Berkecz Balázs blogja

Büntetőfeljelentést tettem a pécsi önkormányzat súlyos gazdasági helyzete miatt

2018. április 03. 08:29 - BerkeczBalazs

Már elfogadta a Pécs városát csődközelbe vivő, Páva Zsolt vezette fideszes többségű közgyűlés az önkormányzat 2018 évi költségvetési rendeletét, de a sokmilliárd forintos költségvetési hiány okainak vizsgálatával megbízott, Hoppál Péter vezette tényfeltáró bizottság még nem tett le semmit az asztalra. Hoppálék hazug és álszent módon csak 2010 előttre mutogatnak, de most a hatóságokon a sor, hogy megtalálják a valódi felelősöket, ugyanis bűntetőfeljelentést tettem a pécsi önkormányzat gazdasági bajai ügyében.

buntetofeljelentest_tettem.png

Itt vannak a főbb események, amelyekből levezethető, hogy miért léptem.

Pintér Sándor belügyminiszter 2013 decemberi pécsi sajtótájékoztatójáról a Magyar Nemzet úgy számolt be, hogy a miniszter azt mondta: a pécsi önkormányzatnak a korábban meglévő 43,2 milliárd forintos adósságállományát nullára csökkenti az állam. Páva Zsolt, Pécs polgármestere akkor a bejelentésről azt mondta a sajtónak, hogy az a tény, hogy Pécs adóssága megszűnik, ahhoz hasonlatos, mint amikor egy fuldokló oxigénhez jut.

Ehhez képest egy év múlva, 2014. december 4-én már arról számolt be Magyarország Kormányának hivatalos weboldala, a kormany.hu, hogy több mint 12 milliárd forint rendkívüli önkormányzati támogatásról döntött a kormány, és a legmagasabb összeget Pécs kapja, a baranyai megyeszékhely 1 milliárd 362,5 millió forintra jogosult.

2016 december 21-én a Pécsi Stop arról írt, hogy majdnem 1,5 milliárd forintot kért rendkívüli önkormányzati támogatásként Pécs a Belügyminisztériumtól, de csak 86 milliót kaptak. Kérdésükre a városháza azt közölte, hogy mégsem aggódnak, mivel az iskolák működtetését is elviszi az állam, így 2017-ben majdnem 1,5 milliárd forinttal kevesebb kiadása lesz Pécsnek.

2017 júliusában Páva Zsolt, Pécs MJV polgármestere azt nyilatkozta a Szabad Pécsnek, hogy Pécs önkormányzatánál „5 milliárd a hiány, hogy nehézség van, sosem tagadtam, év végére stabilizálódhat a pécsi helyzet.”

2017 augusztus 31-én Orbán személyesen érkezett Pécsre, hogy megnézze a városvezetők vergődését, ekkor szólítottam fel először a 24 milliárdos mínuszt okozó városvezetést lemondásra. Városi pletykák szerint a Zsolnay Negyedben elköltött ebéd közben Orbán csúnyán lehordta a kellemetlen helyzet miatt  a Páva-Csizi-Hoppál triót (a Szabad Pécs el is kapta egy rövid videóval a nem túl vidáman távozó Orbánt).

Pár nappal később, 2017. szeptember 5-én megjelent interjúban Csizi Péter pécsi fideszes országgyűlési képviselő, a helyi Fidesz-KDNP-frakció munkáját segítő bizottság elnöke már azt állította, hogy 7,5 milliárd forint Pécs önkormányzatának a hiánya.

2017 szeptember 7-én tartotta Pécs önkormányztata azt a rendkívüli közgyűlést, amelynek egyik tervezett napirendje a csődhelyzetbe jutott önkormányzat testületének önfeloszlatása lett volna. A fideszes papucsok nem szavazták meg a napirend felvételét sem. Engem kivezettek az ülésről, mert elmondtam, hogy Pécs többet érdemel a fideszes maffiánál.

2017 december 12-én az illetékesek már összességében egy 9,5 milliárdos kormányzati segítség szükségességéről beszéltek, a Pécsi Napilap ekkor hozta le Páva, Csizi és Hoppál közös közleményét:

„A Pécs és a kormányzat megállapodásának köszönhetően a baranyai megyeszékhely végleg leszámolhat a múlttal, s lehetőséget kap az elrugaszkodásra, a jövő építésére.
A város és a Magyar Kormány között megállapodás született az elmúlt időszakban, amelynek köszönhetően a város működésének, pénzügyi helyzetének, gazdálkodásának jelene és jövője szempontjából kiemelkedő jelentőségű kormányhatározat jött létre.
Mindennek kapcsán a csütörtöki közgyűlésen is tárgyal majd több előterjesztést a képviselő-testület.
A megállapodás és a határozat értelmében Pécs idén 6,5 milliárd, jövő év elején 3 milliárd forintos visszatérítendő(!) támogatásban részesül.
A pénzösszeg és az azzal járó kötelezettségvállalás együttes hatására a baranyai megyeszékhely komoly növekedési pályára állhat, lehetőséget kap az elrugaszkodásra."

