekeverik, a tények pedig azt mutatják, hogy a szegénység csökken Magyarországon”. Azt is elmondta, hogy “egyre többen élnek munkából, mint segélyből, és az emberek a közmunkáért kétszer annyit kapnak, mint a segélyért. A legfrissebb számadatok szerinte arról tanúskodnak, hogy nemhogy nőtt a szegénység, hanem közel negyedmillióval csökkent, és sikerült a gazdasági válság előtti szint alá szorítani a nélkülözők arányát.”

Sajnos a különböző mérések szerint külön-külön is nőtt a hazai szegénység. Sőt, ez az állapotromlás még a miniszterelnöki kisbusz ablakából is látható mértékű.

Orbánék valóban sokat dolgoztak azon, hogy a hazai statisztikai felmérések lehetőleg olyan képet adjanak a munkanélküliség, szegénység és egyéb számonkérhető mutatók vonatkozásában, amelyek negatív tendenciák esetén is pozitív képet adnak, de ennek ellenére még a KSH adatai szerint is tragikus a helyzet.

A 444.hu szeptember végén készített egy interjút Szikra Dorottyával, az ELTE Társadalomtudományi Kar Szociálpolitika tanszékének adjunktusával, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont kutatójával, aki szerint az Orbán-kormánynak nincs egységes szociálpolitikája, a fősodort jelentő közmunkaprogram a gazdaságnak is rengeteget árt, a nyugdíjas-kérdés pedig időzített bombaként ketyeg. És miközben a kormány hihetetlen módon megszorít, bizonyos típusú családoknak két kézzel szórják a pénzt. Szikra szerint a kormányzati intézkedéseket nagyon nehéz kibogozni a hagyományos szociálpolitikai keretek között, végül arra jutott, hogy egy markáns irány létezik, ez pedig a szegények büntetése. Illetve az az Európában példátlan dolog, hogy semmiféle szociálpolitikai kísérlet nem történt a kormány részéről, hogy a válság hatását azoknál mérsékelje, akiket a leginkább sújtott.

Mindezzel szemben a Nemzeti Együttműködés Programja a szociális biztonság témakörében így fogalmaz: “Világos, vállalható és válaszokat adó társadalompolitikai célkitűzés szükséges a tisztességes szociálpolitika kialakításához. (..) Szemben az eddigi évek gyakorlatával az új kormányzat felelőssége, hogy a szociális biztonság finom szövetét ne dúlja fel, az egyének és családok elemi biztonságát kiszámíthatóan garantálja, ösztönözze és segítse a gyermekvállalást, a nemzet fennmaradását, és lehetőségek biztosításával adjon esélyt mindenkinek az önálló élethez.”

Azt, hogy Orbán diktatórikus, munka alapú társadalma nem a tisztességes szociálpolitika irányába mutat majd, az már az új alkotmányból kiolvasható volt: a fideszes alaptörvény elintézi a szegénység ügyét azzal, hogy Magyarország az esélyegyenlőség és a társadalmi felzárkózás megvalósulását külön intézkedésekkel segíti, de konkrétumokat nem határoz meg.

Nem véletlenül. Orbánék látható módon az elmúlt négy és fél évben három fontos projekten dolgoztak: (1) saját hatalmuk földkéregig érő bebetonzásán, (2) az új orbánista elit létrehozásán és felhízlalásán valamint (3) az oszd meg és uralkodj elv alkalmazásával minél több társadalmi konfliktust generálni és fenntartani, ide értve azt a tételt is, hogy a középosztály lecsúszásáért a “léhűtő, munkakerülő, eltartott” szegények a felelősek, akik nem akarnak dolgozni, “csak a segély kell nekik”.

És amíg sokan, sőt egyre többen tengődnek a Maslow-féle piramis legalján, ahonnan nézve sokkal fontosabb az, hogy ki kerül be a közmunkába, mint az, hogy történik-e valami azzal a fránya demokráciával, addig nyugodtak lehetnek a fideszes elvtársak afelől, hogy ezeken a szerencsétlen sorsú környékeken kevesen fognak a maffiasztikus hatalmi építkezésükkel foglalkozni.

Az a helyzet, hogy akármilyen kilátástalan körülmények között is élnek ezek az emberek, azért a hírek elérik őket is, például arról, hogy Orbán lánya Svájcba jár egy méregdrága elit egyetemre, hogy Lázár vagyonokat költ vadászatra, vagy hogy Kósa Lajos költségvetésébe simán belefér kiruccanni Új-Zélandra egy Rolling Stones koncertre, vagy potom 2 millióért vásárolni antik könyveket egy aukción.

Kevés tisztelettel, de udvarias hangon jelzem Miniszterelnök Úrnak, hogy ebben a “csökkenő szegénységben” élő egyre nagyobb tömegben a harag az elkeseredettség mértékével arányosan nő. Szerintem még most kellene valami okosat és célravezetőt tennie - én a mielőbbi lemondást javaslom! 

És ha már lemondott, akkor a nagy harcok után igazán elmehetne egy évre pihenni valahová a festői Ormánságba és próbálja ki milyen felemelő a valódi (köz)munkáért kapott összegből ott megélni. Szerintem kalandos és harcos idők lesznek, biztosan jó mulatság, férfimunka lesz!

(Ha valaki úgy gondolja, hogy Orbán Viktor nem olvassa a blogomat, akkor segítse őt és az országot egy jó döntés meghozatalában azzal, hogy küldje el ezt az írást neki!)

(kép forrása: www.tenyezo.hu)