Végül 2018 február 6-án a Magyar Nemzet "Hatalmas a baj Pécsett: 12,5 milliárd sem elég a csőd elkerülésére?" című cikkében arról számolt be, hogy valójában nem 9,5 milliárd forint kölcsönt kap az államtól Pécs, hanem összesen 12,5 milliárdot.

2018 március 26-án Kozármiselnyben sikerült a pécsi csődhelyzet kapcsán Hoppál Pétert megkérdeznem a problémákrólMint ismert, Páva Zsolt polgármester felkért egy bizottságot Hoppál vezetésével, hogy kutassák ki, mitől lett megint adóssága/hiánya a városnak. Hoppál azt mondta nekem, a pécsi városi cégeknél 12 milliárdos adósság van, és emiatt van bajban a város. (Itt jelzem, hogy sajnos igazam volt a város adósságállományát illetően 2017 augusztusában, ugyanis: 12,5 milliárd + 12 milliárd = 24,5 milliárd)

berkecz-ko_zgyu_le_s.jpg(a kép forrása: okpecs.hu)

A fentiekből is jól látszik, hogy Pécs polgármestere vagy nem volt tisztában az általa vezetett önkormányzat gazdálkodásával, vagy nem mondott igazat a nyilvánosságban. És ez nagyjából igaz Csizi Péterre és Hoppál Péterre is, akik korábban szintén tagjai voltak a pécsi képviselő-testületnek. Megjegyzem, hogy Páva Zsolt 2009 májusa óta Pécs polgármestere.

Elég valószínűtlen az, hogy míg - a rendelkezésemre álló információk szerint - 2017-et megelőzően legfeljebb 1,5 milliárd forintnyi rendkívüli önkormányzati támogatásra volt szüksége Pécs MJV Önkormányzatának, addig 2017-ben már 12,5 milliárd forint állami segítségre szorult, ezért felmerül, hogy vagy a korábbi években lehetett probléma Pécs önkormányzatának gazdálkodásával, és nem tükrözik az akkori dokumentumok a város hiteles pénzügyi helyzetét, vagy 2017-ben történhettek rendkívül felelőtlen gazdasági lépések, amelyek következtében nem tudtak a saját költségvetési rendeletük keretében maradni. 

A Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (Mötv.) 115. § (1) szerint a helyi önkormányzat gazdálkodásának biztonságáért a képviselő-testület, a gazdálkodás szabályszerűségéért a polgármester felelős.

Az Mötv. 112. § (1)-(2) szerint a helyi önkormányzat feladataihoz igazodóan választja meg a gazdálkodás formáit, és pénzügyi előírások keretei között önállóan alakítja ki az érdekeltségi szabályokat. A helyi önkormányzat a feladatai ellátásának feltételeit saját bevételeiből, más gazdálkodó szervektől átvett bevételekből, valamint központi költségvetési támogatásból teremti meg. A helyi önkormányzat veszteséges gazdálkodásának következményei a helyi önkormányzatot terhelik, kötelezettségeiért a központi költségvetés nem tartozik felelősséggel.

A fentiek tükrében 2018. április 3-án a büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 171. § (1) bekezdése alapján feljelentést tettem ismeretlen tettes vagy tettesek ellen a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 342. §. szerinti közokirat hamisítás, 396. §. szerinti költségvetési csalás, illetve a Btk. 376. §-ába ütköző hűtlen kezelés, valamint a Btk. 377. §. szerinti hanyag kezelés bűncselekménye megvalósulása gyanúja miatt.

Pécs bajainak a megoldásához a legfontosabb lépés a kormányváltás, mert a pécsi bajokat alapvetően a mindent ellopó kapzsi, fideszes rezsim okozta, ezért április 8-án mind a két pécsi választókerületben mindenki szavazzon a legesélyesebb ellenzéki képviselőjelöltre!

Az Együttnek van programja arra, hogy újra normális hellyé tegye Magyarországot, és benne Pécset és Baranyát is!

————————

Kiszámoltuk, mennyit loptak Orbánék 2010 óta:
https://ellopottorszag.egyuttpart.hu/

Klassz lenne, ha csatlakoznál hozzánk.
http://egyuttpart.hu/csatlakozz/

Vagy ha támogatnád a munkánkat!
http://egyuttpart.hu/tamogass/ 

komment

A bejegyzés trackback címe:

https://berkeczbalazs.blog.hu/api/trackback/id/tr913801556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása